Már nem ugyan az a lány vagyok, aki rád írt műszaki segítséget kérve.
Becsapódtál az életembe, mint egy villám… Mint tudjuk, a villám nagy energiájú, természetes légköri elektromos kisülés. És még a villámcsapás élettani hatása is stimmel, szinte mindenkinél.
Hallás- és látászavarok lépnek fel, mert az erős fény- és hanghatás (tartósan is) károsíthatja az érzékszerveket. Az érzékcsalódások akár órákig is eltarthatnak. Ezt éreztem, mikor összeérintve a fejünket néztük egymást csendes pillanatokon át, és azt éreztem megállt az idő, minden rendben van…
Majd búgó hangoddal magyaráztál nekem, és a pulzusom átváltott teknősbéka funkcióba, vagy ellenkezőleg, felkorbácsolt annyira, hogy egy bármelyik pillanatban robbanó bombának éreztem magam. Az érzékcsalódások minden együtt töltött este után órákig megmaradtak.
Én mérhetetlenül nyugodt és kiegyensúlyozott lettem, és vigyorogtam megmagyarázhatatlanul.
A villámlás fényt, és megvilágosodást hoz egy pillanatra az ember életébe.
Megmutattad, milyen is vagyok valójában (bár néha szarkasztikus célzásokkal), rávilágítottál, hogy én is értékes vagyok, és általad újra elkezdtem hinni magamban. Visszaadtad azt, amit már régóta kerestem, az önbizalmam.
Te láttad az álarcom mögött az igazi énemet, az esetlen, önbizalom hiányos, fájdalommal teli nőt. Melletted az lehettem, aki igazából vagyok.
A beszélgetéseink hatására újra elkezdtem magam építeni, újra mertem nyitni emberek felé, újra elkezdtem kimozdulni, kimozdultam a kis kalitkámból. Ma már tudatosan figyelek arra, hogy aki negatív, azt távol tartsam magamtól, hogy minőségi időt kell minőségi emberekkel töltenem, és nem feltétlenül tragédia, ha másokkal szemben magamat helyezem előtérbe.
A mi kis történetünk egy fejezete most lezárulni látszik, de bízom benne, hogy a történetünk átcsap egyfajta baráti, bármikor számíthatsz rám fejezetbe.
Köszönöm neked azt a rengeteg támogatást, a rengeteg nevetést, és az is, hogy bízhatok benned. Köszönöm, ha maradsz nekem!
Olvasói levél
