Lili utazós kalandja 2. rész

Első állomás Amszterdam – avagy az emlékek börtönéből tényleg nincs kiút?

Lili hosszú órák óta vezetett. Már nem járt messze, és bár még sötétedés előtt oda akart érni, mégis muszáj volt megállnia, mert nem hitte el, amit lát. A híres tulipánmező,ameddig csak a szem ellát, színesek, illatosak. Az a fajta csoda tárult elé, amit még sosem tapasztalt. Ha tehette volna, belevetette volna magát. Vett egy mély levegőt, és

azt érezte élete legjobb döntése volt, hogy útnak indult.

Amszterdamban a levegő is más, de lehet csak a szabadság fűszerezte meg számára.

Beérve a városba, egyből a szállásra hajtott, nem vágyott most másra, mint egy kád fürdőre és egy puha ágyra.

Szabad volt, vagy csak annak akarta érezni magát.

A szakítás óta most jutott először eszébe Misi. Az az esős nap, amikor a férfi kisétált az életéből, minden magyarázat nélkül, felrúgva kettőjük szövetségét. Mindent odaadott volna érte, feladta az álmait, a barátait, az életét. De neki nem volt elég, szépen lassan az igazi Lili eltűnt mellette, talán mert így nem kellett senkivel versengenie.

Mégis hiányzott neki a férfi, vagy csak az érzés, hogy tartozik valakihez. Eszébe jutott az az este, amikor a maradék cuccait szedte össze, villámként hasított belé, ki is volt ő valójában. Könny szökött a szemébe, magányosnak érezte magát, boldogtalan volt.
Ki kell őt verned a fejedből– mormogta magában- különben akár haza is mehetnél.

Bebújt a takaró alá és elaludt, ki tudja mikor aludt ennyit utoljára. Kipihenten ébredt. Lezuhanyzott, megállt a tükör előtt.
-Szedd össze magad, minden rendben lesz, szidta össze magát. Mire felébredt már ragyogóan sütött a nap,

alig várta, hogy nekivághasson a városnak, felfedezze, megízlelje.

Lilinek Amszterdam mégsem a felszabadulást hozta el, hanem az emlékezést. Bármerre is járt, minden egy darab volt a múltjából.

A következő hetekben bejárta az egész várost, eljutott Waterlooplein markt-ra, ahol otthon érezte magát az első pillanattól fogva, miután meglátta az egyik kis standon: „Lángos”. Ahogy ott sétált, eszébe jutott, ahogy Édesapjával járták minden héten a piacokat, kisujjába kapaszkodva igyekezett vele tartani a lépést, hisz olyan kicsi volt mellette. Filmként pörgött előtte, ahogy egy nap nem vette észre, hogy megállt, ő továbbment, pár lépés után vette csak észre, hogy már nem az ő kezét fogta. Úgy megijedt, potyogtak a könnyei, vigasztalhatatlan volt, de ahogy megfordult, egyszercsak ott állt előtte, magához ölelte és csak annyit mondott: „minden rendben, kicsim” Sosem érezte közelebb magához, mint akkor. Aztán ezek a séták elmaradtak, Lili felnőtt, és egy nap elvesztette az édesapját. Azóta is, ha baj éri, erre a pillanatra gondol, az apai óvó karokra.

Minden nap hajókázott egyet a kanálison, mindig valami újat fedezett fel a városból. Kedvenc helye lett a Sohona városrész a rengeteg kézműves ékszerekkel, vintage ruhákkal, hagyományos holland sajtokkal, designer holmikkal; otthon hány szombatot töltött ezzel a lányokkal, képesek voltak órákat vonatozni egy-egy utcai kiárusításért.

Egyik nap séta közben véletlenül talált rá Begijnhof-ra. Csodás látvány, egy másik kis Amszterdam, melyet szimbolikusan egy ajtó választ el az egyébként nyüzsgő Amszterdam többi részétől.

Ahogy haladt, meglátott egy hatalmas festményt Anna Frankról, csak állt ott előtte hosszú percekig, igazából nem is kép, mint inkább a felirat ragadta magával: „Let me be myself”

Az igazi holland életérzés, a mottójuk: „Mindenki úgy jó, ahogy van”.

Legjobban mégis akkor érezte magát, amikor minden nap kanális felett itta meg a finomabbnál finomabb kávéit, egy könyvvel a kezében, vagy csak nézte az embereket:
„Hopp, ott egy férfinek valószínűleg randevúja lesz, talán az első, úgy szorongatja azt a virágot, hogy mindjárt eltöri”, elővette a fényképezőgépét fotózni kezdett, „amott meg egy pár veszekszik, a lány megsértődött valamin, a fiú csak kerülgeti, a lányt, aki mindig elfordul, de már nyoma sincs a haragnak, a fiú megunva a kergetőzést szorosan magához öleli a lányt, békélés.” Kicsit odébb egy nagypapa kergetőzik az unokájával, a kislány úgy kacag, az ember szívét elönti a melegség, a nagypapa korát megszégyenítő módon futkorászik utána, nevetnek, felkapja, megpörgeti. Hihetetlen, hogy a generációs különbségeknek ilyenkor nyoma sincs.

Van egy fura, mégis magával ragadó szobor Amszterdamban, a kis favágó szobra, amiről a Budapesten elrejtett kis vas szobrok jutottak eszébe, hány napot töltöttek azzal lányokkal, hogy megtalálják az összeset, bár még most sem biztos, hogy nem maradt ki néhány.

Szörnyű honvágya lett.

Az éjszakái voltak a legmagányosabbak, ilyenkor egyedül maradt újra a gondolataival. Ezt elkerülendő beszippantotta az éjszakai Amszterdam. A klubok, az átmulatott éjszakák, a férfiak, akiknek néha még a nevét sem tudta.

Egy ilyen este végén csak bolyongott az utcán és azt érezte mégsincs jó helyen. Megállt egy kirakat előtt, meglátta magát. A sminkje elkenődött, a haja készre-kusza volt. Nem tetszett, amit látott. Tényleg ezért jött ilyen messzire? Ebben a pillanatban

beléhasított az érzés: eljött az idő, hogy tovább induljon.

Visszament a szállásra, összepakolt, nem akarta reggelre hagyni, mert félt, meggondolja magát. Míg tudta, ha ránéz a bepakolt bőröndökre, viszi majd a lába….

Eljött a reggel, lezuhanyzott, kijelentkezett, beült a kocsiba és újra beletaposott a gázba. Ugyanazzal a lendülettel ahogy Budapestről, nem nézett hátra.

Menekült,
most először azt érezte menekül, még mindig a múltja és önmaga elől.

Kiérve a városból két lehetősége volt, vagy ennyi volt és hazamegy, vagy beletapos a gázba és irány Belgium.
Félreállt, belenézett a visszapillantó tükörbe, mely hirtelen egy mozivászonná változott. Látta a múlt árnyait, a félelmeit, hirtelen tudta most bármilyen messze is megy, ha egyszer hazatér, ezek megfogják várni. Belehasított a felismerés: Mit csinálok én itt?

Hazafelé indult, de alig telt el pár perc, beletaposott a fékbe, zihált, alig kapott levegőt, szedd össze magad: mormogta.
Az elmúlt heteket azzal töltötte, hogy a régi dolgokat kiűzve teret adjon valami újnak. Persze hogy fél, de nem adhatja fel ilyen könnyen.

Hol van az a kalandvágyó nő,
aki egy térképen, játék közben döntött a jövőjéről?!

Mély levegőt vett, Újra belenézett a tükörbe és már tudta hol a helye.

Megfordult. Irány Belgium, Svájc. Kezdődnek a kalandok…

Folyt. köv…

Ányecs

(kezdőkép: Unsplash)

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Lili utazós kalandjai 1. rész

A nyaralás szinonimái avagy volt egy spanyol kalandunk

3+ 1 kihagyhatatlan virtuális utazás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük