Az Idegen és Az ártatlan című Netflix-sikersorozat írója lebilincselő új thrillerrel jelentkezik

Harlan Coben napjaink egyik legnépszerűbb krimiírója.

Eddig megjelent több mint húsz regényét, köztük a méltán népszerű Myron Bolitar-sorozatot a műfaj gyöngyszemeiként tartják számon: könyveit eddig negyven különböző nyelvre fordították le, és közel ötvenmillió példányt adtak el belőlük világszerte.

Bő húsz évvel ezelőtt ismeretlen tettesek betörtek az arisztokrata Lockwood család birtokára, és elrabolták a fiatal Patriciát. A lányt hónapokig egy eldugott fészerben tartották fogva. Patricia végül megszökött, de az elkövetők is felszívódtak – a családtól ellopott értékekkel együtt, melyek azóta sem kerültek elő. Egészen mostanáig.

A New York-i Upper West Side egyik felhőkarcolójának luxuslakosztályában holtan találnak egy remetét, és holmijai között két érdekes tárgyra bukkannak: egy ellopott Vermeer-festményre és egy bőrtáskára, amelyen a WHL3 felirat áll. A nyomozóknak hosszú évek után nemcsak Patricia elrablása kapcsán, hanem egy másik lezáratlan FBI-ügyben is új nyom áll a rendelkezésére – a szálak ugyanis mindkét tárgy esetében ugyanazon férfi felé mutatnak.

III. Windsor Horne Lockwoodnak (vagy ahogy a barátai ismerik: Winnek) fogalma sincs, hogy a táskája és az ellopott családi festmény hogyan került az elhunyt férfi lakosztályába. De egyre jobban érdekelni kezdi a dolog, különösen az után, hogy az FBI-tól megtudja: az unokahúgát elrabló férfit egy belföldi terrorista merénylet elkövetésével is gyanúsítják, és vélhetően még mindig szabadlábon van.

A két ügy évtizedekig megoldhatatlan feladat elé állította az FBI-t, de Wint három olyan tényező is segíti, amely a nyomozószerveket nem: személyes érintettsége, hatalmas vagyona és sajátos igazságérzete…

Harlan Coben: Win – Ha vesztesz, meghalsz

„Coben, szokása szerint, morális dilemmákat tálal fel az olvasóknak,
akik élvezettel rágódhatnak rajtuk a szédítő tempóban száguldó akciójelenetek közben.”
(BookPage)

„Coben már többször bizonyította, hogy a cselekménybonyolítás mestere, és ez alól a Win sem kivétel.”
(Toronto Star)

Részlet a könyvből

Húsz perccel később befutok Swagg Daddy partijára. A kidobó a hátsó terembe kísér. Csak háromféle ember juthat be ide: a gyönyörű nők, a híresek meg a tömött bukszájúak. Hajnali ötig keményen toljuk. Utána egy fekete limuzin visz minket Swaggel a reptérre. A gép feltankolva vár, úgyhogy már indulunk is vissza New Yorkba. Swagg az egész hazautat végigalussza. Én letusolok – igen, tusoló is van a gépemen –, megborotválkozom, és felöltöm a francia halszálkamintás, merinói gyapjúszövet Kiton K50 öltönyömet.

Landoláskor két fekete limuzin vár minket. Búcsúzóul lepacsizunk Swaggel. Az egyik limó őt viszi az alpine-i birtokára. A másikkal az irodámba vitetem magam a Negyedik sugárút egyik negyvennyolc emeletes felhőkarcolójához, Manhattan belvárosába. Az 1967-ben épült Lock-Horne Irodaház kezdettől fogva a családom tulajdonában van. Felfelé menet megállok a negyediken. Korábban egy sportügynökség volt itt, amit a legjobb barátom működtetett, amíg pár éve le nem húzta a rolót. Sokáig fenntartottam a helyet, hátha meggondolja magát, és visszajön – a remény hal meg utoljára.

De nem jött. Úgyhogy továbbléptem. Az új bérlő, a Fisher és Friedman, „áldozatsegítő” jogvédő irodaként aposztrofálja magát. A honlapjuk szlogenje szerint – igazából ezzel nyertek meg – nem lacafacáznak: „Segítünk tökön rúgni a bántalmazókat, a zaklatókat, az erőszakoskodó férgeket, az aberráltakat és a pszichopatákat!”

Ellenállhatatlan! A sportügynökséghez hasonlóan ebben a cégben is csendestárs-befektető vagyok. Bekopogok. Amikor Sadie Fisher kiszól, hogy „Bújj be!”, résnyire nyitom az ajtót, és bedugom a fejem.

– Rosszkor? – kérdezem.
– A szociopaták soha nem alszanak – mondja. Fel sem néz a monitor mögül.

Igaza van. Ezért is fektettem a cégébe. Elismerésre méltó, ahogy kiállnak a bántalmazottakért és a megfélemlítettekért, de sajnos azt látom, hogy az erőszakoskodó, gyenge férfiak tábora (igen, legtöbbször férfiak) egyre népesebb.

Sadie fél szemmel felpillant.
– Azt hittem, a meccsen vagy Indianapolisban.
– Ott voltam.
– Ó, igen, a magángép. Néha el is felejtem, milyen gazdag vagy!
– Dehogy felejted el!
– Igaz. És mi szél hozott?

Sadie dögös könyvtárosnő-szemüveget és testhez simuló, mélyen dekoltált nadrágkosztümöt visel. Méghozzá nem véletlenül. Amikor először vállalta bántalmazott nők képviseletét, azt tanácsolták neki, hogy öltözködjön visszafogottan: viseljen alaktalan, jellegtelen, ergo nem kihívó, „ártatlan” ruhadarabokat, ami szerinte tipikus áldozathibáztató mentalitás.

A könyv a Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg.
>>> Ide kattintva megrendelhető.

(kezdőkép: Unsplash)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük