A kedvenc macskanőnk kétszer is volt boszorkány – a bűbájos Michelle Pfeiffer

A varázslatos külsővel megáldott Michelle Pfeiffer leginkább A sebhelyesarcú és a Batman visszatér filmek-beli szerepének köszönheti hírnevét.

Az, hogy Golden Globe-díjas és csupán háromszor jelölték Oscar-díjra egyáltalán nem fejezi ki, milyen sokoldalú és tehetséges színésznő, aki Hollywood egyik leginkább foglalkoztatott nagyágyúja.

Michelle Pfeiffer Kaliforniában született 1958. április 29-én egy négygyermekes család második gyermekeként. Édesanyja, Donna háztartásbeli volt, míg édesapjának Richardnak saját fűtésszerelői üzlete volt. Michelle-nek három testvére van, egy bátyja Ricky és két húga, Dedee és Lori, akikből ugyancsak színésznő vált.

A Fountain Valley High Schoolba járt és mellette a Vons szupermarketben dolgozott pénztárosnőként. A középiskola után a Golden West Egyetemre járt. Az egyetemi évek alatt egy ideig bírósági gyorsírónőként dolgozott, amíg meg nem lelte életcélját és rám nem jött: színésznő akar lenni. 1978-ban Miss Orange megye szépe versenyen szerencséjére a bírák között jelen volt egy hollywoodi ügynök, aki fel is figyelt rá.

Az útja Los Angelesbe vezetett. Az első komolyabb filmszerepét 1982-ben kapta a Grease 2-ben. Ennyi elég is volt karrierje felfuttatásához, és övé lett A sebhelyesarcú film női főszerepe Al Pacino mellett. A következő nagy alakítása Az eastwick-i boszorkányokban volt, ahol olyan nagy nevekkel játszhatott együtt, mint Jack Nicholson, Susan Sarandon és Cher. Ezek után A-listás sztárrá lépett elő.

1988-ban ismét egy újabb maffiafilmben tűnt fel, a Keresztanya című vígjátékban. Ennek a szerepnek köszönhette azt, hogy Golden Globe-díjra jelölték. Ugyanebben az évben szerepelt Mel Gibson és Kurt Russell oldalán Az utolsó csepp című akciófilmben. Év végén pedig John Malkovich-al és Glenn Close-szal villantott egy nagyot a Veszedelmes viszonyokban. Ez idő tájt már ő volt az egyik legjobban kereső színésznő Hollywoodban.

1989-ben az Azok a csodálatos Baker fiúk filmben elvállalta Susie Diamond énekesnő szerepét, ezért, intenzív énekórákat vett. Jutalma nem maradt el és Golden Globe- díjat nyert a legjobb drámai színésznő kategóriában és BAFTA továbbá Oscar-díjra jelölték a legjobb női főszereplő kategóriában.

Három évvel később pedig Tim Burton a Batman visszatér című filmjében dobbantott egy nagyot, mint Macskanő és ezzel beírta magát a történelembe és az emberek szívébe (ha addig nem tette volna). Nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy Tim Burton foglalkozatta, ugyanis a 2012-ben Éjsötét árnyék c. filmben is játszott Johnny Depp és Helena Bonham Carter oldalán. Kis érdekesség: Depp szerepelt a díva bakancslistáján, és nagy vágya volt, hogy egyszer vele is dolgozhasson.

Szóval a ’90-es években folyamatosan foglalkoztatva volt és csak a 2000-es évek elején tartott egy röpke ötéves szünetet. 2007-ben tért vissza filmvászonra a Hajlakk című musicalban John Travoltával. Ugyanebben az évben ismét elkápráztatott bennünket, mint boszorkány a Csillagpor című fantasy filmmel, amelyben Robert De Niro volt a partnere. Ezután Az anyád lehetnék vígjátékban játszott együtt Paul Ruddal, majd 2009-ben a Szilveszter éjjel c. filmben egy tucatnyi sztár társaságában dolgozhatott.

Nyilvánvaló, hogy a világ egyik legsikeresebb és legismertebb színésznője szinte egész életében munkájának és szenvedélyének élt.

„Nem látom, hogy valaha visszavonulnék. 14 éves koromban kezdtem részmunkaidőben dolgozni, mikor még iskolás voltam. És soha nem álltam meg. Attól a pillanattól kezdve, hogy elkezdtem, szerettem, és úgy érzem, mindig valamilyen módon produktívnak kell lennem.”

Persze azért jutott ideje a magánéletére is! Első férje Peter Horton színész volt, akivel 1982-ben házasodtak össze és 1987-ben váltak el. Jelenlegi férjével, David E. Kelley-vel 1993-ban keltek egybe. Ugyanabban az évben fogadták örökbe első gyermeküket, Claudia Rose-t és rá egy évre megszületett fiúk, John Henry. Ezek alapján roppant szerencsésnek mondható, hiszen boldog családi életét is. De mi a titka a jó házasságának?

„A boldog házasság egyetlen titka a megfelelő személy kiválasztása.”

Na, de miként nézhet ki 60 felett is úgy, mint egy istennő? A jó gének, és a minimális plasztikai beavatkozás mellett ez adhatja meg a választ: „A veganizmus a fiatalságom forrása. Észrevettem a különbséget a bőrömön, de amúgy is gyümölcsöket és zöldségeket kellett ennem, hogy karcsú maradjak. Minél idősebb lettem, annál inkább eszembe jutott, hogy azért csinálom, hogy tovább éljek.”

Nem elég, hogy káprázatos, szexi és tehetséges, de áldott jó szíve is van. Előszeretettel jótékonykodik és szervez gyűjtéseket például olyan szervezetek támogatásáért, mint az Alzheimer-kór Egyesülete, az American Cancer Society és a Stand Up To Cancer, amelyek rákos betegeket segítenek. 2016-ban csatlakozott a Környezetvédelmi Munkacsoport igazgatóságához, ennek fényében pedig hibrid autóval közlekedik.

Szabadidejében festeget: figurákat, tárgyakat, portrékat, gyümölcsöket. Csupán hobbi szinten, bár egyszer beiratkozott a San Francisco-i képzőművészeti főiskolára egy szemeszterre.

Ez a maximalizmus igencsak rá vall:
ha valamit csinál, azt szívvel-lélekkel űzi.

Talán ez is az egyik titka a sok közül a lenyűgöző sztárnak!

Wadolowski-Balogh Orsolya

(képek forrása: Pinterest)

 

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Aki két fantasztikus Elizabethet is alakított a filmvásznon a gyönyörű Keira Knightley

Aki egyszerre naiva és femme fatale-interjú Erdélyi Tímea színészővel

“Az igazi bölcs azt fordítja éppen a javára, ami akad” – Jane Austen, a példás nőket adó írónő

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük