Ugye nem kell még elásnom magam 40 felett?

Nem, nem, nem és nem. Hidd el, van élet 40 felett, sőt nem is akármilyen!

Biztosan már te is hallottad ezt a mondást és nagyokat bólogatva egyet értesz vele.

Az élet 40 éves kor felett kezdődik, egészen addig csak tapasztatokat gyűjtünk.

De valóban így is érzed?

Vagy csak mantrázod magadnak és reméled, hogy egy nap tényleg teljes szívből így is fogod gondolni?

A helyzet az, hogy mi nők egy bizonyos életkor után már gyakran nem érezzük magukat vonzónak, szépnek, kívánatosnak.

Nem hisszük el magukról, hogy különlegesek, csodálatosak, egyediek, vonzók és szerethetők vagyunk úgy ahogy vagyunk. Már most is, ebben a pillanatban.

Ez a fordulópont kinél korábban, kinél később érkezik meg, de előbb-utóbb megérkezik.

Emlékszem, ez az érzés nálam a válásom idején, 34 éves koromban érkezett meg.

Egy válás önmagában is megtépázza a lelket, ami látható nyomokat hagy az ember lányának az arcán, de ez még nem volt elég.

Hormonális egyensúlyzavar lett, ami miatt még változókori tüneteket is produkált a testem, ráadásul ronda pattanások is ékesítették az arcom, ami még inkább hozzá tett ahhoz, hogy csúnyának és egy rakás szerencsétlenségnek érezzem magam.

Ezt még tetőzte az is, hogy akkoriban egy szépségcentrum ajánlott nekem állást, de az volt az együttműködés egyik feltétele, hogy vegyek igénybe botox kezelést. Mert hát mégsem dolgozhat egy olyan nő a csapatban, aki még semmilyen plasztikai beavatkozáson nem esett át és igazából nem is ártana egy kis tuning 34 évesen.

Hogy végképp elhasználtnak, öregnek és rondának érezzem magam, érkezett egy velőtrázó megjegyzés is egy úrtól (ha a nyomdafesték bírná nem „úrnak” nevezném az illetőt), ami így hangzott: „Tudod Csilla, egy nő harmincéves kora után már nem is igazán nő. Leáldozott neki.”

Ez volt az utolsó csepp a pohárban és ekkor született meg bennem a visszavonhatatlan döntés, hogy plasztikai beavatkozások nélkül életem minden napján egészséges, vonzó és kívánatos nőként élem az életem.

Ekkor kezdtem el tudatosan keresni azokat a módszereket, kozmetikumokat, melyek támogattak a célom elérésében így találtam rá az arcjógára.

De mi is az arcjóga?

Nagyon leegyszerűsítve az arcjóga a grimaszolás művészete a szépség és fiatalság megőrzése, az önbizalom emelése érdekében.

Tudományosabban megfogalmazva, az ArcSzobrászat-Arcjóga egy több mint 70 hatékony gyakorlat kombinációját tartalmazó módszer, mely lazítja az arcizmokat, fokozza azok rugalmasságát, késlelteti a ráncok kialakulását, formálja az arcot, emeli az önbizalmat és pozitívan hat az elmére is.

Ahogy a test izmait, úgy az arcizmokat is lehet, sőt szükséges megmozgatni a vonzó, fiatalos megjelenés érdekében.

A tréningek alatt tükör előtt vicces grimaszokat vágunk, melyek mosolyt csalnak az arcodra. Ezek a grimaszok nem csak a ráncok csökkentéséhez, de az arc területén felgyűlt feszültség levezetéséhez is hozzájárulnak.

Nem utolsó sorban pedig emelik az önbizalmat, a magabiztosságot azáltal, hogy a gyakorlatok hatására üde, egészséges, ragyogó és évekkel fiatalabb lesz a megjelenés. Ez pedig pozitívan hat életed minden területére. Csupán napi 15 perc grimaszolással már 2 hét után látható változás tapasztalható.

Hogyan fejti ki hatását?

A bőr öregedése, a ráncok kialakulása egy természetes folyamat, melyet megállítani ugyan nem, de lassítani lehet. Ez a folyamat részben a kollagén és elasztin-termelés csökkenésének, a nem megfelelő kozmetikumok használatának és az arc területén az évek folyamán összegyűlt stressznek a következménye.

Ez a stressz folyamatosan feszültség alatt tartja az arcizmokat. A feszült izmok megrövidülnek, és lefelé húzzák az arc összes izmát, így az arcbőrt is. Ezért alakulnak ki a ráncok, a megereszkedett, petyhüdt bőr, a toka, a szem alatti táskák, szarkalábak.

Az arcjóga sikerének titka négy fő pilléren nyugszik:

  1. az arcizmok lazítása és a feszültség csökkentése
  2. az arcizmokat tonizáló arcjóga gyakorlatok
  3. arcmasszázs
  4. a bőrtípusnak megfelelő, hatóanyagazdag kozmetikumok használata.

E négy tényezőt ötvözve megváltozik az arcod, megváltozik az egész életed.

A valóban látványos eredmény elérése érdekében fontos, hogy az arc összes izmát megdolgoztassuk és ne csak a problémás területre helyezzük a fókuszt. Az arcjóga gyakorlatok teljesen biztonságosak, könnyen elsajátíthatók, nem okoznak semmilyen kellemetlen mellékhatást és fájdalommal sem járnak.

Ha szeretnéd kipróbálni az arcjógát, szeretettel ajánlom figyelmedbe ezt a rövid videót, amiből a 4 legjobb arcjóga gyakorlatot ismerheted meg:

Kellemes grimaszolást!

Szeretettel,
Czibere Csilla
szépség mentor & arcjóga tréner

(kezdőkép: Halász Dávid, további képek: Czibere Csilla)

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük