Milyenek a kínaiak magyar szemmel? Kihívás úgy írni erről a híresen fegyelmezett nemzetről, hogy az ne tűnjön ítélkezésnek, hiszen annyira erősek a kulturális különbségek, de én mégis tennék egy próbát.

Nem azért, mert értem őket, hanem azért, mert itt élni számomra a legjobb módja elfogadást tanulni és mert valóban csodálattal figyelem ezt a népet, aki a különbözősége ellenére, vagy talán éppen azért mind a múltban mind a jelenben vitathatatlanul erőteljes hatást gyakorol az egész világra.

A kínaiak számára teljesen normális, ha köpnek egyet az utcán melletted, vagy eleresztenek egy böffentést az asztalnál. Hogy a nő előtt mennek be az ajtón; még a 21. században is fizetnek a családnak azért, hogy feleségül vehessék a szerelmüket vagy ha nem érzik szerencsésnek magukat, egyszerűen megváltoztatják a nevüket. És az angol WC hiányáról ne is beszéljünk…

Szóval milyenek is ők?

Egyik délután a robogómmal mentem el egy bevásárló központba, és gondoltam, hogy amíg bent leszek, feltöltöm a motor aksiját. Odamentem egy kínai férfihez, aki éppen akkor parkolt le mellém, és a fordító segítségével megkérdeztem, tudja-e véletlenül, hogy hol találok egy töltőállomást.

A férfi felpattant a motoromra (én persze azonnal mögé, biztos ami biztos, engem se hagyjon itt, ha éppen ellopni készül a motoromat) és elindult. Mindent egy pillanat alatt történt, és gondolhatod, mik kavarogtak a fejemben.

A férfi behajtott a bevásárló központ mögé, beállt a töltőállomásra, bedobott pár érmét a gépbe, rádugta az aksimat a töltőre, elköszönt és elindult. Úgy szaladtam utána, hogy legalább engedje meg, hogy a pénzt odaadjam, de már nem is foglalkozott velem.

Ez egy példa volt. Amit számtalan hasonló követett, ami mind azt erősítette, hogy mennyire kedvesek és segítőkészek a kínaiak.

Néha ez a segítőkészség rosszul is elsülhet, mint akkor egy kínai férfi látta, hogy bajlódom a bicikli kölcsönző App-el és próbált segíteni. A kínaiakról tudni kell, hogy nem ismerik el, ha valamit nem tudnak megcsinálni. Persze ezt én akkor még nem tudtam, így mosollyal az arcán rontott a helyzetemen.

Hamar meg kellett tanulnom, hogy az, hogy nem mondanak nemet, nem utasítanak vissza nyíltan senkit, hogy nem ismerik el, ha valamit nem tudnak, milyen nehézségeket okozhat számomra, aki ezeket a helyzeteket bátran felvállalom, és úgy szocializálódtam, hogy mások is ezt teszik.

Megdöbbentő volt számomra az is, hogy mennyire kevéssé udvariasak. Drága Hölgyeim, (Uraim füleket befogni) lehet nem értetek velem egyet (régen én sem feltétlenül értettem volna egyet magammal), el vagyunk kényeztetve a mi csodás magyar férfijainkkal.

Akik olykor-olykor kinyitják előttünk az ajtót, előre engednek minket és engedik, hogy a leglehetetlenebb helyzetben is besoroljunk eléjük az autópályán. Nos a kínaiak olyan mértékben nemtörődömök a számukra idegen emberekkel, hogy erre szavakat sem találok.

Először vezetés közben tűnt fel, mennyire mindenki csak magával törődik, aztán bármerre jártam, mindenhol ugyanezzel szembesültem. A családjukat, rokonaikat viszont mindenki elé helyezik. A családdal szemben olyan mértékű tisztelettel vannak, ami példaértékű, évszázados hagyományokat ápolnak, sokszor akkor is, ha már ők sem igazán hisznek benne, pusztán a szülők iránti tiszteletből.

A megdöbbenésem tovább tetőzött, amikor megtapasztaltam, hogy mennyire kevesen beszélnek angolul. Az éttermekben még a toilett szóra sem tudnak reagálni, sőt találkoztam olyan pekingi hotel recepcióssal, aki egy szót sem értett angolul. Egy ötcsillagos szállodában.

A kínaiak szuper elővigyázatosak és imádnak megtiltani dolgokat. Bárhova mész, mindenhol táblákkal találkozol, amik arról informálnak, mi minden tilos. Például a játszótéren tilos rohangálni. Komolyan.

Mivel hihetetlenül babonásak, Kínában sosem fogsz 4. emeleti gombot látni a liftben, vagy tilos 4 szál virágot adni, mert az nagy balszerencsét hoz. Az esküvőjük időpontjának a kiválasztásakor meg kell vizsgálni, melyek a szerencsés napok. Személyesen ismerek olyan hölgyet, aki felnőtt korában változtatta meg a nevét, mert úgy gondolta, hogy a neve miatt alakult addig szerencsétlenül az élete.

Nem szokásuk tüsszentés után jó egészséget kívánni, vagy köszönni, ha belépnek egy boltba. Bárhol képesek elaludni, ami egyébként néha igazán vicces tud lenni. Az IKEA-ban a nappali osztályon nem lehet leülni kipróbálni a kanapékat, mert mindenhol alszik valaki.

Imádnak enni, sosem hagynának ki egy étkezést. Ha étteremben több mindent rendelsz, mindent össze-vissza vagy jobb esetben egyszerre hoznak ki, ez mondjuk különlegesen fura amikor steaket kérsz körettel, és köretet a steak után 10 perccel hozzák ki.

A kínaiak imádják a gyerekeket, főleg az én csodás szőke kék szemű fiamat. Kérdés nélkül lefényképezik, vagy megtapogatják, és habár semmi rossz szándék nem vezeti őket, ez elég zavaró tud lenni. Úgyhogy éppen tervezés alatt van egy „Ne tapogass kérlek” kínai feliratú póló a kisfiam számára.

Szóval így vagyunk mi. Mindennel képesek vagyunk együtt élni, ha egy kis humort keverünk bele és időről időre emlékeztetjük magunkat, hogy a mi döntésünk volt, hogy Kínába költözzünk.

Sokat olvasok, hogy jobban megérthessem a kínai kultúrát és néha egy-egy kósza pillanat erejéig úgy érzem, tudom mi történik körülöttem. Aztán történik valami és megint ott állok, hogy MI VAN? Ezt hogyan… és válaszolok magamnak, hogy egyszerűen.

Ez itt Kína.

Monika Schlosser by MSPixArt

(A fotók a szerző saját tulajdona, felhasználásuk engedélyhez kötött.)