„Ha meghalok, magammal viszem minden titkomat.” – Szabó Magda, a magyar irodalom örökzöldjeinek termelője

Az ajtó, Abigél, Für Elise. Elképesztően termékeny írónő volt, aki olyan művekkel ajándékozott meg bennünket, amelyek mára örökzöldekké váltak.

Újra és újra találkozunk ezekkel a feldolgozásokkal, mert alkotásai soha nem mennek ki a divatból, mindig lesz helye Szabó Magda műveinek az irodalomban és a színházakban. De ki volt akkor, amikor nem a híres regényíró volt? Vallásos, istenfélő ember és szerető feleség.

Szabó Magda 1917. október 5-én érkezett a világra Debrecenben. Anyja, Jablonczay Lenke tanítónő volt, apja pedig Szabó Elek városi tanácsos. A szüleivel ritka jó kapcsolata volt és kölcsönösen imádták egymást. Szüleitől a legnagyobb ajándékot kapta, amiről egy gyermek csak álmodhat: a szabadságot.

Egész gyermekkorában úgy nevelték, hogy
saját véleménye, akarata és döntése lehetett.
Olyanná formálhatta életét, amilyenné csak akarta.

1935-ben érettségizett le és rá öt évre bölcsészdoktori és latin–magyar szakos tanári diplomát szerzett a debreceni egyetemen. Két évig tanított szülővárosában, utána Hódmezővásárhelyen tette próbára magát, majd a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa lett 1945-ben.

Az irodalom iránti szeretete az egész életét áthatotta és szinte minden műfajba belekóstolt. Kezdetben verseskötetei révén ismerhettük meg nevét, majd sorra érkeztek a regényei és színpadi művei. Egytől egyig hatalmas siker arattak.

Írásaiban sokat foglalkozott az emberi kapcsolatokkal,
női sorsokkal, az ember önkiteljesedésével.

1947-ben rátalált a szerelem és összeházasodott Szobotka Tibor íróval. Szerelmük történetét a Megmaradt Szobotkának című könyvében írta meg később. 35 évig éltek boldog házasságban férje halálig. Magda utána sem özvegyként, sokkal inkább házasként tekintett magára. Talán ez segített neki átvészelni szeretett férje halálát, és az, hogy belevetette magát a munkába: befejezte férje memoárját.

Más önéletrajzi ihletésű könyve is született az évek során, amelyekből gyerekkoráról és a 20. századi Debrecenről is képet kaphatunk, ilyen az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise. Bár hozzá kell tenni, hagyott némi rejtélyt egyes szereplők kapcsán. De ez nem a véletlen műve:

„Ha meghalok, magammal viszem minden titkomat, s nem lesz irodalomtörténész,
aki meg tudja fejteni, mikor, ki voltam, melyik figurám, vagy mi volt valóban igaz
ebben vagy abban az ábrázolásban.” – mondta egyszer.

Első verseskötete 1949-ben született és két évvel később el is nyerte a Baumgarten-díjat, de aznap visszavonták tőle. Sőt, származása okán elbocsátották az állásából és a politika miatt 1958-ig nem publikálhatott. Ezekben az időkben a Horváth Mihály téri Gyakorló Általános Iskola tanáraként dolgozott, de közben lelkesen írta a regényeit, arra a napra várva, amikor ismét lehetett olvasóközönsége.

A kényszerszünet után, 1958-ban végre zöld utat kaptak a regényei. Az évben megjelent Freskó – amit német nyelvre is lefordítottak – és az azt követő Az őz hozta meg neki az ismertséget. 1959-től felhagyott tanári karrierjével és szabadfoglalkozású író lett.

1985-től olyan tisztségeket is a magáénak tudhatott, mint a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke. Mi több, 1993-ban a Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktorává, 2001-ben pedig a Miskolci Egyetem tiszteletbeli doktorává avatták. Mindezek mellett az Európai Tudományos Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja is volt.

Élete során számos rangos díjat nyert. A legkiemelkedőbbek közé tartozik a Kossuth- és József Attila-díj, A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal, Budapest és Debrecen díszpolgára is lett és egy igen jelentős francia irodalmi díjjal is gazdagodott, mint amilyen a Femina-díj.

Teljesítménye és tehetsége magáért beszélt, hiszen az egyik legtöbbet fordított magyar író lett belőle,

regényei számos országban és nyelven megjelentek.

Az 1987-es Az ajtó 1995-ben jelent meg először angolul és a 2015-ös újrafordításnak köszönhetően felkerült a The New York Times 10-es listájára.

A róla készült 2008-as Szabó Magda világsikere dokumentumfilmből kiderül, hogy egy végtelenül kedves, türelmes, megbocsátó nő volt, ugyanakkor egy erős akaratú, céltudatos asszony, akinek az írás utáni szenvedélye sosem szűnt meg lángolni. Ám a 75. születésnapján egy interjúban elárulta: „Egyetlen dolog hiányzik az életemből. Nekem senki sem mondta, hogy édesanyám…”

Megvolt mindene, amire vágyhatott: siker, karrier, szerető férj és ugyanakkor mégsem volt tökéletes az élete a gyermek hiánya miatt, ami egy tudatos döntés eredménye volt.  A ’40-es évek végén az Újhold szépirodalmi folyóirat írói és kötői tették ezt az esküt, akik nem akarták, hogy gyermekeik a rendszer rabszolgái legyenek.

Egészen 2007. november 19-ei haláláig az egyik legünnepeltebb magyar írónő volt, aki 90 éves korában hunyt el kerepesi otthonában, méghozzá a lehető legstílusosabban: olvasás közben.

Bár tengernyi értékes idézetet lehetne hozni tőle, talán ezek a legszebbek és legjelentősebbek, amelyek mindenkit megérintenek:

„Az irodalom nem manikűrkészlet, az irodalom: kard”

„Az élet túl rövid, hogy sokáig haragudjunk benne.”

„Attól, hogy az ember nem beszél valamiről, még gondol rá. Sőt. Többet gondol rá.”

„Az ember majdnem mindent kihever, ezt hidd el.”

“Az élet voltaképpen mindig óvodai szinten lép,
mi komplikálunk belőle görög sorstragédiát.”

“A belső érték számít csak, az nem pótolható
semmi öltözékkel, semmi múló csillogással.”

Wadolowski-Balogh Orsolya

(képek forrása: Pinterest)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük