Négy csillaggal jutalmazták a Mayer Szörp termékeit

Három termékkel négy csillagot hozott el a Mayer Szörp a 2021-es Great Taste Awards-ról.

A tavalyi sikerszériát folytatva, 2021-ben is rangos nemzetközi elismerésben részesültek a budakeszi szörp manufaktúra termékei. Ahogy már 2020-ban, idén is aratott a chilivel ízesített szörp, amíg tavaly a Mayer Chilis málna zsebelt be két csillagot, addig most a Mayer Chilis mangó nyerte el a bírák tetszését annyira, hogy rögvest két csillaggal jutalmazzák.

A szezon sztárja, a Búzavirág Ginnel közös fejlesztésű Mayer & Búzavirág Tonic szirup is bekerült a világ legjobb minőségű tonikjainak sorába, egy csillaggal tért haza a megmérettetésről, és a zöld tea alapú Mayer Ice teát is egy csillaggal díjazta a nemzetközi gasztronómiai szakemberekből álló zsűri.

A magyar szörpversenyeken elért eredmények után, a Mayer Szörp manufaktúra 2020-ban indult el először nemzetközi versenyen. A tulajdonosok kíváncsiak voltak rá, hogy az őáltaluk készített szörpök hogyan állják meg a helyüket a nemzetközi szinten jelen lévő, prémium kategóriás termékek között. Az eredmény a manufaktúra munkáját, sok éves befektetett energiáját, a magas minőségre való folyamatos törekvését igazolta és igazolja: a nemzetközi zsűri több csillaggal jutalmazta már tavaly és idén is a Mayer Szörp termékeit.

A Great Taste Awards-ról

A londoni illetőségű, az élelmiszerek Oscar-jának is nevezett Great Taste Awards-on közel 400 bíráló részvételével nagyjából 2 hónapnyi kemény munkával választják ki a világ legjobbnak ítélt ételeit, élelmiszereit és – többek között – szörpjeit. A nyertesek számára adott pecsét, a csillag jelképezi azt a minőséget és azt a befektetett energiát, amelyek ezeket a termékeket a nagy átlag fölé helyezi.

Mayer & Búzavirág Tonic szirup

A Mayer & Búzavirág Tonic szirup titka, hogy kizárólag természetes alapanyagok hozzáadásával készül úgy, mint a kinin, illetve olyan speciális fűszerkeveréket használnak, amitől összhangba kerül bármelyik minőségi ginnel. A Tonic szirup könnyedén ízesíthető, a szirupot a fogyasztók és a bártenderek is kedvük szerint fűszerezhetik, ízesíthetik, majd a már beízesített, egyedi ízprofillal rendelkező szirupot hígíthatják a számukra megfelelő módon.

A Mayer Szörpről

A Mayer Szörp 2015-ben alakult. A szörpfőzés gondolata akkor fogalmazódott meg a tulajdonosokban, amikor saját éttermükbe kerestek természetes alapanyagokból készült, tartósítószertől mentes szörpöket. Mivel hosszas keresgélés után sem találták meg az igazit, inkább megfőzték maguknak.

A családi vállalkozásként működő szörp üzemükben – saját receptek alapján – csak természetes alapanyagok felhasználásával készítik a prémium Mayer szörpöket és szirupokat, kizárva a mesterséges aromákat és színezékeket. A Mayer Szörp célja, a lehető legjobb minőséget kínálni a fogyasztók számára, megőrizve a gyümölcsök és a fűszerek eredeti ízét.

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?