34 éves vagyok, 2 válás és egy gyerek van a hátam mögött.
Míg az első férjemnél a fiunk 15 hónapos korában derült ki, hogy 11 hónapja csal, úgy a második férjemnél mocskos, exfeleséggel való küzdelem és két ,,ránkpasszolt” gyerek következett, ahol a férjem nyilvánvaló apai alkalmatlansága tette tönkre az igaziról szóló álmomat.
33 évesen, tizeniksz év után erőt vettem magamon. Felrúgtam a komplett életem, a fővárostól 110 km-re költöztem és bevetettem magam a húspiacra.
Elsőre egy érzelmileg nulla szakácsot, másodszorra egy mániákus hazudozó rendőrt fogtam ki. Én, aki a végtelenségig reménykedő, bizakodó, optimista vagyok és aki mindig igyekszik kihozni a másikból a legjobbat.
Előbbi a kanapéján élné le az életét és nyalogatná az exe okozta sebeit, míg utóbbinak az Atyaúristen is az élete szerelme – talán ez az oka, hogy egy hónap alatt már a harmadik, őrjöngő ex csekkol be az életünkbe.
Saját életemet megfigyelőként nézve
ezerszer is meglep a saját erőm.
Bár mindkét házasságomnak magam vetettem véget azért, mert már nem tudtam férfiként tekinteni rájuk, mégis meglep az az erő, ami megmutatkozik bennem.
Harmincon túl tudok szeretni, megbocsátani, sírni, megnyugtatni, bízni, hinni, ölelni, nevetni, élvezni, biztatni… Vezényszóra, amit magamnak adok ki.
De ami a legijesztőbb számomra, az az, hogy tudok
nem szeretni is.
Harmincon túl azt érzem, nincs szükség a férfira.
Dolgozom, mindenem magam fizetem – sőt, többnyire nekik is. Van hol laknom, van autóm, kutyám, bőven elég ruhám, cipőm, mindenem…
A férfi, aki nem akar anyagilag nemhogy támogatni, de beszállni sem, (hisz anyagi biztonságom őt is megnyugtatja), a férfi aki elvár és alig ad, aki elnézi, hogy dolgozom, aki mellett mindent magam kell megoldjak, aki mellett nekem kell kitalálni a programot, aki nem áll ki mellettem az exei előtt, aki az idő múlásával végül gyengévé válik a szememben…
Ő mondja meg nekem: miért van rá szükségem?
A férfi aki kér és kap, de nem ad. A férfi aki nem udvarol, de megcsal.
A férfi aki ígér, de sosem tesz.
A férfi aki csak mondja, hogy szeret,
de soha nem mutatja.
Harmincon túl a Nő már lát, ért és sosem felejt… Van számos értéke és értékrendje. Tudja, mit akar és azt is megtanulja, ha akarja, hogyan érheti mindezt el.
De a Nő harmincon túl már nem igényli a férfit.
Igényli a rajongást, a csodálatot, a szeretetet, a törődést, de ezeket már maximum rövidtávú kapcsolatokból kaphatja meg.
Tudva, mit akarunk és mennyit érünk, már nem attól félünk,
hogy férfi nélkül maradunk!
Attól félünk, hogy magányosak legyünk
valaki mellett.
Szofi
(kezdőkép: Unsplash)
