A héten találkoztam pár barátnőmmel. Nagyon jól elbeszélgettünk, kávéztunk, el is szaladt az idő. Mert egyszer csak ránéztem az órámra és láttam, indulnom kell. Hova? – kérdezték. Ma Nagycsütörtök van, templomba megyek. – válaszoltam.
Döbbenten néztek rám. Aztán legnagyobb meglepetésemre azt mondták: Ez de jó! Nem is ismerek a környezetemben, a baráti társaságomban nagyon olyat, aki jár templomba…
Furcsa volt nekem, mert azért az én környezetemben előfordul az ilyesmi. Viszont azt mondták, feltétlenül írjak erről a témáról!
Hát legyen… Én büszkén vállalom, hogy templomba járok! Mindig is vállaltam, sőt, a párválasztásnál is fontos szempont volt, hogy a másik fél ha nem is gyakorolja a vallását, de fogadja el az enyémet. és legnagyobb szerencsémre a férjem pont ilyen (mondjuk hozzá sem mentem volna…)!
Sajnos a mai fiatalok többsége maximum meg van keresztelve, illetve a kötelezőség okán az iskolában talán a hittant választják a szülei.
Aztán amikor az esküvőről van szó, akkor a legtöbben persze szeretnének templomit. De miért is? Mert az olyan szép… És valójában semmi köze nincs a hitükhöz vagy annak hiányához. Előtte se, utána se fordulnak meg túl gyakran ott.
A barátnőim is elmesélték, hogy ők is bizony jártak gyerekkorukban a nagymamájukkal és milyen kedves emlék számukra. Jó érzés volt visszaemlékezniük arra az időre. És el is gondolkoztak ők is azon ott hirtelenjében, hogy a mai fiataloknak miért nem természetes ez? Miért nem ismernek a barátaik között hívő embereket?
Ezek szerint a templomba járás a kisgyerekek és a nyugdíjasok „sportja” csak? A fiatal vagy a középkorú felnőtteké miért nem? Ők nem érnek rá?
Vagy inkább cikinek tartják? Ki tudja…
Az biztos, hogy sokan vallják magukat „vallásosnak” vagy „hívőnek”, de sajnos ők a minden másnap templomba járók: Karácsony másnap és Húsvét másnap…
Én például szándékosan nem szeretek az éjféli misére menni, mert nagy a tömeg és ugyan szép, de a lényeg elvész számomra. Inkább megyek a karácsonyi nagymisére másnap, meg harmadnap.
Természetesen mindenki gyakorolja azt a vallást, amiben hisz! De ha valaminek vallom magam, akkor éljek is úgy, nem?
A minap egy muszlim lánnyal beszélgettem, aki megerősítette, amiben én is hiszek:
ne téríts, hanem mutass példát az életeddel!
Szoktam mondani régebben a kamasz tanítványaimnak, hogy lehet egyszerre diszkóba és templomba is járni, a kettő nem zárja ki egymást! Az nem mindegy, hogy mit képviselsz a viselkedéseddel.
Nem kell, hogy ciki legyen az, hogy hiszel.
Ahova én járok templomba, ott szerencsére nagyon sok a fiatal, a kisgyermekes család. Bármennyire vasárnaponként reggel 8-kor van a szentmise, és olykor egyetlen porcikám sem kíván felkelni ilyenkor is korán, mégis megteszem. Mert fontos nekem. És higgyétek el, sokan vannak, tele van a templom!!
Mindenhonnan az folyik manapság: állj ki magadért! Igen, ebben a témában is bátran! Hidd el, az, aki megszól ezért, azzal nincs dolgod… Maximum annyi, hogy látja a te életed, a cselekedeteid és kedvet kap.
És persze ami most nekünk Húsvétkor a legfontosabb, azt ne felejtsük el!
Mi elsősorban nem nyuszikat meg tojásokat ünnepelünk, hanem Krisztus feltámadását!
Nagycsütörtökön kezdődik már az ünnep, az utolsó vacsora emléknapjával, aztán Nagypéntek nekem nem pusztán egy munkaszüneti nap, hanem Jézus kereszthalála, Nagyszombat pedig átvezet a halálból a feltámadásba, ami ugye vasárnap hajnalban lenne, de mi már szombat késő estétől erre emlékezünk.
Az összes többi dolog pedig a (nép)szokásokhoz és hagyományokhoz kapcsolódik: a sonka,a tojás, a csokinyuszi, a locsolás és társai. Húsvétvasárnap a templomban van ételszentelés is, amikor a Úr színe elé visszük a hosszú böjt után az ételeket, amiket a típusonként megáldanak és aztán ezeket szokás aznap elfogyasztani.
Szóval nem csak kívül, a környezetedet kell ünneplőbe öltöztetni, dekorálni ilyenkor, hanem a lelkedet is rá kell hangolni az ünnepre. Az együttlétre a családoddal, a szeretteiddel, a minőségi időtöltésre.
Mert a minőség sokkal fontosabb, mint a mennyiség!
A családomban toleránsak vagyunk egymás vallásgyakorlása iránt, tudjuk, hogy valaki a katolikus szertartásokra megy, valaki pedig a reformátusra. Nagypénteken közösen böjtölünk, Húsvétvasárnap pedig bevárjuk egymást az ebédhez, tudjuk, ki mikor ér haza a templomból…
Olyan szép lenne, ha úgy tudnának élni a családok, hogy vannak közös értékek és célok. Hogy valahol, a végtelenben összetalálkozik mindez…
Szép Húsvétot mindenkinek!