Aki bármennyi időt is eltöltött már életében déli országokban, nevezetesen Spanyol- vagy Olaszországban, az egészen biztosan szerelmes lett belé. Mind a tájba, mind pedig az ország gasztronómiájába.
És mivel sajnos nem tudunk rendszeresen átruccanni hozzájuk, itthon keressük a lehetőségeket, hogy együnk-igyunk ezen népek konyháinak ételeiből.
De azért az otthoni körülmények között -csak ha nem vagyunk kimondottan ügyesek a konyhában- nem mindig sikerül ugyanazokat az ízeket produkálnunk.
Arról meg ne is beszéljünk, hogy egyszerre csak egy-egy fogást tudunk úgy-ahogy elkészíteni.
Ezért csillant fel a szemünk egy olyan helyre, ami azt sugallta nekünk, hogy mindezeket meg tudják nekünk valósítani.
Szenvedélyesen szerelmes vagyok mindenbe, ami spanyol és olasz földről származik (kivéve a focit), így az a név, hogy Tapassio, már eleve elrendelte rajongásomat a hely iránt.
A spanyol tapas és az olasz passione, vagyis passzió, szenvedély összekapcsolása
a lehető legjobb kombináció, ami egy konyhában történhet.
Férjemmel a már-már hagyományos randijainkon (mert egy házasságban is kell ám randizni!) igyekszünk különleges helyekre látogatni, ahol egymás társaságának élvezésén túl hódolunk a különböző nációjú éttermek kipróbálásának is.
A Tapassio személyzete hihetetlen nagy kedvességgel és figyelmességgel vett körül minket, már érkezésünkkor. Mivel rendszerint vezető pozícióban vagyunk mindketten a napi elfoglaltságaink miatt, ezért leginkább a limonádé-választékot teszteljük mindenhol első körben.
Az ételek tekintetében rábíztuk magunkat az üzletvezető ajánlására. A „Bízom a Séfben” opció az étlapon jó lehetőség mindazoknak, akik hezitálnak, mit válasszanak a sok remek fogás közül. És mivel mi mindenevők vagyunk, nyugodt szívvel rábíztuk magunk a a Séfre.
A spanyol tapasról tudni kell, hogy az éttermekben ugyanúgy, mint a családoknál, középre teszik le a tálakat, amiből közösen fogyasztunk. A kevesebb-több elve itt is érvényesül, azaz inkább többfélét tudsz kóstolni, mint hogy egyféléből egyél sokat. Ez egyrészt egészségesebb is, másrészt változatos. A mediterrán konyhára jellemző alapvetően, hogy sok zöldséget, gyümölcsöt, halat, tenger gyümölcseit, olíva olajat és különféle magokat tartalmaz, így az étlapon is ez jelenik meg, hideg és meleg változatokban.
A külföldi vendégek kedvéért magyar tapasok is megtalálhatók a kínálatban, így a spanyol szokásokhoz hasonlóan magyar ízekből is lehet különböző fogásokat összeállítani. Nyilván nekünk ez nem lett volna akkora nagy hakni, a mediterrán falatkák jobban izgattak minket.
Így asztalunkra a Séf küldött nekünk különböző finomságokat, melyeket hármas csokorban szervíroztak.
Az első csokorban tonhal tatárt krémsajttal, cukkinivel; csípős, paradicsomos feketekagylót és Chipironest, vagyis sült tintahal karikákat kaptunk.
Már ettől a hármastól majdnem jóllaktunk, amikor a második hármas következett: Gambas Al Ajillo, magyarul fokhagymás királyrák olíva olajban, Pulpo Gallego – vagyis polip, burgonya, olíva olaj, paprika és egy kis ricottás fenyőmagos Gnocchi.
És ez még mindig nem volt elég, mivel húst még nem is ettünk! Megkóstoltunk egy kis portói libamájat (ez lett a személyes kedvencem!), némi Diana hátszínt (ez a férjem kedvence lett), köretként egy kis Patatas Bravas-al.
De ha már eszünk, akkor nem szabad kihagyni egy kis édességet sem. Nálam egy spanyol menü elképzelhetetlen egy jó Crema Catalana nélkül, így kíváncsian (és picit kritikusan) vártam, itt hogyan készítik el. És csak azt tudom mondani: igazi katalán krémet kaptunk, ami után a tíz ujjamat megnyaltam.
Férjem pedig egy kókuszos Pannacottát evett áfonya öntettel és ő sem csalódott.
Nem tudjuk, hogy a Séf vajon kukucskál-e olyankor, amikor a vendég rábízza magát, de mindenesetre nagyon ráérzett arra, mi fog nekünk ízleni. Úgy válogatta össze a tapasokat nekünk, hogy folyamatosan azt éreztük, ezt már képtelenség überelni! De mindig tudta…
Nem mellesleg pedig az étteremben töltött időre visszarepítettek engem imádott mediterrán országaimba, ahol
a gondtalan életérzés, napfény, romantika, édes élet minden összetevője
elárasztja az ember testét, lelkét.
Egyértelműen úgy jöttünk el a Tapassióból, hogy ide még visszajövünk! Ugyanis még jó pár tapas van az étlapon, amit nem kóstoltunk, de muszáj lesz…
És mivel minden csütörtökön élő spanyol gitár aláfestéses vacsora van náluk, ezért egészen biztos, hogy legközelebb így időzítünk!
Sőt, a barátainkat sem hagyjuk otthon!
(képek: Tomkó Bori, Márkus Anna/Tapassio)
