You are currently viewing Karácsony idején nyisd ki a szíved, ha fájdalom is lakik benne

Karácsony idején nyisd ki a szíved, ha fájdalom is lakik benne

A gyász és az idő, ez a két gondolat forog a fejemben szüntelen. Szokták mondani, hogy az idő begyógyítja a sebeket, enyhít a gyász fájdalmán.

Sokaknál lehet, vagy csak azt mondják, jobb valamivel. Nem jobb. Az ünnepek apu nélkül olyan űrrel tátongnak a szívemben, hogy csak a zajosabb órákban nem folynak a könnyeim, hol befelé, hol kifelé.

A fiam művészeti iskolába jár, és nagyszabású koncertet adnak egy évben kétszer, így volt ez tavaly karácsonykor is. Akkor talán ott egy adag súlyt le tudtam tenni, talán egy kicsit felszabadultam.

Az egész felső tagozat énekelte: „Zeng a menny és a föld!” 

Csak remélni tudtam, hogy hallotta mindenki, aki már csak a szívünkben élhet velünk, az emlékek ködfátyolos zugaiban, azokat az angyali dalokat, amiket énekeltek a gyermekek, tisztán csengő, szívből jövő hanggal.

Akkor este, amikor végre csend lett körülöttem, az osztálytársak lelkes szülei videofelvételeit néztem újra „Örvendj világ! … „Zeng a menny és a föld!”– csendült fel a gyermekek hangja. Valóban zengett minden, ott belül bennem, valami eszeveszett mélységben.

Hatalmas űr dobogott lüktető szívemben, felcsendült gyermekkorom egyik legkevesebb hangja a fülemben apu hangján „Mennyből az angyal…” és a kép, ami megelevenedett.

Minden újra ott volt körülöttem, a gyermekkor, az illatok, hirtelen újra ott voltam a régmúlt karácsonyán, azon szép estén.

Sorban mentünk és apukám a sor elején… Ilyen lassan szerintem még senki nem énekelte ezt a karácsonyi dalt. Viccesen húzta az időt, mert amíg tartott a dal, nem lehetett ám az ajándékokért menni.

Éreztem újra kezemben a kezét, csupa szeretet járt át, s folytak a könnyeim. Csak nyeltem lelkem zuhogó sós patakját. Nem a szomorúság vagy a bánat árja volt ez. Aki már gyászolt igazán szívből, az tudja csak, hogy én mit éreztem. A múlandóság, a vágy a régmúlt után, a „soha többé”. Talán ez a „soha többé” ami a legjobban fáj.

Tudom, itt belül, ahol „Zeng a menny és a föld” itt bent a szívemben, hogy a „soha többé” nem győzhet felettünk, mert aki tovább él szerettei szívében, az örökké él!

Lehet, fogyatkoznak a terítékek száma az ünnepi asztalnál, de ez is segít megélni az igazi pillanatokat, ami a szeretetről, törődésről, odafigyelésről szól. 

A fájdalom, hogy apu többé nem foghatja meg a kezem, nem ölelhetem meg őt, nem nyújthat vigaszt nekem, nekünk, ez nem fog múlni. Ezt így majdnem két év távlatából tudom.

Le kell halkítani a világot, a zajokat ki kell szűrni minden szívdobbanást.

Egyszerűen le kell halkulni. Úgy érzem, most le kell halkulnom nekem is, hogy összeérhessen a menny és a föld, hogy ott zenghessen a szívemben, a tátongó mély űrt átjárhassa valami olyan, ami hitet adhat, hogy itt van velem, és vigyáz ránk.

El kell hinnem, hogy „soha többé”-t át vagyok képes változtatni „örökkévalósággá” a szív és szeretet erejében.

Idén, ezért is nyitott szívvel várom, ugyan a sarokban meghúzódva, ezt a karácsonyi koncertet, és hagyom, hogy átjárjon a örvendés és a szeretet ereje.

Kívánom, hogy mindenki szeretetben, megértésében, törődő odafigyelésben tölthesse ezt a karácsonyt, s a mindennapok boldog pillanatait is.

Áldott ünnepet kívánok.

Szeretettel
PinkAnyu

(kezdőkép: freepik)

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?