You are currently viewing „A kávé iránti szerelmünk is közös” – Vivi és Nassim, a Vivina Café tulajdonosai

„A kávé iránti szerelmünk is közös” – Vivi és Nassim, a Vivina Café tulajdonosai

A romantikus történeteket szerintem a legtöbben szeretik. Főleg, ha igazak. Vivi és Nassim története pont ilyen. Nagyon romantikus és nagyon igaz. Sőt, jó például szolgálhat sok fiatal párnak arra, hogy az álmok igenis megvalósíthatók.

Amikor a Vivina Cafében jártam, a pandémia második hullámában jártunk, de épp nem voltak lezárások és be lehetett ülni bárhova szabadon. Pont jó idő volt, ezért a teraszon ültünk le beszélgetni. Nagyon érdekes, mert Budapest egyetemi városrészében található a kávézó, egészen pontosan a Szerb utcában. Ebbe az utcába csak akkor megy be igazság szerint valaki, ha célirányosan itt van dolga, amúgy maximum áthalad rajta gyalogosan vagy autóval. Picinyke kis utca, annak minden szépségével és meglepő csendességével.

Mondhatnám úgy is, hogy ez a kávézó egy oázis a főváros közepén, a nyüzsgéstől pár méterre. Vivivel beszélgetve kiderült, hogy eredetileg egyiküknek sem volt semmi köze a vendéglátáshoz, egyetlen közös pont volt: a kávé (és egymás) iránti olthatatlan szerelem.

Pedig sokáig Vivi egyáltalán nem is kávézott.

„Egyetem vége felé a baráti találkozókon elkezdtem lattét inni. Amolyan szirupos, színes-szagos lattékat. Majd egyre jobban megszerettem az ízét, az illatát, a rituáléját, az inspiráló pillanatokat. Ekkortájt kértem egy kapszulás gépet karácsonyra és valahol itt vált a mindennapjaim részévé a kávé. Az évek teltek és a kapszulás kávét szépen lassan felváltotta a speciality kávék világa, a kapszulás gépet a kotyogós, a színes-szagos lattékat pedig a letisztult cortadok.” -meséli Vivi.

Aztán megismerkedek Nassimmal, aki szintén nagy kávérajongó volt. Mindketten munkájuk révén szabad életet éltek, amibe mindig belefért 1-1 kávézóban elfogyasztott speciality kávé. Aztán pedig Nassim elkezdett élénkebben érdeklődni a kávékészítés iránt. Különböző tanfolyamokon „okosodott”, eleinte pusztán hobbiként.

Majd jött egy vitorlás túra és egy eljegyzés és megváltozott minden.

„Nassim itt is – szokásához híven – a Bialetti kotyogós kávéfőző mellett mesélte, hogy otthon hogyan, milyen vízzel készíti a kávéit. Ekkor kapta meg a kérdést, hogy “Miért nem nyitsz egy kávézót, annyira illene hozzád.” Ezt folytatta a rádöbbenés, hogy “ez nekünk miért nem jutott eszünkbe, pedig annyira evidens”. Majd pár nappal rá egy telefonhívással végződött, hogy “van egy kávézó a Szerb utcában, ami bezárt és át tudjátok venni.” Itt indult el a lavina, így vett az életünk a munkában is közös irányt.”emlékszik vissza Vivi.

2019.december 6-án megnyitotta kicsiny kapuit a Vivina Café, amit nem is kell mondanom, hogy saját magukról neveztek el. Nagy sikernek örvendett a környéken már az első napokban a kávézó, gyorsan terjedt a jó híre. A fiatal pár pedig lelkesen főzte a jobbnál jobb kávékat és kínálta az isteni süteményeket a vendégeknek, amelyek több beszállítótól érkeznek, van közöttük hagyományos, modern és vegán is.

Viszont alig voltak nyitva 3 hónapja, amikor a pandémia miatt

be kellett zárniuk nekik is közel 3 hónapra.

De nem keseredtek el, otthoni kávékóstolásba vetették magukat, befejezték a kávézóban azokat a munkákat, amik még hátravoltak, közben pedig terveztek és terveztek.

Eredetileg az esküvőjüket tervezték volna 2020 októberére, de a covid felülírta ezt a tervüket. De akkor mit tudtak ennyi ideig tervezni? Naná, hogy a saját márkás kávéikat! (Itt még a kávéik csak saját márkásak voltak, amit az ő kérésükre nekik pörköltek, de most már megtanultak pörkölni is!)

2020 októberében pedig a piacra dobták a Nassimocca by Vivina Cafét, melynek logója Nassim lett maga, ezzel is képviselve azokat az értékeket, amiket vallanak:

személyes jelenlét a vállalkozásban, őszinteség, kedvesség – és persze a minőség.

A kávék mind magas minőségű, specialty kávék. Vannak állandó, klasszikusabb ízeik és folyamatosan változó, gyümölcsösebb ízvilágot képviselő kávéik is, különböző termőterületekről.

Viviék egyébként mindenféle tematikus napot tartanak rendszeresen, a Halloweentől elkezdve a különböző gyümölcsök napján át a Csillagok háborújáig. Ilyenkor a kávék és sütik mind az adott témában pompáznak.

A jótékonyság sem áll távol tőlük, rendszeresen szerveznek gyűjtést, 2020 karácsonyán például az Élelmiszer Banknak gyűjtöttek. Vivi festett egy festményt a kávézóról, amiből adománygyűjtő printeket készítettek. Idén hasonlóra készülnek, egy újabb festménnyel gyűjtenek a rászorulóknak.

De azért nem kell aggódni,

az esküvőjük sem váratott sokáig magára, szűk körben, 2021 márciusában,

Nassim születésnapján összeházasodtak.

És a közös gyermekeik, akarom mondani kávéik sora is bővült. 2021 júliusában piacra dobták a kapszulás kávéikat, Nass Capsoul néven. 6 féle kapszulával indultak, amikbe olyan kávék kerültek, amelyek a kávézónkban is rendszeresen megtalálhatóak. Céljuk, hogy a kávézó élményét az otthonokba varázsolják – egyetlen gombnyomásra. A csomagolásra pedig Vivi festménye került, amivel korábban adományt gyűjöttek.

A lelkesedésük és a kávé iránti elköteleződésük töretlen,

a szerelmük egymás és a munkájuk iránt pedig példaértékű.

Mindenképpen érdemes odafigyelni rájuk, mert sok-sok ötletük van még a tarsolyukban, amiknek mi nagyon szurkolunk és kíváncsian várjuk őket.

És ami még fontos: nem ők kérték, hogy írjak róluk, hanem az első pillanatban, amikor betértem hozzájuk, tudtam, hogy szeretném, ha minél többen megismernék őket, mert ahogy ők mondják:

adnak mindenkinek egy kávébabot a szívükből.

Tomkó Bori

(A fotók a Vivina Café tulajdona, felhasználásuk engedélyhez kötött.)

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?