Gondoltam, tesztelem segítőkészségét és szexuális hajlandóságát, de azt hiszem, azt hitte: bolond vagyok.

Ritka, hogy ügyfél randira hív. (Mondjuk az is ritka, hogy egyáltalán randira hívnak.)

Tobzódom az árfolyamokban. Kopogtatnak.

Paul Newman-tekintetű ügyfél az ajtónál.

Hm… Már nem az árfolyamok izgatnak. Butus bakfis szindróma lesz úrrá rajtam, és mondom, hogy kék a szemed, arcod csupa derű.

– Van kedved motorozni velem? – kérdi.

Most már tudom, azt kellett volna felelnem „Is”. De blokkolódott az agyam és egy tömény „Persze, persze, hogyne, jajjszuper, mikor” buggyant ki a számon.

Aztán két hét múlva ott állt a lakásom előtt, egy mikrobusszal…

Kocsikáztunk.
Dombot másztunk.
Robogó vonatot bámultunk.
Régi házakat szemléltünk.
Vadvirágot szakított nekem. („Le kell szárítanom! Le kell szárítanom!” – tudatosítottam magamban.)

És megmutatta, miképp dönthető a mikrobusz hátsó ülésének támlája, mert így kényelmesebben
csodálhatjuk a naplementét…

Olyan romantikus mélységekbe hullottam, hogy a naplemente és a ,,Le kell szárítanom!” közé nem tudtam beszorítani a „Szex a gyengém”-mondatát.

(Pedig negyvenöt percig simogatta hátamat, de nem sikerült büfiztetnie.)

– Minden frufrus nő veszélyes! – szólott a légyott végén, és a hazaúton semleges témákról beszélgettünk.

Már cicás pizsimben hevertem kanapémon, amikor gondoltam, tesztelem segítőkészségét és szexuális hajlandóságát.

– Szerintem kullancs van a hátam közepén. Nem érem el. Átjönnél megnézni? – írtam üzenetben.
– Már nincs rajtam cipő, és fáradt vagyok. – üzent vissza.

A válaszból három dologra következtettem:

1. Akkor sem jött volna át, ha egy nyakamba fúródott csavarhúzó miatt kérek segítséget.

2. Ha a naplemente nem garantálta számára a szexet, egy apró kullancs sem fogja.

3. Bolond vagyok és tényleg jellemző a frufrumra, hogy veszélyes.

Paul Newmanekre mindenképp.

Véhá