Már Vártunk – egy vendégház, ahol ugyan nem otthon vagy, mégis hazatérsz

Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy olyan helyekre szeretek járni, ahol már várnak. Ahol nem csak egy vagyok a sok közül, hanem érzem, hogy fontos vagyok nekik.

Amikor megláttam, hogy egy olyan vendégház nyílik, aminek az a neve, hogy „Már Vártunk”, azonnal tudtam, ott a helyünk. Imádom a beszélő neveket!

És persze tudni akartam, hogy mivel tudnak ismeretlenül is pont engem/minket várni?!

Nem sokon múlt -egész konkrétan a férjem elfoglaltságain-, hogy mi lettünk az első vendégek. Nem azok voltunk és mégis…

Hogyan lehetséges ez?

Úgy, hogy olyan makulátlan tisztasággal, harmóniával, igényesen be- és elrendezett szobákkal, helyiségekkel vártak minket szállásadóink Verőcén, mintha tényleg mi léptük volna át először a küszöböt.

Délia és Gábor fogadott minket, akikkel rögtön egy hullámhosszra kerültünk (segített a közös Fradi szurkolás is), mintha nem most találkoztunk volna először.

Meg kell hogy mondjam, azonnal beleszerettem ebbe a kuckóba.

Miért? Mert:

-gyerekbarát: van a játszótértől a gyerek étkészleten, a gyerek játszósarkon (társasokkal, könyvekkel, színezővel, kis asztallal és székekkel) át a fürdős játékokig minden

-felnőttbarát: van fürdőkád és zuhanyzó is (kinek mi szimpatikusabb), jacuzzi (mondjuk ebbe a gyerek is bejött velünk), szauna. És egy Bar&Fun helyiség, ahol el lehet szürcsölni egy italt, miközben flipperezel. Flipperezel, érted?! Nagyon király!

-modern technikával felszerelt: QR kódos segítség található mindenhol, ha bármi kérdésed van. Például ha nem tudod, hogy valamelyik konyhai eszközt hogyy kell használni…

-van finom kávé

Minden, értsd úgy: MINDEN mindennel passzol és harmóniában van ebben a házban. És nem tudtunk egyetlen olyan dolgot sem felsorolni, ami hiányzott, maximum nem ott volt, ahol kerestük.

Pedig egy közel 2 évessel érkeztünk, akinek bizony vannak extra igényei és szükségletei.

Felesleges túlragozni, egyszerűen úgy klappolt minden, ahogy illik.

Önellátó a szállás, de szerencsére van a közelben jó étterem, kávézó, reggelizőhely, cukrászda is. Szállásadóink is tudtak ajánlani helyeket, amik megkönnyítették a választást. (Azóta bővítették a szolgáltatásaikat, reggeli bekészítés is kérhető.)

Nappal kirándulni is lehet a környéken, a Duna közelsége adott, de a hegyen is jókat lehet sétálni, sőt még egy kis állatpark is van a szomszédos Törökmezőn.

Érdekesség, hogy a Tenshibag a szálláshely projektjük keretein belül egy Roll&Roll logózott hátizsákot készített a vendégház számára, amit mi is magunkkal vittünk. Örültem is, mert elfelejtettem magammal hátizsákot vinni… Található benne egy kis füzet, amelybe beleírhatja mindenki az élményeit, tapasztalatait a hátizsákkal kapcsolatban.

Este pedig be lehet kuckózni a házba a látvány kandalló elé vagy beülni a szaunába-jacuzziba és egy pohár bor társaságában csodálni a fényeket és hallgatni a csöndet! Ami sajnos olyan ritka ebben a felgyorsult világban…

A ház adottságai 4+2+2 fő elszállásolására alkalmasak, mi egy szobát és a nappalit vettük birtokba, hogy kényelmesen elférjünk gyerekestől. Mindannyian jót pihentünk a jó levegőnek köszönhetően – bár a hajnalban bulizni próbáló kislányomat azzal próbáltam alvásra bírni, hogy ha az erdei állatokat felébreszti, annak nem nagyon fognak örülni…

Mindent összevetve remekül éreztünk magunkat és jó szívvel ajánljuk pároknak, családoknak, baráti társaságoknak is ezt a minden igényt kielégítő házat. Ha szeretnétek picit elvonulni kettesben vagy egy jót kirándulni a családdal vagy bulizni a barátokkal, ez a ház tényleg mindegyikre alkalmas!

És ha mégis kellene valami hiányosságot megfogalmaznom a Már Vártunk vendégházban eltöltött időnkről az ez lenne:

egyértelműen kevés a 2 éjszaka, minimum 3-at kellett volna ott lennünk!

Tomkó Bori
főszerkesztő

(képek: a szerző sajátja, felhasználásuk engedélyhez kötött)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük