Nagyszüleink ízeit szeretné megőrizni a fenntarthatóság jegyében – interjú Pokorny Liával

Pokorny Lia csodás színésznő. Ezt sokan tudják is róla, hiszen látták már színpadon vagy a képernyőn. De azt talán kevesen tudják róla -bár a televíziós főzőműsorban szereplése óta egyre többen-, hogy nagyon szeret és tud is főzni.

Sőt, a 21. század Kiadónál 2020 őszén Holnapra is marad címmel megjelent receptgyűjteményével be is bizonyítja, hogy a tudatos táplálkozás is lehet változatos és élvezetes.

Könyvéről, a főzésről és fenntartható életmódról kérdeztük a mindig mosolygós Liát.

Tomkó Bori: Régebben tervben volt, hogy kiadsz egy szakácskönyvet vagy a karantén ösztönzött rá?

Pokorny Lia: A gondolat már régóta motoszkált, bennem, de még kerestem a formáját, a hangomat hozzá és témám, ötletem is több volt, amit a karantén közben mind sutba vágtam, mert a kényszerszülte otthonlét alatt megtaláltam a szakácskönyvem igazi tematikáját, mondanivalóját.

TB: Azt olvastam rólad, hogy már egy ideje nem érzel ízeket és szagokat (és nem a koronavírus miatt). Igaz ez? És ha igen, akkor hogyan lehet így főzni?

PL: Emlékezetből, bátran és kreatívan. Bár nem akarom azt mondani, hogy én lennék a gasztronómia Beethovenje, de ő is komoly halláskárosultsággal komponálta élete utolsó évtizedében a zeneműveit, a belső hallása segítségével. Egy elveszített, de valaha megvolt képességgel könnyebb túlélni, tehát főzni is, mintha sohasem éreztem volna ízeket, illatokat.

Remélem az állapotom átmeneti, ha megoldódik az arcüreg problémám minden a régi lesz. Egyébként sokkal többeket érint ez a probléma, mint azt bárki is gondolná, nem olyan ritka, mint a fehér holló.

TB: “Fenntartható” szakácskönyvet írtál. Mit jelent ez egész pontosan?

PL: A fenntartható Bolygótól hogy jutunk a fenntartható szakácskönyvhöz? A legapróbb lépések is, amelyek a segítik a szemléletformálást, hogy figyeljünk a környezetünkre, a világunkra, hogy elkerüljük azt az ökológiai katasztrófát, amire a legkülönbözőbb tudományágak képviselői figyelmeztetnek minket, nagyon fontos lépések. Még az is, hogy mindenki elhiggye, igenis számít az az icipici, amit ő megtesz ezért – vagy éppen nem tesz meg.

Igenis számít, hogy idénygyümölcsöket és zöldségeket fogyasszunk nagyrészt,

ne akarjunk decemberben epret és februárban dinnyét enni.

De nem ez van a receptgyűjteményben – amit nem én írtam, hanem közösen az alkotótársakkal -sokkal inkább hasznos tippek, érdekes receptek, izgalmas párosítások és remélem sok-sok muníció ahhoz, hogy aki kézbe veszi, merjen változtatni a megszokott recepteken és a saját szokásain – ha például nincs otthon minden hozzávaló a kigondolt ételhez. Akkor mindenki bátran alakítsa át a megmaradt fél cukkinihez, a már nem egészen ress répához vagy maradék rizshez az aznapi vacsorát. Lelkiismeretfurdalásunk sem lesz, nem kellett kidobnunk semmit, minden hasznosult, időt és pénzt spóroltunk és elkápráztattuk a családot.

Tudták ezt a déd-és ükanyáink is persze. És még a nagyanyáink is. Ők nem a Bolygó védelmében tették, hanem kényszerből és a háború alatti nélkülözés miatt. Meg tán ösztönből. Az állatok sem pazarolnak, beosztanak. Ezt mostanra elfelejtettük.

TB: Köztudott, hogy lelkes környezetvédő vagy. Mióta foglalkozol ezzel komolyabban?

PL: Vidéken, csodás helyeken nőttem fel, mindig is szerettem és tiszteltem, ami körülvett. Ezt csak most hívják környezetvédelemnek, régebben az természetes volt, hogy nem zsigereljük ki a földet és így a Földet sem. Így megvédeni sem kellett a túlzott emberi beavatkozástól. Mindig is fontos volt, hogy ne égessem feleslegesen a villanyt, ne folyassam a vizet, azonban az egyre erősödő klímaszorongásomat ilyen apróságokkal már nem tudtam leküzdeni.

Rájöttem, hogy nagyobb projektek, nagyobb vállalások kellenek hozzá, a nagyobb feladatokhoz pedig több ember, közösség kell. Ha pedig az arcom, az ismertségem hitelesít egy közösséget és ezáltal még több embert tudunk toborozni jó ügyekhez, akkor legyen, legyek környezetvédő.

TB: A mindennapokban főzöl egyébként otthon?

PL: Mint bármelyik más háziasszony, aki a munkája mellett viszi a háztartást egy, két, három gyerekkel, kutyával, macskával. Rendszeresen, de mégis hektikusan: néha ráérősen, néha kapkodva. Néha több napra előre már hajnalok hajnalán, néha két napig mindenki ott eszik, ahol utoléri az éhség.

Ha hazaérek és egy csapat gyerek muzsikál a nappaliban, akkor összeütök nekik valamit vagy abból, amit épp hazacipeltem, vagy amit a hűtőben találok.

Pont erről szól a receptgyűjtemény, hogy bátran, spontán változtassunk és alkalmazkodjunk egy váratlan helyzethez is akár. Ahhoz is, hogy nincs kedvünk főzni, de a tegnapit se kívánjuk. Akkor minimális ráfordítással alkossunk belőle valami újat. Polcz Alaine szakácskönyvében olvastam nagyon régen és ez is épp erről a mókáról szól, amire én is buzdítok mindenkit: önts össze két maradék főzeléket, adj neki valami hangzatos nevet és tálald fel, mint valami különlegességet.

TB: Sok barátodat említed a könyvben. Gyakran főztök egymásnak vagy esetleg közösen?

PL: Aki nem próbálta, el sem hiszi, mennyire felemelő érzés együtt főzni valakivel! Mennyi öröm, mennyi kreativitás, odafigyelés, önfeledtség van egy ilyenben. Teljesen flow érzés. Akkor is, ha más-más szinten művelik a főzést külön-külön, mert akkor tanul is mindenki, és akkor is, amikor hasonló szakértelem vagy gyakorlottság egészíti ki egymást. Mennyi, mennyi együttműködés, csoportdinamika van egy ilyenben, atyaég! A szabadban, túrázáskor is szoktunk együtt főzni, ami csak erősíti a barátságunkat.

Együtt enni a barátaiddal, ennél nagyobb együttes élmény meg kevés van a világon.

TB: A fenntarthatóság kérdésébe beletartozik, hogy honnan szerzed be az alapanyagokat az ételekhez?

PL: Örömmel mondanám, hogy csakis a piacon a megszokott kofáktól, csakis a kedvenc hentesemnél, de ez hazugság lenne. De amikor csak tehetem kiugrom a piacra, sőt külföldön is, vidéken is ha tehetem kimegyek, mert mámorító és semmihez sem hasonlítható a piaci hangulat. Fontos, hogy jó és a közelben megtermelt alapanyagokat használjunk fel.

Akinek csak fűszernövényt áll módjában termelni, az annyit tudott tenni önmagáért és a fenntarthatóságért. De a jó érzés az övé, azt nem veheti el senki attól se, aki „csak” két tő paradicsomot dédelgetett a gangon.

Aki egy magaságyásban meg tudja termelni a zöldségeket tavasztól késő őszig az egész családnak, az mindent megtett, amit a lehetőségei engedtek.

A kérdésre visszatérve, igen, beletartozik, hogy honnan szerezzük be az alapanyagokat, de ne legyen lelkifurdalása, aki egy rohanós napon a közértben veszi meg a karalábét.

TB: Kell-e különösebb anyagi ráfordítás ahhoz, hogyha valaki most kezdene bele a konyhájában is a zero waste életmódba?

PL: A nulláról senki se vágjon bele egy zero waste életmódba. Fontos a fokozatosság. Ha az előbb említett karalábé vagy a cékla zsenge leveleit is felhasználjuk és nem dobjuk ki, mint annak előtte, már jó úton vagyunk. Épp az a filozófiája a könyvnek, hogy mankót, segítséget adjon, hogy mindenkibe bátorságot öntsön ahhoz, hogy nincsenek kőbevésett dolgok a konyhában, (de persze vannak) hogy mindenki merjen változtatni kedve szerint egyes dolgokon, de az nem lehet feladat, hogy mindig úgy főzzünk, hogy mindent felhasználunk, ami a hűtőben van, holnap ki is húzhassuk…

A zero waste nagy kötöttség, nagy odafigyelés, sok tudatosságot igényel, hosszú az út odáig – és nem is mindenki és nem minden élethelyzet alkalmas rá. Én nem új szabályokban hiszek a régiek helyett, nem tiltásokban gondolkozom, hanem csak odafigyelést, gondosságot kérek.

TB: Melyik a kedvenc ételed a szakácskönyvből?

PL: A Feri-féle fűszeres krumplifőzelék az egyik legjobb példa arra, amiért ez a könyv megszületett. Az egyszerű, tényleg csak krumplit, minden más alapanyagot nélkülöző főzelék szokatlan fűszerekkel feldobva ízorgiává válik. Mert ha krumpli, akkor babérlevél. Itt megáll a legtöbb háziasszony, mert így szoktuk meg.

De miért ne bolondíthatnánk meg mindezt egy kis curryvel, amitől szép színe lesz és az ízének se árt… de ha még a petrezselyem mellé korianderzöldet is aprítunk bele, és a magyar tejföl helyett épp egy hamarosan lejáró kókusztejjel habarjuk be, akkor az egyszerű ételből válogatott ízvilágú csoda lesz. És ennek készítése és kanalazása közben mindenki emlékezni fog arra, hogy a főzés és az evés öröm és játék is egyben.

TB: A fiadat is gondolom ebben a fenntartható szemléletben neveled. Hogyan viszonyul ő ehhez? Mit szólt a szakácskönyvhöz?

PL: Őt most a saját élete, útkeresése köti le, persze örül, hogy létrehoztam valamit, de nem ez az a szakácskönyv, amit kicsap elém, hogy ezt szeretném, ha megfőznéd nekem, mert olyan jól néz ki… szereti a főztömet, a barátai is szeretik, erre büszke is, de ha minden nap marhapörkölt lenne nokedlival, nem zúgolódna, hogy vágyik már egy kis lencsefasírtra cukkinitésztával…

TB: Ha nem színész lennél, akkor mivel foglalkoznál szívesen? Esetleg a gasztronómiával?

PL: Soha nem volt B tervem, hogy nem leszek színész, mert tudtam, hogy az leszek és naponta van B, C és D tervem is, mert a feladatok folyton változnak, akár délelőttről délutánra is. Alkalmazkodó vagyok, nem félek, félnék kétkezi munkába se belevágni, szívesen lennék lakberendező, a lakásomat is állandóan átalakítom – és most ne csak holmi párnavásárlásra gondoljanak, hanem falat is döntök és rakok, bútort festek, ha kell. Szívesen lennék pszichológus is, de mivel ragaszkodtam az A tervhez, és be is jött, nem lettem az sem.

TB: Van esetleg tervben folytatás? Vagy ezzel a könyvvel kapcsolatosan bármi terv a jövőben?

PL: Nemrég jelent meg, szeretném kiélvezni még, hisz csak most bontogatja a szárnyait – meg én is.

Köszönjük a beszélgetést és bízunk abban, hogy a receptgyűjteményed sokak számára ad kreatív ötleteket ahhoz,

hogy minél egészségesebb, fenntarthatóbb és finom ételeket készíthessen otthon.

Tomkó Bori

(A képek felhasználása nem engedélyezett.)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük