You are currently viewing Az angol beteg és a Csokoládé tündöklő francia csillaga – Juliette Binoche

Az angol beteg és a Csokoládé tündöklő francia csillaga – Juliette Binoche

  • Olvasási idő:olvasási idő: 6 perc
  • Bejegyzés kategória:#egyésmás / #kult
  • Ezen hozzászólások közzététele: 0 hozzászólás

A francia filmtörténet egyik legismertebb és legsikeresebb színésznője Juliette Binoche, aki több mint 40 játékfilmben szerepelt, de amit mindenki ismer – és valószínűleg meg is könnyezett – az Az angol beteg és a Csokoládé. Bár rettentően híres és sikeres, a szerelem mégis elkerülte.

Juliette Binoche Párizsban született 1964. március 9-én, Jean-Marie Binoche rendező, színész és szobrász, valamint Monique Yvette Stalens tanár, rendező és színésznő lányaként. Négyéves korában elváltak a szülei, amit nagyon rosszul viselt. Ő és testvére Marion, bentlakásos iskolába kerültek, de az iskolai szünidőt anyai nagyanyjuknál töltötték, és hónapokig nem találkoztak a szüleikkel. Ez pedig komoly lelki sérülést okozott a filmcsillagnak saját bevallása szerint.

Tinédzser korában az iskolában kezdett amatőr színpadi produkciókban részt venni, később színésznek is tanult, de otthagyta a képzést, mert nem tetszett neki a tanterv. Az 1980-as évek elején egy barátján keresztül talált egy ügynököt, és csatlakozott egy színházi társulathoz.

Bár több kisebb szerepben is volt része a 80-as évek elején, mégis a közepétől kezdett ismertté válni az embereknek olyan filmek által, mint A csajok és az Üdvözlégy, Mária! Az 1985-ös Randevúval viszont beleégette magát egész Franciaország szívébe és elméjébe. Három évvel később már nemzetközi szinten is tudták kicsoda Juliette Binoche, hála A lét elviselhetetlen könnyűsége című drámának, amely Milan Kundera műve alapján készült.

Folyamatosan szerepeltették, miközben egyre nőtt a hírneve. Újabb fordulópont volt az életében A Pont-Neuf szerelmesei, amelyért bezsebelte az Európai Filmdíjat. A filmben szereplő festmények Binoche saját munkái voltak és ő tervezte a filmhez a francia plakátot is.

Nemzedékének egyik legjelentősebb francia színésznőjeként ismerték el, de végül úgy döntött, hogy kipróbálja magát külföldön és nemzetközi karriert folytat. A romantikus vígjátékokat hátrahagyva egy melankolikusabb, tragikusabb jellemé fejlődött a filmvásznon. Ilyen karaktert testesít meg Ralph Fiennes mellett az Üvöltő szelekben.

Mivel a teljesítménye nem nyerte el akkoriban a kritikusok tetszését, visszatért hazájába. A Huszár a tetőn kasszasiker volt az egész világon, majd a következő évben elnyerte a legjobb színésznőnek járó César-díjat, – ami a „francia Oscar-díj”- a Három szín: Kékért.

A következő szerepe viszont mondhatni feltette a pontot az i-re. Az Almásy László életét feldolgozó alkotásban, Az angol betegben megerősítette nemzetközi filmsztár pozícióját 1996-ban. Az alkotás 9 Oscar-díjat besöpört, amiből az egyik Binoche-t illette a legjobb női mellékszereplőként. Ezzel ő lett a második francia színésznő, aki Oscar-díjat kapott Simone Signoret után. A film pedig olyan klasszikussá vált, amit napjainkban is emlegetünk, sőt, sokadszor látva is képesek vagyunk telesírni egy százas zsebkendőt.

A következő nagy csillogására Johnny Depp mellett került sor Csokoládéban 2000-ben és még egy Európai Filmdíjjal is jutalmazták érte. Ezt újabb romantikus filmek követték, mint a Félix és Rose, Az én hazámban, Párizs, szeretlek! Közben lehetősége volt más műfajban is kipróbálnia magát, és a Rejtély című thriller óriási sikert aratott. Sokszor gyakran olyan nagy nevekkel játszott együtt, mint Richard Gere a Szavak és érzésekben vagy Jude Law a Bűnös viszonyokban.

Az évek folyamán voltak még nagy kiugrásai, ilyen a Camille Claudel, 1915, a Maria felhői és a Jöjj el napfény!

Legutoljára a 2020-as Hogyan legyél jó feleség?-ben szerepelt és remélhetőleg hamarosan újabb produkcióban láthatjuk. Az pedig különösen csodálatra méltó benne, hogy sosem szerepelt tömegfilmekben, – pedig lett volna rá lehetősége – és mégis népszerűvé vált.

Mint az látható, hosszú, gazdag és sikeres karrier áll mögötte, ám a szerelemben nem bizonyult ilyen szerencsésnek. Igaz, van két gyermeke, az egyikük Raphael, akinek apja a mélytengeri búvár André. Lánya Hana, akinek pedig az apja Benoît Magimel színész, akivel az évszázad gyermekei című filmben játszottak együtt.

A kivételes tehetséggel megáldott filmsztárnak ennyi forgatás mellett a jótékonykodásra is jutott mindig ideje. 1992 óta az Enfants d’Asie francia kambodzsai jótékonysági szervezet védnöke, aminek révén öt kambodzsai árva keresztanyja.

Nem kérdés: bárki boldog lenne, ha Juliette Binoche lenen az ő (tündér)keresztanyja!

Wadolowski-Balogh Orsolya

(képek: Pinterest)

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?