Unokahúgommal Klárával, aki most 12 éves, a legjobb barátnők vagyunk születése óta.
Barátnőcikém… csak így hívjuk egymást.
Nagyon szoros kapcsolatban vagyunk, olyannyira, hogy kb. 3 éves kora óta csajos napokat szoktunk tartani.
Ilyenkor mindig azt csináljuk, amihez éppen kedvünk van. Sütünk-főzünk, cukrászdákat tesztelünk, nyáron strandolunk, színházba, koncertekre járunk, ha nálam alszik, akkor meg este pizsi-party keretében a kedvenc zenéinket hallgatva kölyökpezsgőt szürcsölgetve bulizunk az ágyon ugrálva.
Természetesen, mint minden gyerek, sokféle jövőbeli foglalkozást képzelet el már magának, de most már pár éve lecövekelt egy tervnél. Mégpedig hogy cukrászdát fog nyitni közösen az anyukájával, ahol ő lesz a cukrász.
Ennek megfelelően igyekszik egyre többféle süteményt és technikát elsajátítani. A családtól a jeles napokra mindenféle konyhai eszközt kap ajándékba, így jelenleg már komolyabb felszerelése van, mint nekem…
Így azt gondoltam, hogy már nem tárgyakat veszek neki, hanem élményekkel ajándékozom meg. Én is szívesen sütök-főzök, és persze nagyon szívesen lennék sokkal profibb, mint most. Ezért szuper ötletnek tartottam, hogy közösen tanuljunk meg ezt-azt.
Elkezdtem nézelődni a neten mindenféle kulináris tanfolyamok után és egy különleges helyre akadtam sok-sok remek, ínycsiklandozó programmal. Ami legelőször szemet szúrt, az a Lávasüti készítő workshop.
Az meg micsoda?!
Tök jó kép volt hozzá, a nyál is összefutott a számban. De a következő gondolatom ez volt: és én ezt majd tényleg meg tudom csinálni?? Basszus, lehet, hogy ez nem is nekem való?
Ráadásul a stúdióban a L’École de Grande Patesserie francia cukrásziskola tulajdonosa tartja a süti-kurzusokat.
Ezért inkább írtam nekik, hogy jó ötlet-e, hogy én, mint abszolút amatőr
és 12 éves unokahúgom menjünk, vagy inkább hagyjuk…
Legnagyobb örömömre pozitív választ kaptam, hogy naná! Majd meglátjuk, hogy nem is olyan ördöngösség! Na ja… Tényleg meglátjuk – gondoltam.
Alig vártuk a napot, nagyon kíváncsiak voltunk a lávára! Annyit tudtunk, hogy csupa-csupa csoki (nyami).
Amikor odaértünk, megnyugodtunk, mert rajtunk kívül volt még másik 2 gyerek is, ráadásul fiúk!
Neri, a cukrásziskola vezetője pontról pontra beavatott minket a süti elkészítésébe, minden fázist közösen, átbeszélve sajátítottunk el.
Pontról pontra „fogta a kezünket”, a kiméréstől a kisütésig. A receptet pedig nyomtatva is megkaptuk, ami mellé tudtunk jegyzetelni.
Klára nálam sokkal profibban bánt az alapanyagokkal, én meg kis kuktaként pislogtam.
A másik nagy félelmem az alapanyagok szoktak lenni, hogy szép-szép a recept, de olyan dolgokat kellene hozzá beszerezni, ami nem kapható minden sarki közértben.
Na, itt ez is megdőlt. Semmi extra, „csak” az elkészítés művészete.
A mit, mikor, hogyan és mennyi ideig egyensúlya. Itt pontosan kellett mindent, nem csak elnagyolva, ahhoz, hogy valóban úgy folyjon ki a csokoládé-láva, ahogy illik.
Izgatottan vártuk, mit is hoztunk össze… Amíg sült, addig jó gyerek módjára kinyalakodtuk a tálat!
Amikor pedig megkóstolhattunk az általunk készített remekművet, még egy kő leesett a szívemről: nem túl geil, nem ragad össze tőle a szád, inkább selymes, igazi, valódi csokoládé íz.
Viszont egy bőven elég belőle! Elegáns, mert külön kis formácskákban kell sütni, így egy forma=egy vendég. Ja, és fagyasztóban eláll az előre elkészített tészta, aztán amikor jönnek a vendégek, akkor mire megeszik a főételt, lehet is tálalni az isteni desszertet! Csak mert langyosan az igazi…
Klára miután eljöttünk, az úton végig áradozott a workshopról, a villamoson a húgomnak töviről hegyire elmesélt mindent, hogy ezt ő hogyan és mikor fogja egyedül elkészíteni.
Én pedig szerintem az ünnepekre fogom meglepni a családot ezzel és szerintem telitalálat lesz!
És persze, már kinéztem a következő tanfolyamunkat…
