Noszvaj település már vonz egy ideje. Annyit hallottam már róla innen-onnan. Ráadásul, amikor Csernus dokival interjúztam, akkor még jobban is utánanéztem, hová költözött el ő a fővárosból.
Férjemnek egyszer csak bedobtam, hogy márpedig muszáj elmennünk pár napra pihenni, mert mindketten el vagyunk fáradva. Szerintem mindenkinek szüksége lenne kb. negyedévente egy kis kiruccanásra, hosszú hétvégére, vagy hosszú hétköznapokra. Nekünk a munkáink jellege miatt ez utóbbi működhet, de ennek leginkább örülni szoktunk, mert akkor nem futunk bele teltházakba.
Leszerveztem mindent, mert a mi családunkban ez így működik: én vagyok a programfelelős!
Szóval mondtam életem szerelmének, hogy irány Noszvaj! Találtam egy szimpatikus vendégházat, szabad is, tehát uccu neki! A fontos szempontjaink mindig a saját fürdőszoba és a reggeli. A többi nem mondom, hogy lényegtelen, de innen indul a dolog nálunk.
Február ellenére az időjárás előrejelzés gyönyörű szép időt mondott és valóban, rendelni sem tudtunk volna jobbat, bár azért a Bükkalján még pár helyen, ahova a nap sugarai nem hatoltak be, hófoltokkal is lehetett találkozni…
Mikor megérkeztünk a szállásra, végérvényesen szerelmes lettem a helybe. Pont ilyen mini-szabiról álmodtam. A Hűs Udvar hűs tulajdonságát most annyira nem kívántuk, inkább az első tavaszi napsugarak melegét élveztük, de nyáron a nagy melegben egészen biztosan jól esik a fák árnyéka.
Szállásadónktól kaptunk egy nagyon praktikus térképet, amin minden helyi nevezetesség jelölve volt.
Jó feleség lévén (és ismerve a férjemet) felajánlottam, hogy minden nap ebéd után én kisétálgatom magam, addig ő tud pihenni. Így mindkettőnknek megvan, amire vágyik, ugyanis kettőnk közül én vagyok az, aki az aktív pihenés képviselője. Na jó, ezt azért nem túlzott attraktívkodásnak kell elképzelni, hanem nyugodt felfedezésnek.
Az ebédet minden nap máshol költöttük el a 3 nap alatt, első nap a helyi éttermet próbáltuk ki, aztán Egerbe mentünk (10 km), hazafelé pedig sajnos az ajánlott bogácsi étterem aznap szabadnapos volt, így Mezőkövesden kerestünk egy helyet.
Az mindegyik vendéglátóhelyről elmondható a környéken, hogy nem spórolnak a vendégen, degeszre ettük magunkat!
Egyébként a környéken nagy gasztronómiai kultúra van, jeleskednek a gyümölcsök feldolgozásában, lekvárt-szörpöt-aszalt gyümölcsöt minden mennyiségben lehet találni. Szinte minden házon ott a felirat, hogy: Házi szilva-, csipke-, kökény-, som-,eper-, málna-, sárgabarack-, meggylekvár eladó! És még a birsalmasajt is megtalálható. Mi feltankoltunk Erzsi nénitől mindenből, hogy itthon is tudjuk élvezni.
Meg persze házi húsokat, sonkákat (hájért még vissza kell mennünk – helyi nevezetesség, de sajnos Elemér, a hentes épp kifogyott belőle), isteni sajtokat lehet kóstolni és venni. Olyan bekészítést kaptunk mi is vacsora-reggeli gyanánt Brigitől a szállásunkon, hogy csak lestünk…
Na, de a bort és pálinkát se felejtsük el! Bevallom őszintén, volt egy titkos vágyam, hogy elmenjünk egy borkóstolóra, de mivel ez úgy egy nappal az indulás előtt jutott eszembe, már cikinek tartottam szólni a vendégház tulajainak, hogy segítsenek. De milyen a Gondviselés! Házigazdáink megkérdezték, van-e kedvünk egy ilyenhez, mert történetesen a férj borászkodik és a pálinkái sem utolsók…
Természetesen nem mondtunk nemet! És nagyon jól tettük!
A tufába vájt borospincében a borsor mellé megkaptuk Noszvaj élő lexikonát is.
Peti mindent (is) tud a településről, mi pedig élvezettel hallgattuk őt.
Ami döbbenet volt számunkra, hogy Noszvaj, a közel 1900 fős település teljesen független politikailag, ezen kívül évente 26 rendezvényük van (52 hétre az durva, nem?), valamint hosszú évekig Magyarország egyik legtisztább levegőjű települése volt.
A rendezvények között van a Szerelemhétvégétől kezdve, a birs- és szilvanapon át a kemencés napig minden, amit csak el lehet képzelni. De a ritka pillanatokban, amikor épp nincs semmi, akkor is nagyon tartalmasan el tudtuk tölteni a napjainkat.
Amikor nem ettünk, boroztunk vagy nagyokat aludtunk (mert az ágyunk olyan kényelmes volt, hogy nem tudom idejét, mikor aludtam ilyen jól), akkor megnéztük a barlanglakásokat és a kastélyt is.
Az előbbi, a Pocem, egy művésztelep is egyben, de mindenképp különleges, mert valóban lehet ilyenben lakni! Ennek ékes példája Eszter, egy volt hallgatóm, aki a családjával a szomszédban lakik és működtet szintén vendégházat. Sikerült is meglepnem őt a látogatásommal.
A De la Motte-kastély pedig olyan volt számomra, ahol, ha a 19. század végén, 20. század elején élnék, simán beköltöztem volna, mivel otthonos, meghitt kis vityilló. Késő barokk, copf stílusban épült, amire a szimmetria és az illúziókeltés volt jellemző. Tetszett az elrendezése, az, hogy külön férfi- és női társalgó szoba volt, a férfiaknak a Vadászterem kártya és sakkasztallal, a hölgyeknek pedig a Madaras szoba, ahol teáztak és beszélgettek. A Díszteremben pedig anno, az Almássyak idején még Déryné Széppataki Róza is fellépett!
Sajnos Csernus dokiék Csendülőjét csak kívülről néztük meg, mert ahogy több hely, ők is csak március közepétől vannak nyitva hétköznaponként.
De mivel megígértük, hogy még visszajövünk a programok valamelyikére, valószínűleg gyerekesen, így amit most ki kellett hagynunk, azt bepótoljuk!
Nehéz szívvel hagytam ott szállásunkat, elbírtam volna még viselni pár napot ebben a környezetben! Azonban mivel minden csoda 3 napig tart, nekünk is vissza kellett térnünk a dolgos mindennapokba.
Brigit és Petit pedig már barátunkként számon tartva zártuk szívünkbe a helyet, különösen azért, mivel visszatérve megkérdezte az egyik barátnőm:
Milyen volt a nászút?
Akkor esett le, hogy basszus a szeptemberi esküvőnk óta nem voltunk nászúton… és tényleg ez volt az!!
(A képek a szerző sajátja, felhasználásuk engedélyköteles!)
