Már többen is megformálták ugyan Agatha Christie nyomozónagyiját, Miss Parple-t, de Helen Hayes volt az egyik legszeretnivalóbb mind közül.
Az angyalarcú színésznő kivételes pályafutással rendelkezett, hiszen az első 12 ember egyike volt, aki karrierje során Oscar-, Grammy-, az Emmy- és a Tony- díjat is nyert.
Helen Hayes Brown 1900. október 10-én született Washingtonban. Édesanyja, Catherine Estelle feltörekvő színésznő volt, míg édesapja, Francis van Arnum Brown számos munkahelyen dolgozott: volt hivatalnok, menedzser, eladó egy hentesüzletben.
Első színpadi debütálására ötéves korában került sor, és tízévesen már egy rövidfilmben is szerepelt. Akkor került Hollywoodba, amikor férje Charles MacArthur színdarabíró, szerződést írt alá a filmiparral.
Helen első igazán emlékezetes filmje az 1931-es Madelon Claudet bűne volt, amiért el is nyerte a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat. Ezt olyan filmek követték, mint a Búcsú a fegyverektől, A fehér nővér, és az Amit minden nő tud. De a szíve a színpadhoz húzott, így 1935-ben visszatért a Broadwayre, ahol három éven át látható volt a Victoria Regina címszerepében.
Az 1950-es években visszatért Hollywoodba, és beindult a filmes karrierje. Szerepelt az 1956-os Anasztáziában, és négy évvel később az Airportban nyújtott teljesítményéért megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. Ezt követően számos Disney-filmben kapott szerepet, mint például A kicsi kocsi újra száguld, az Ellopták a dinoszauruszt, és A kapitány kincse. Hayes több alkalommal került kórházba asztma miatt, amelyet a színpadi por is súlyosbított, így 1971-ben, 71 évesen kénytelen volt visszavonulni a színháztól.
Életében kétszer is sikerült Agatha Christie főhősnőjének, Miss Marple bőrébe bújnia. 1983-ban és 1985-ben is eljátszhatta nyomozóasszonyságot a Rejtély az Antillákon és a Tükrökkel csinálják című filmekben.
A színészeten kívül az írás is a szenvedélyei közé tartozott. Hayes és legjobb barátja, Anita Loos, együtt írtak egy könyvet a New York-i életről. Kórházakat látogattak éjszaka és megnéztek egy szemétszállító vontatóhajót. Máskor buliztak, és piacokra jártak. Hétköznapi emberekkel beszélgettek, hogy lássák, miként élik az életüket, és mitől pezseg a város. Ennek az együttműködésnek az eredménye az 1972-ben megjelent Twice Over Lightly című könyv. Ezenkívül három emlékiratot is írt.
Nem világos, mikor és ki nevezte Hayest a „Amerikai Színház First Ladyjének”. Barátja, Katharine Cornell színésznő szintén ezt a címet viselte, és mindketten úgy vélték: a másik érdemli meg jobban a megnevezést. Tény, hogy a szakmában abszolút sikeres volt, de a magánélete sajnos tartogatott neki sorscsapásokat. A filmcsillag katolikus volt, de az egyház kizárta a közösségből, miután összeházasodott MacArthurral, aki protestáns és elvált volt. Ráadásul egyetlen lánya, Mary meghalt gyermekbénulásban 19 éves korában, 1949-ben. Hayesnek volt még egy fogadott fia is, James MacArthur, aki szintén színész volt.
Hayes híres volt az emberszeretetéről és nagylelkűségéről, mivel időt és pénzt áldozott számos ügynek, illetve szervezetnek, legyen az színházi társaság, vagy asztma elleni küzdelem. Mi több, létrehozott egy központot, amely Észak-Amerika őshonos növényeit és természeti tájait védi.
Ennek fényében nem meglepő, hogy 1986-ban megkapta Ronald Reagantől az Egyesült Államok legmagasabb civil kitüntetését, az Elnöki Szabadság Érmet. Ráadásul még egy színházi díjat is elneveztek róla, és 1984 óta tüntetnek ki színészeket Helen Hayes-díjjal.
Végül ez a csupa szív filmsztár 1993. március 17-én hunyt el szívelégtelenségben a New York állambeli Nyack városában, és a helyi Oak Hill temetőben helyezték örök nyugalomra.
(képek: Pinterest)
