You are currently viewing Egy mosollyal indult minden

Egy mosollyal indult minden

  • Olvasási idő:olvasási idő: 7 perc
  • Bejegyzés kategória:#kult
  • Ezen hozzászólások közzététele: 2 hozzászólás

Nyáron találkoztam Vámos Miklóssal. Ő nem találkozott velem, illetve ő nem tudta, hogy velem találkozik, csak én.

Elsőre azt hittem, régi ismerős, tartottam a szemkontaktust –

biztosan ti is voltatok így, nem tudjátok hirtelen hova tenni az embert:

,,Honnan is ismerem? Honnan is??

Jaaa, persze: Vámos Miklós!! Sehonnan…”

És nem köszöntem…

Ezt bánom, de úgy gondoltam, ő most itt kikapcsolódik, nyaral, nem köszöngetek rá, nem kérek autogramot.

Rámosolyogtam, és ő vissza.

Azt hiszem, pontosan tudta, mi zajlott le bennem éppen akkor.

Kedves, rendkívül jó kisugárzású ember.

Sokáig bennem maradt a mosolya, el is határoztam, bepótlom hiányosságomat, miszerint még nem olvastam egy könyvét sem…

Ezért, mikor válogattam, hogy milyen könyveket olvassak mostanában, már tudtam, hogy Vámos Miklós biztosan lesz köztük. És milyen jól tettem, hogy kiválasztottam!

Legközelebb majd sikerül című regényére esett a választásom, ami

barátságról, szerelemről, kapcsolatokról, válásról,

és mindenről (is) szól. Igazi letehetetlen regény.

A főszereplőknek kellett ugyan egy kis időt adnom, és még most sem tudnám megmondani, hogy megszerettem-e őket, de maradnak velem, az biztos.

Hatalmas kérdéseket nyit ki az író az olvasóban, és rendre nyitva is hagyja őket…

De olyan szépen, humorosan, fordulatosan, hogy Vámos Miklós rajongó lettem.

És azért a végén kapunk az arcunkba egy nagy felkiáltójelet… Ennél többet viszont nem vagyok hajlandó elárulni a történésről.

Innentől kicsit szokatlan könyvajánlót kaptok tőlem.

Meg egy vallomást: zenész vagyok.

A könyv Ludwig van Beethoven 9 szimfóniájára épül. Egy-egy fejezet, egy-egy szimfónia. Érdeklődve olvastam – és bevallom kicsit félve, ugyanis sokan szeretnek úgy zenét/hangszereket beletenni a művekben, hogy az nem felel meg a valóságnak.

Például, trombita helyett harsona, mert az szebben hangzik… Mármint a szó maga. Hiába van trombita szóló éppen abban a darabban, nem számít.

Értem én, gyerekkorunkban mi is elneveztük a traktort művészetnek,

mert az annyira ronda szó, de mégsem hívtuk így, csak nagyokat nevettünk

a saját ötletünkön.

(És itt kérek elnézést a traktoros apukáktól, ők a legvagányabbak, ezt mindenki tudja!)

Vagy még egy példa, a Misszió című film:

Jeremy Irons a dzsungel közepén előveszi a rongyokba tekert barokkoboáját, ami mindenféle nádáztatás és társai nélkül úgy szól neki, mint az álom… És persze nem barokk oboa hangja van, hanem már a modern kori hangszert halljuk – ja, meg a teljes szimfonikus zenekart…

De nem is ezen akadtam le, filmzene. Ok. 

Hanem, hogy eltörték, és ő szó nélkül visszarakta a rongyaival együtt a táskájába! Ha valaki megtanul azon a hangszeren így játszani, minimum elsírja magát…

És kész. Engem itt elveszítettek…

Negyedik nekifutásra tudtam magam túltenni ezen, mert ciki volt már, hogy nem láttam a filmet.

Amikor a rongyokkal összetákolt hangszeren ugyanúgy megszólaltatja – amúgy a tó közepében – a főcímdalt egy fél órával később, nah, akkor már röhögőgörcsöt kaptam. Tudom, csak én… De akkor is! Elvitték nekem azt az egész filmet ezzel!

És végre kiírhattam magamból…

Nos, Vámos Miklósnál nincs ilyen. Mindent jól tudnak a szereplői, amit meg nem tudnak, arra legyintenek, nem is érdekli őket.

Rendkívül szórakoztatóan ír. Egyet sajnálok, hogy azért a bakelit lemezért, amit a Flohmarkt-on talált Kispéter Iván, végül nem ment vissza.

De nem zenéről szól a könyv. Viszont arra kíváncsi lennék, ha nem zenész olvassa a kötetet, kinyílik-e a zene felé? Beethoven felé? Engem elkápráztatott, boldogan olvastam mindent, amit a szereplők megemlítettek.

Íme, a borító hátoldalán található ajánlószöveg, ennél jobban nem tudnám leírni, miről is szól a könyv:

,,Lehet, hogy hülyék vagyunk, de olyan jó érzés!

Egy barátság és két szerelem regénye, zenés felárral, avagy

a válási tanácsadó is ember.

Vágjunk bele, hátha megbánjuk!”

És kinek is ajánlom, ugye…

Ezzel most bajban vagyok. Ugyanis ez a könyv nekem szól. Teljes mértékben. Ezt nekem írta Vámos Miklós, sajnálom.

A gondolataimra reflektált, olyan kéréseket nyitott meg előttem, amikre éppen szükségem volt, végig engem szórakoztatott, rögtön olyan hangon szólt hozzám, hogy tudtam: örök barátok leszünk.

Nem ajánlom senkinek, az enyém.

De nagyot veszít,

aki nem olvassa el!

És kéne belőle egy film…   

Sára

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Ehhez a bejegyzéshez 2 hozzászólás található.

  1. Vámos Miklós

    De jó volt ezt olvasni.
    Kézszorítás virtuálisan.
    VM

    1. Carrie

      Mi köszönjük!!! 🙂 <3

Vélemény, hozzászólás?