Senkinek sem szabadna egyedül töltenie a karácsonyt

Kivéve persze, ha ez a vágya. Máskülönben az a legideálisabb, ha mindenkinek van társasága az ünnepekkor és nem egyedül szomorkodik a nagymama vagy az egyedülálló fiatal nő, miközben azt látja a Facebookon: mindenki boldog, csak ő nem.

Az ember társas lény. Nem egy vadon élő fekete jaguár, ami természeténél fogva magányos állat. Az embernek szüksége van arra, hogy kapcsolatokat ápoljon, tudjon kihez szólni vagy éppen legyen, akit megölel. Ez pedig különösen igaz karácsonykor, amikor a szeretetet ünnepeljük.

De semmi szeretetet nem érez az a szingli, akivel szakítottak vagy évek óta nincs partnere és kénytelen egyedül tölteni az ünnepeket. Miközben egyedül díszíti a fáját egyre csak azon mélázik: miért van egyedül. Hogy juthatott erre a sorsra. A barátai épp a párjukkal, a házastársukkal, a gyerekükkel ünnepelnek. Akárhányszor feltéved a közösségi oldalra, megrohamozzák a családi fotók, a hiperboldog szelfik és eszébe sem jut: mindez lehet egy kreált világ. Neki ez szembesítés azzal, hogy ő senkinek sem kell, mert amikor az ember egyedül van egy olyan varázslatos ünnepen, mint a karácsony, hajlamos ezerszer sötétebben látni az életét.

Ilyen borúsan ül elhagyatottan a konyhában az özvegy szomszéd bácsi, akinek nincs családja vagy a nagyszülő, akihez nem jutottak el a gyerekei és az unokái. Leesett a hó és elzárta az utakat. Külföldön élnek és nem tudják meglátogatni. Túl sűrű programjaik vannak és majd év végén meglátogatják. De addigra késő annak a magányos léleknek, aki szenteste megindul a végeláthatatlan fekete kútba és szép lassan belefullad a szomorúságba, mert azt érzi: nem fontos. De nem is akarna szerettei terhére lenni. Már öreg, eljárt felette az idő és az emberek másképp ünnepelnek. Ő pedig egy letűnt kor szelleme, aki nem tehet egyebet, amíg vár arra, hogy valaki meglátogassa. Már ha meg fogják. Néhány magányos kis öreget soha nem látogatnak meg, mivel senki olyan nem él, aki megtehetné.

Igen, ezeknek a nőknek és férfiaknak, fiataloknak és időseknek régmúlt karácsonyok játszódnak le a fejükben, miközben könnyes tekintettel nézik a karácsonyfájukat. Elszorul a torkuk, mikor az ünnepi filmekben összeborul a család, ugyanis nekik nincs kihez odafordulniuk.

Nincs, akit megöleljenek,
akinek kellemes karácsonyt kívánjanak,
akinek elmondhatnák: mennyire szereti.

Csak egy díszes papírba csomagolt ígéret jutott nekik, hogy talán holnap vagy azután, esetleg a héten vagy még az évben meglátogatják és majd bepótolják. Ám az ilyen ígéretek ritkán melegítik fel az ember szívét egy olyan hűvös estén, amikor csak egy hús-vér ember társasága és szeretetteljes megnyilvánulása gyújthatná be lelke kandallóját. Akinek pedig ígéret sem jutott, annak az egyetlen reménye az, hogy miután elszürcsölte az esti forralt borát vagy bevetette az altatóját: átalussza az ünnepeket.

Egyetlen vágyuk,
hogy végre ugyanolyan nap legyen, mint a többi,
amikor semmi és senki sem emlékezteti arra: egyedül van.

Sajnos sok lélekkályha maradt már hidegen az ünnepekkor és olyankor mindig előbújik a kéményen keresztül egy gonosz kis árnyék, kaján vigyorral a képén, ami azt suttogja: senki sem szeret. Nem vagy értékes. A kutya sem törődik veled. Minek élsz? Ezt a megátalkodott lényt csak a szeretet tüze űzheti el. A szeretet a családtól és a szeretet önmagunk részéről. Mert ha nincs, ami elűzze, az a szörnyű hang olyan utazásra csábíthatja az embert, ahová csak odafele kell jegyet váltania.

Ezért sem szabadna senkinek sem egyedül töltenie az ünnepeket. Nemcsak a veszély miatt, hanem mert

a magány roncsolja a szívet.
Egy olyan szépséges ünnepnek, ami a család, a szeretet
és a béke jelképe, mennyei magasságokba kellene emelnie a lelket.

A fényeknek, a díszeknek, a zenének nem azt az érzést kellene keltenie: bárcsak sose jönne el. Utálom a karácsonyt. Már megint egy újabb ünnep egyedül. Vágyat és kellemes érzéseket kellene kiváltania az emberből: alig várom. Szeretem a karácsonyt. Jó, hogy van mellettem valaki.

Ez a valaki lehet a gyerekünk vagy a párunk, egy barátunk vagy a szomszédunk, a kollégánk vagy egy sorstárs. Akárki. Csak senki se maradjon egyedül és ne legyen rest tenni ezért. Nem szabad büszkeségből vagy hiúságból vállalni az egyedüllétet. Nem ciki felajánlani valakinek, hogy töltse veled az ünnepeket és még kevésbé szánalmas elfogadni egy ilyen lehetőséget.

Még van idő. Mindenki nézzen szét maga körül,
és ha tudomása van egy magányos lélekről, akkor
tegye meg, hogy legalább megkérdezi:

lenne kedved velem tölteni az ünnepeket?

Wadolowski-Balogh Orsolya

(kezdőkép: Pexels)

 

One thought on “Senkinek sem szabadna egyedül töltenie a karácsonyt

  1. 15 évig voltam férjnél és 15 évig kellett végigszenvednem a nagybetűs ünnepeket rohanásban, állandó utazásban, vásárlásokban a saját családom és a volt férjem családjának az elváráscunamijában. 3 éve végre nyugodtan telnek az ünnepek és úgy ahogy én akarom. Nyugalomban, kellemes zenékkel, könnyű ételekkel, a legközelebbi barátaimmal, a gyerekemmel és nem mellesleg stresszmentesen. Nincs idegeskedés, nincs gyomorbaj, se az ünnepek előtt, se utána a rengeteg tukmált étel miatt, amiket eleve nem is szeretek, de kötelező enni. Sosem értettem, hogy a nagybetűs szeretetünnepen miért síkideg mindenki, miért fáj a gyomrom folyamatosan napokon keresztül, miért kívánom az egészet a hátam közepére se, és miért hajszolják bele egymást az emberek ebbe az elképesztő, kötelező jellegű “szeressük egymást” képmutatásba, mikor nagyobbrészt évtizedes megoldatlan és feloldhatatlan konfliktusok tömkelege terheli a családok jó részét.
    Bár olyan lenne a karácsony amilyennek beállítják. De nagyon-nagyon sok ember számára nem olyan és nekik megváltás lenne egy nyugalomban – akár egyedül – töltött ünnep.
    Számomra 3 éve létezik a nyugodt, szeretetteljes karácsonyi ünnep, amióta elvált vagyok és egy percig nem éreztem – most sem érzem – magam magányosan.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük