A végzet asszonya, a híres Ninocska, aki sosem ment férjhez – Greta Garbo, a svéd szfinx

A mindig melankolikus tekintetű, a titokzatosság varázsával övezett jégkirálynőt „svéd szfinxnek” becézték. Greta Garbo, a femme fatale nem csak szépségéről volt híres, hanem introvertált személyiségéről is, aki mindent elkövetett annak érdekében, hogy magánéletet homály fedje.

Greta Lovisa Gustafsson 1905. szeptember 18-án született Södermalmban, Svédországban. Greta a lekvárgyárban dolgozó Anna és Karl Alfred Gustafsson gyári munkás harmadik és egyben legfiatalabb lányaként született.

Félénk, ábrándozó gyerek volt. Nem szerette az iskolát és inkább egyedül játszott. Korán elkezdett érdeklődni a színház iránt és arról álmodozott, hogy színésznő lesz. 13 éves korában elvégezte az iskolát, és az akkori svéd munkáslányokkal ellentétben ő nem ment középiskolába. Később elismerte, hogy ebből adódóan kisebbrendűségi komplexusban szenvedett.

Greta először egy fodrászatban kapott kisegítői állást, majd egy áruházban dolgozott, ahol felfigyeltek rá és divatmodellként jelent meg a katalógusokban. 1920-ban az áruház reklámfilmjeiben is szerepelt. Két évvel később felkeltette Erik Arthur Petschler rendező figyelmét is, aki szerepet adott neki a Peter the Tramp című rövid komédiájában.

1922 és 1924 között a stockholmi Királyi Drámai Színház iskolájában tanult. 1924-ben Mauritz Stiller felkérte, hogy játsszon főszerepet Gösta Berling című filmjében. Stiller lett a menedzsere és mentora, de nemcsak színjátszási hanem imázstanácsokkal is ellátta. Ő adta neki a Garbo művésznevet, ami egyesek szerint Bethlen Gábor erdélyi fejedelem keresztneve kapcsán született.

1925-ben a Metro-Goldwyn-Mayer Hollywoodba hívta Stillert, akinek sikerült összehoznia egy szerződést Garbo számára, ám a színésznőnek előbb egy alapos „tatarozáson” kellett átesnie: fogyókúrára kötelezték, kiegyenesítették fogsorát, kiszedették a szemöldökét és angol nyelvleckéket kellett vennie.

Első nyolc némafilmje nagy sláger lett, amelyekben vampot, a végzet asszonyát kellett játszania. Háromban szerepelt együtt John Gilberttel, akivel úgy tűnt, hogy nemcsak a munkában, hanem a magánéletben is egymásra leltek.

Garbo gyorsan megalapozta hírnevét és Hollywood egyik legnagyobb színésznője lett. 1929 végén az első hangosfilmjének, az Anna Christie-nek köszönhetően megkapta az első, a legjobb színésznőnek járó Oscar-díj jelölését. A következő években az Egyesült Államok legnépszerűbb női sztárja lett.

A következő emlékezetes szerepe a Mata Hari volt 1931-ben, majd 1932-ben egy orosz balerinát játszott a Grand Hotelben. Mindkét film az MGM legjobban teljesítő filmje lett és Garbót “a valaha volt legnagyobb pénzszerző gép”-nek titulálták.

Egy kis pihenő után főszereplő lett a Krisztina királynőben. Utána 1936-ban George Cukor A kaméliás hölgyében szerepelt, ami nemzetközi siker lett, és ismét Oscar-díjra jelölték.

Hitler is odáig volt Garbóért és állítólag A kaméliás hölgy volt az egyetlen Németországban vetíthető amerikai film. Greta egyszer azt mesélte egy barátjának, ha bejuthatna Hitlerhez, meggyőzné, hogy fejezze be a háborút, ha pedig nem járna sikerrel: végezne vele.

1939-ben a Ninocska vígjáték tovább fokozta hírnevét, hiszen úgy nézett ki, hogy a drámán és a romantikán túl is képes Garbo megállni a helyét. Óriási visszhangja lett annak, hogy a jégkirálynőt nevetni látták az emberek. Pályafutása George Cukor A kétarcú nőjével ért véget, ami derékba törte a termékeny színésznő karrierjét, olyan szintű negatív kritikát kapott.

Az 1940 -es években és a nyugdíjas éveiben is számos szerepet ajánlottak neki, de néhány kivételével mindegyiket elutasította. Bár nem volt hajlandó barátaival beszélni a nyugdíjba vonulásának okairól, de négy évvel a halála előtt Sven Broman svéd életrajzírónak azt mondta, hogy elege van Hollywoodból és megutálta a munkáját.

Pályafutása kezdetétől fogva Garbo kerülte a kötelező társadalmi eseményeket és szívesebben töltötte egyedül vagy barátaival az idejét. Soha nem írt alá autogramot és nem válaszolt rajongói levelekre, illetve ritkán adott interjút. Sosem jelent meg az Oscar-díj átadókon, még akkor sem, amikor jelölték. Az Életműdíját sem vette át személyesen. A nyilvánossággal és a sajtóval szembeni ellenszenve tagadhatatlan volt. Mi több, a közelképek felvételekor fekete táblákkal bástyázta körül magát, hogy a stábtagok és a statiszták ne láthassák. Mindennek a tetejében egész életében küszködött a melankóliával és a depresszióval.

1951.február 9-én az Egyesült Államok állampolgára lett, és 1953-ban vett egy hét szobás lakást a New York-i Manhattanban, ahol a továbbiakban lakott.

Nem kis megtiszteltetés érte 1963. november 13-án, amikor vacsoravendég volt a Fehér Házban.

Garbo soha nem ment férjhez, nem volt gyermeke, és felnőttként is egyedül élt. Leghíresebb kapcsolata a már említett John Gilberthez köthető, aki háromszor kérte meg a kezét, de mindhárom alkalommal elutasításban részesült. 1937-ben találkozott Leopold Stokowski zenekari karmesterrel, akivel a következő évben bejárta egész Európát; de hogy a kapcsolat plátói vagy romantikus volt-e, az bizonytalan.

Az életrajzírók és mások szerint feltételezhető, hogy Garbo biszexuális volt, sőt „túlnyomórészt leszbikus”. A néma filmsztár, Louise Brooks kijelentette, hogy ő és Garbo rövid kapcsolatot ápoltak. De ugyanígy kapcsolatban állt Mercedes de Acosta költőnővel, és ha minden igaz, Marlene Dietrich színésznővel is. A levelezéseiből az is kiderült, hogy Garbo egyik diáktársával, Mimi Pollakkal is viszonyt folytatott, ami akkor ért véget, amikor Garbo Hollywoodba költözött. Bár utolsó éveiben egyre inkább visszavonult életet élt, közel került a szakácsához és házvezetőnőjéhez, Claire Kogerhez, aki 31 évig dolgozott neki.

Egy idő után eléggé megromlott az egészségi állapota. 1984-ben emlőrákkal kezelték. Élete vége felé csak Garbo legközelebbi barátai tudták, hogy hetente háromszor hatórás dialízis-kezelést kapott a New York-i Kórház Rogosin Intézetében.

Végül 1990. április 15-én, 84 éves korában elhunyt a kórházban tüdőgyulladás és veseelégtelenség következtében. Garbót elhamvasztották Manhattanben, hamvait pedig 1999-ben temették el a Skogskyrkogården temetőben, szülőfalujától nem messze.

Végezetül néhány ikonikus idézet a csodás színésznőtől:

Sose mondtam, hogy “Egyedül szeretnék lenni.”, csak azt, hogy

“Szeretném, ha hagynának egyedül lenni”. Nagy a különbség a kettő között.

“Vannak, akik vágynak az esküvőre, mások pedig nem akarnak megházasodni. Bennem soha nem volt igény arra, hogy bárki is az oltár elé vezessen. Nem is vagyok egy könnyen irányítható ember.”

“Mindenki csak egyszer él. Azt hiszem, ez az egy elég is.”

“Nem akarok egy buta csábító lenni. Nem látom annak értelmét, hogy felöltözzem szépen, és semmi mást ne csináljak, csak elcsábítsam a férfiakat a filmvásznon.”

“Az élet csodás lehetne, ha tudnánk mit kezdeni vele.”

Wadolowski-Balogh Orsolya

(képek forrása: Pinterest)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük