Nehogy azt hidd… Hogy attól, hogy 1975 és a mai dátum között vagy fél évszázadnyi idő telt el, én úgy is érzem magam.
Ezek tényleg csak számok, ami neked sok, nekem egy szempillantás volt.
Nevess ki, egész nyugodtan, tudom, mit látsz: hogy az arcom öreg, a testem pedig rozoga, de én akkor is ugyanannak a csajnak érzem magam, mint mindig… nem csupán v a l a H a.
Ezért nézek bambán, ha csókolommal köszön némely haverod… bár még mindig azt mondom, ezek nincsenek jól kiképezve, mert egy mai ötvenes nő TÉNYLEG nem ötven és amikor így üdvözöltök minket, először valóban azt sem tudjuk, kihez szóltok.
Én még mindig kihúzom magam, ha emberek közé tévedek, persze először jól bejáratom a derekam, mert ülő helyzetből se felállni, se elegánsan elsétálni nem tudok.
Megtartom a bombázó ruháimat, igaz, csak hokimeccsekre hívsz, de nem akarom, hogy ilyen rövid életűek legyenek, igen, minden évszakváltáskor újra és újra végigsimítom őket azzal, hogy tutira megyünk együtt még jó helyekre.
Én még mindig ugyanaz a lány vagyok… persze hogyan is vennéd észre, amikor csak a szemeddel nézel és nem látod, hogyan dobog a szívem a zenéidre, milyen szuper kis emlékeket futtatok le egy jó sláger hallatán, azt meg elképzelni sem tudod, hogyan táncoltam át a balatoni éjszakákat egy három milliméter széles pántú ezüst szandálban…
Nem mondom, hogy mit sem tudsz, de szívesen adnék néha egy napot a régiek közül neked, hogy elhidd, volt, sőt, van bennem élet, csak hát ugye a gyermekemként annyit érzékelsz belőlem, ami veled kapcsolatos.
Olyannak látsz, amilyennek épp mutat a valóság, azt hiszed el, amit hallasz (jaj a derekam, vagy: várj, nem tudok olyan gyorsan futni a lépcsőn…) nem is olyan régen kettesével ugráltam le, tudtam futni a buszra, és nem kérdőjelezte meg senki, hogy fiatal vagyok, csak mert tapadt a bőröm a csontomra és igen, olykor izmosabb korszakok is akadtak és igen, miniszoknyában is szépek voltak a lábak, amelyek tűsarkúban valóban jobban mutattak, mint most….télen-nyáron kapucniban, feketében és bundában és véletlenül sem nőiesen, hanem tudod hogy?
Tele a szívünk, anyukaként az összes érzéssel, dobog a lábunk AC/DC-re, üvöltjük, mialatt bemelegítesz, a Thunderstruck-et, mert nem nézel oda és nem mondod, hogy Uhhh, Anya, és hidd el, még hatvanévesen is azok leszünk, akiknek sohasem gondoltad.
Örökké fiatalon a szívünkben, akkor is, ha a testünk cserben hagy.
Mindegy, hányat írunk akkor és hogy sok az a szám, mire a születési évünket abból kivontad és lehet, hogy a ráncok is mindig többen vannak… és ez mind, mind semmi, majd meglátod. Majd csak bizonygasd te is a fiadnak.
