Az angyalarcú gyermeksztárból politikus lett – Shirley Temple

Talán te is emlékszel még a porcelánbaba arcú, loknis Shirley Temple-re. De minimum a Harisnyás Pippi kalandjaiból fel tudod eleveníteni, ami az egyik legemlékezetesebb szerepe volt a gyereksztárnak.

22 éves korára felért a csúcsra és akkor vissza is vonult a színészettől és politizálni kezdett. Elképesztő, hogy a természetes tehetséggel megáldott kislányról valaha azt pletykálták: valójában egy 30 éves törpe.

Shirley Jane Temple 1928. április 23-án látta meg a napvilágot a kaliforniai Santa Monicában, Gertrude Temple háziasszony és George Temple banki alkalmazott harmadik gyermekeként. A család később Los Angelesbe költözött és édesanyja bátorította, hogy lánya fejlessze ének-, tánc- és színészi tehetségét és beíratta egy tánciskolába. Épp ott figyeltek fel rá és az Educational Pictures szerződést ajánlott neki.

Már kislányként több filmben is szerepelt, de az 1934-es Stand Up and Cheer! volt az, ami áttörést hozott az ifjú dívának. Gyermekszerepeiben az érzelmek és kapcsolatok gyógyítójaként lépett fel az angyalarcú kislány, aki mindent megold, mindenkit összehoz. Olyan erényeket közvetített, mint a jóság, a becsületesség, a család és a házasság fontossága.

Filmjei reményt és optimizmust keltőnek tekintették. Roosevelt elnök így nyilatkozott róla: „Csodálatos dolog, hogy egy amerikai mindössze 15 centért beülhet egy filmre, és egy mosolygó gyerekarcot nézve elfeledkezhet a gondjairól.”

1935-ben úgy tartották, hogy a 20th Century-Fox stúdió legnagyobb kincse lett és szupersztárként tekintettek rá, aki hatévesen mini Oscar-díjat kapott előző évi teljesítményéért.

Állandóan foglalkoztatták, miközben kislány létére több ezer dollárt keresett. Olyan produkciókban találkozhattál a göndör fürtös tündéri tüneménnyel, – akinek anyja göndörítette a haját forgatásról forgatásra – mint a Szegény kis gazdag lány, Csillogó szemek, Heidi, A kis hercegnő és a Kék madár.

Ő volt korának egyik legnépszerűbb híressége. Átalakította a gyermekdivatot, alkoholmentes koktélt neveztek el róla, a kislányok utánozták tipegő járását, és még egy komplett Shirley babakollekciót is a piacra dobtak.

Ez még korántsem volt a jéghegy csúcsa, mert lassan számos Shirley Temple-s terméket lehetett venni: a filmes ruháit, kiegészítőket, szappanokat, edényeket, tükröket, szinte mindent eladtak a neve alatt.

Ám amint serdülőkorba lépett, fordult a kocka és a stúdiók kézről-kézre adták egymás között. A Kathleen, az Mióta távol vagy, a Találkozunk még, Az agglegény és a tinédzser és az Apacserőd már nem hozott annyit a konyhára.

Ami viszont mindenütt nagy sikert aratott és hazánkban is ismert lett, az a 1961-es Harisnyás Pippi kalandjai.

Az igazság az, hogy népszerűsége csúcsán Temple-t szándékosan igyekeztek lejáratni és gonosz szóbeszédek keringtek róla. Azt állították, miszerint nem gyerek, hanem egy 30 éves törpe. A pletyka annyira elterjedt, különösen Európában, hogy a Vatikán kiküldte Silvio Massante atyát azzal a céllal: vizsgálja meg, valóban gyerek-e, aki persze mindent kétséget kizáróan megállapította: igen, gyerek.

Az a tény, hogy soha nem hiányzott neki egyetlen foga sem a filmekben, néhány embert ugyancsak arra következtetésre sarkallt, miszerint valójában felnőtt. Pedig nagyon is hullajtotta a tejfogait, csak mikor színészkedett, kipótolták neki a hiányos részeket.

Továbbá a védjegyévé vált hajával kapcsolatos pletyka az volt: parókát viselt. A rajongók többször is megrángatták a haját, hátha tetten érhetik. Végezetül olyan rágalmak is terjedtek, hogy a haja nem természetes szőke.

Miután felhagyott a színészettel, 1958 januárja és 1961 szeptembere között saját televíziós műsora lett, a Shirley Temple mesél. Aztán szakított a médiával és politikai babérokra tört. Az 1960-as évektől a Republikánus Pártban politizált.

1969-ben Richard Nixon elnök az Egyesült Államok követének nevezte ki az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlésébe, csakhogy 1971-ben 44 éves korában mellrákja miatt vissza kellett vonulnia. Abban az időben a rákról általában csak suttogva beszéltek, de az, hogy ő nyíltan vállalta mi történik vele, példaértékűnek számított. Az emberek végre komolyan vették a megelőzés fontosságát, és az, hogy legyőzte a betegséget hitet és reményt adott.

1974-ben visszatért a politikához, ghánai nagykövet lett, majd a következő években a Fehér Ház protokollfőnöke volt Gerald Ford elnöksége alatt. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején Csehszlovákiában nagykövetként képviselte az Egyesült Államokat. Mindemellett számos nagyvállalat és szervezet igazgatótanácsában dolgozott, mint a The Walt Disney Company, az Egyesült Államok UNESCO Bizottsága vagy amilyen az Egyesült Nemzetek Szövetsége.

A magánélete viszont rövidebben összefoglalható, mint a karrierje: még 1943-ban, 15 éves korában megismerkedett John Agarral, aki a hadseregnél volt edző és két évvel később összeházasodtak. 1948-ban megszületett az első közös kislányuk, Linda Susan.

Ám az övék sem volt egy sírig tartó házasság volt és rá egy évre elváltak. Viszont nem kesergett sokáig, mert 1950 végén már össze is házasodott Charles Alden Black-kel, a haditengerészeti hírszerzővel. Két évvel később született meg fiúk, aki az apja nevét kapta meg és egy Lori nevű kishúga 1954-ben.

Úgy tűnik, a második lett az igazi Shirley számára, mert a pár 54 évig élt házasságban, egészen a néhai filmcsillag 2014. február 10-én bekövetkezett halálig, amit krónikus obstruktív tüdőbetegség okozott, mivel erős dohányos volt…

85 évesen szenderült jobblétre a kaliforniai Woodside-i otthonában. Az Alta Mesa Memorial Parkban helyezték örök nyugalomra korának leghíresebb gyereksztárját, aki több mint 60 filmben szerepelt.

Wadolowski-Balogh Orsolya

(képek: Pinterest)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.