Nem ragadott fegyvert, nem buzdított senkit, mégis elindított egy mozgalmat. Tulajdonképpen nem tett semmit, de épp ez okozta a láncreakciót.
Ugyanis 1955-ben Rosa Parks nem volt hajlandó átadni a buszon helyét egy fehér embernek, ami a híres montgomery-i buszbojkotthoz vezetett. Parks életében rengeteget szenvedett, de tettével, bátorságával és méltóságával megváltoztatta az elmúlt fél évszázadot.
Rosa Louise McCauley az alabamai Tuskegee-ben született 1913. február 4-én. Szüleivel, James és Leona McCauley-vel együtt az alabamai Pine Levelbe költöztek. Nem sokkal azután, hogy 1925-ben megszületett a testvére, Sylvester, a szülei elváltak.
Rosa édesanyja tanár volt, és a család számára rendkívül fontos volt az oktatás, de sajnos Rosának 16 évesen abba kellett hagynia az iskolát, hogy a haldokló nagymamájáról gondoskodjon, majd röviddel ezután a beteg édesanyjáról.
1932-ben, 19 évesen feleségül ment Raymond Parks-hoz, egy nála 10 évvel idősebb férfihoz, aki borbélyként dolgozott, és tagja volt a NAACP-nak (magyarul: Nemzeti Társaság a Színes Bőrű Emberek Előrejutásáért), amihez később Rosa is csatlakozott és a szervezet elnökének E.D.Nixonnak a titkárnője lett. De előbb még a férje támogatta a középiskolai tanulmányainak befejezésében, amit a következő évben meg is tett.
Raymond és Rosa megbecsült tagjai lettek Montgomery város afroamerikai közösségének. Ám a Jim Crow féle (szegregációs) törvények megnehezítették az életüket és mindennapos frusztrációkkal járt: a feketék csak bizonyos iskolákba járhattak, csak meghatározott vízforrásokból ihattak, és csak a „fekete” könyvtárból kölcsönözhettek ki könyvet sok egyéb korlátozás mellett.
Aztán jött 1955. december 1., amikor minden megváltozott. Azon a csütörtöki napon a 42 éves Rosa Parks egy hosszú munkanapból indult haza busszal a Montgomery Fair áruházból. A szegregációs törvény szerint a Montgomery-busz eleje fehér polgároknak volt fenntartva, a hátsó része pedig a feketéknek. A buszvezetők azt is megtehették, hogy felállíttatják a feketéket, ha nincs elég szabad hely már a buszon a fehérek számára.
Azon az ominózus napon az útvonal egy pontján egy fehér embernek nem volt ülőhelye, így a sofőr, James Blake azt mondta a fekete szakasz első sora négy utasának, hogy álljanak fel, és adják át helyeiket. Hárman meg is tették, kivéve Rosa.
„Az emberek mindig azt mondják, azért nem adtam át a helyem, mert fáradt voltam, de ez nem igaz. Nem fizikailag voltam fáradt, nem voltam fáradtabb, mint bármelyik munkanap után. Nem voltam idős, bár sokan idős asszonynak képzelnek el. Negyvenkét éves voltam. Az egyetlen dolog, amibe belefáradtam, az az engedelmeskedés volt.”
Később már, egy Sydney Rogers készítette rádióinterjúban, mikor megkérdezték, miért döntött úgy, hogy nem adja át a helyét, azt felelte: „Egyszer s mindenkorra tudni akartam, mik a jogaim, mint emberi lénynek és mint az Alabama állambeli Montgomery polgárának.”
Végül két rendőr odament a megállított buszhoz és őrizetbe vették Parkst.
Letartóztatásának híre gyorsan elterjedt, és E.D. Nixon volt az, aki mondhatni szimbólumot faragott Parksból. Nixon évek óta abban reménykedett, hogy talál egy bátor fekete embert, aki őszinte és feddhetetlen, aki felperes lehet egy olyan ügyben, ami megkérdőjelezi a szegregációs törvényeket.
Tökéletes jelölt lett erre Rosa és már a terv is megszületett: Montgomery néger lakossága bojkottálja a buszokat Parks tárgyalásának napján, december 5-én, hétfőn. Egyetlen éjszaka alatt 35 000 szórólapot osztottak ki, arra kérve a feketéket, hogy vegyenek részt a bojkottban.
Aznap Rosát bűnösnek találták a szegregációs törvények megsértésében, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és 10 dollár plusz 4 dollár perköltségre büntették. Eközben a bojkott a vártnál sokkal jobban sikerült. Nixon és néhány miniszter úgy döntött, hogy kihasználják a lendületet, és sietve megalapították a Montgomery Improvement Association-t (MIA, magyarra fordítva: „Montgomery Fejlődéséért Szövetség”) a bojkott kezelésére, aminek elnöke a fiatal és rettenthetetlen Martin Luther King tiszteletes lett.
A bojkott pedig fokozatosan elfajult. A kieső bevételek miatt a város tömegközlekedése összeroppant, fokozatosan nőtt a feszültség és gyakran bántalmazták a fehérek a bojkottban résztvevő feketéket. Az afroamerikaiak által látogatott templomokat felgyújtották vagy felrobbantották. King otthonára is bombát dobtak és Parks, de még Nixon is a célpontjukká vált. Ám az erőszak sem tántorította el a színesbőrűeket.
Végül 1956. november 13-án a Legfelsőbb Bíróság kimondta: a buszok elkülönítése alkotmányellenes, így a bojkott december 20-án ért véget, ami 381 napig tartott. Időközben Parks elvesztette állását és zaklatták, de „a polgárjogi mozgalom anyjaként” ismertté vált.
A bojkott után sem hagytak nyugtot neki, így a férjével és anyjával együtt úgy döntött: Detroitba költöznek, ahol Parks testvére lakott. Időközben az országot járta és beszédeket tartott, ugyanis a méltóság és az erő országosan elismert szimbólumává vált a faji szegregáció megszüntetéséért folytatott küzdelemben.
1965-ben titkárnő lett John Conyers Jr. kongresszusi képviselő detroiti irodájában, és onnan vonult nyugdíjba 1988-ban. Addigra szerettei sajnos mind elhunytak.
A nyugdíjba vonulását követő években is utazott, hogy támogassa a polgárjogi eseményeket és ügyeket, illetve megírta az önéletrajzát „Én, Rosa Parks” címmel.
1996-ban Szabadság érdemrenddel 1999-ben pedig Kongresszus Aranyéremmel jutalmazták. Amikor 2005. október 24-én 92 éves korában meghalt, a Capitoliumban helyezték örök nyugalomra.
Az első nő volt, aki ebben a megtiszteltetésben részesült. Rosa Parks örökre megváltoztatta az Egyesült Államokat és elindította a világot a fejlődés útján akkor, amikor nem adta át a helyét a buszon.
(képek: Pinterest)
