You are currently viewing „A szexhiányba senki sem hal bele. A szeretethiányba annál inkább.” – Margaret Atwood

„A szexhiányba senki sem hal bele. A szeretethiányba annál inkább.” – Margaret Atwood

  • Olvasási idő:olvasási idő: 5 perc
  • Bejegyzés kategória:#egyésmás / #kult
  • Ezen hozzászólások közzététele: 0 hozzászólás

Margaret Atwood egy kivételes hölgy, akinek sikerült egy teljesen új világot teremtenie a regényében.

A szolgálólány meséje és a Testamentumok épp olyan gyorsan söpörtek végig a világban, mint egy járvány és milliók szívét fertőzte meg Fredé története a képzeletbeli Gileádban.

Alig akad olyan, aki ne merült volna el a kanadai származású Margaret Atwood feminista regényében, ami a női lélek és egy diktatórikus rendszer világába kalauzol bennünket.

Annak ellenére, hogy már 80 felett van, a nagyszerű asszony elméje friss és újabb regényeken dolgozik.

A számos kitüntetéssel és díjjal elismert feminista aktivista az Ontario állambeli Ottawában született 1939. november 18-án. Mivel édesapja, Carld Edmund Atwood zoológus volt, így Atwood gyerekkorának java részét az észak-quebec-i erdőkben töltötte. Emiatt tizenegy éves koráig nem is járt rendszeresen iskolába.

Gyerekként elsősorban inkább festő szeretett volna lenni. Ugyan kissé letért az útról, de azt mondja, majd mikor eljön a visszavonulás ideje, visszatér egykori szenvedélyéhez. Ellenben néhány verseskötetéhez ő maga tervezte meg a borítót.

Az irodalommal is korán sikerült megismerkednie, ugyanis hatéves korában már írt és tizenhat évesen döntötte el: író lesz belőle. De nemcsak a szépirodalomban merült el.  Mivel nagy képregényrajongó, ő maga is írt egyet: Angel Catbird. A történet egy Strig Feleedus nevű genetikai mérnökről szól, akinek génjei keverednek egy macska és egy bagoly génjével, miután egy kísérletet elszúr.

Viszont nem elég, hogy a képregényekkel is megpróbálkozott, még az operaírásban is kipróbálta magát! A Pauline című opera Pauline Johnson kanadai író és előadóművészről szól.

Ami a magánéletét illeti, első házassága nem volt valami szerencsés és el is váltak Jim Polkkal. Ám Graeme Gibson regényíró már az igazinak bizonyult. Az észak-torontói Alliston nevű városban telepedtek le Ontario államban, és egy lányuk született.

Atwood és Gibson mindketten tagjai a Kanadai Zöld Pártnak, és tiszteletbeli elnökei a BirdLife International Ritka Madarak Klubjának, ugyanis az írónőnek határozott véleménye van a környezetvédelmet illetően. Egyik nagy vágya, hogy betiltsák a benzinnel működő fűnyírókat. Saját otthonában is energia-korlátozó eszközöket vezetett be. És természetesen kedvesével együtt hibrid-típusú autót használnak.

A végére maradt a legjobb, amit érdemes róla tudni: lehet, hogy egy boszorkány leszármazottja.

A családi ismeretek szerint Atwood egy 17. századi massachusettsi nőtől származhat, akit boszorkánysággal vádoltak meg. Mary Webster volt a neve és akasztás általi halálra ítéltek, de valahogy túlélhette a kivégzést. Atwood nem 100% -ig biztos a dologban, ám a Webster nevet sikerült John Websterig visszavezetni, aki Connecticut ötödik kormányzója volt a 17. században. Connecticut pedig nincs messze Massachusettstől…

Akár boszorkány, akár nem, tőle hoztunk néhány idézetet az imádott A szolgálólány meséjéből:

„Jó érzés, ha könnyen elérhető, kis céljai vannak az embernek.”

„Van, amit csak akkor értékelnek igazán, (…) ha az ritka és becses kincs.”

„Amikor a hatalom hiánycikk, kevés is csábító belőle.”

„Nem tudomást venni nem egyenlő a tudatlansággal: meg kell dolgozni érte.”

„Ki emlékszik a fájdalomra, ha már elmúlt? Csak valamiféle árny marad belőle, nem is az ember lelkében, hanem a testében. A fájdalom nyomot hagy az emberen, láthatatlan, mély nyomot.”

Wadolowski-Balogh Orsolya

(képek: Pinterest)

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?