You are currently viewing Mással…

Mással…

Egész este úgy érezte, el kellene mennie abba a klubba… Azt is tudta miért… Felejteni akart…

Aznap este felvette a fekete csipkés ruháját, és a kedvenc vörös rúzsát tette fel. Besütötte a haját, és elmondta a tükörnek a szokásos lelki szövegét, amit csak akkor használt, ha nem volt biztos magában.

Nézte magát, és nem értette, hogy mit csinál. Nem értette, hogy mégis mi vitte rá erre… Talán az az érzés, amit úgy hívnak, hogy bosszú?

Bosszút akart állni minden könnycseppért, álmatlan éjszakáért…

Még így is, hogy előre tudta, ennek nem sok értelme lesz.

Amikor a taxit hívta, akkor is ezen gondolkodott.

Ezerszer és ezerszer feltette magának a kérdést… Mit csinálok? 

Próbálkozott… Hátha jobb lesz. Hátha nem őt látja mindenben és nem ő jut eszébe még a pattogatott kukoricáról is…

Mindenfajta próbálkozás jobb ötletnek tűnt, mint elviselni a fájdalmat…

Mikor bement a szórakozóhelyre, mindenki őt nézte.

Gyönyörű volt, és boldognak látszott.

A férfi, aki várt rá, fehér inget és fekete farmert viselt. Jóképű volt, és vicces. Tökéletes is lehetett volna…

Csak egy volt a bibi… Nem használta a ,,tudod” szót, mintha lételeme lenne… És nem is mosolygott úgy, ahogy ő tette azt régen…

A csóknál őt képzelte a helyébe…

Az ölelésnél az ő illatát szerette volna érezni… És amikor nekitolta a falnak, azt szerette volna, ha az a bizonyos zöldesbarnás szem nézne rá.

Más feküdt mellette, de rá gondolt. Lenézett a még mindig alvó férfira, nesztelenül felvette a fekete ruháját, és hívott egy taxit.

Virradt már odakint. A taxiban szomorú mosollyal nézett fel az égre… Valahol messze, talán még alszik.

Ölelni valaki, aki soha nem lesz ő… Csókol valakit, aki soha nem lesz ő. Fájdalom, szomorúság, keserűség… Így jöttek sorban az érzések.

Ahogy belépett a lakásba és körülvették az emlékek, újra elátkozott minden könnyet, ami éppen lefolyt az arcán…

Nem lett jobb. Rosszabb lett. Sokkal.

Pongi

 

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?