You are currently viewing Hűsítő krimislágerek forró nyári napokra

Hűsítő krimislágerek forró nyári napokra

Ezekre az igazán meleg, már-már égető nyári napokra kifejezetten izgalmas, fordulatos és bizonyos értelemben hűsítő krimiket és thrillereket ajánlunk, amelyek remek menedéket nyújtanak az olvasni vágyóknak.

Martina Cole: Árulás

A krimi brit királynőjének legújabb, világszerte több mint 15 millió példányban eladott műve.

Reeva tizennégy évesen szüli meg első gyermekét, majd néhány éven belül még négyet, mind különböző apától, ám semmit sem bán meg. A drog- és alkoholproblémákkal küzdő nő számára egyedül egy dolog számít: a család. Fő támasza legidősebb fia, Aiden, akinek már kis korától helyt kell állnia a londoni utcákon. A családjáért bármire hajlandó Aiden gyerekként is a családfő szerepét tölti be, és felnőttként sem engedi ki keze közül testvéreit.

Aiden hamar élre tör a kelet-londoni maffiában, és kérlelhetetlenül gondoskodik szeretteiről – akkor is, ha azok szabadulni igyekeznének az egyre agresszívabb és kiszámíthatatlanabb családfőtől. A csúcsról azonban csak lefelé vezet út, főleg, ha ellenségeink közelebb rejtőznek hozzánk, mint gondolnánk…

Martina Cole legújabb könyvében a családot összetartó kötelékek hatalmáról sző letehetetlen történetet – és az azokat széttépő irtózatos erőkről.

Michael Connelly: Az igazság ára & A hazugság csapdájában

A világ legkönnyebb bírósági ügyének indult. Az életéért vívott harccá vált.

Michael Connelly első számú, legkelendőbb jogi thrillere rendkívül emberi, lebilincselő és meglepő egyszerre, amely után a Publishers Weekly méltán nevezte a szerzőt „a krimiirodalom mai Dosztojevszkijának”.

Michael Connelly könyvsorozatából a Netflix nagy sikerű adaptációt készített Az igazság ára címmel.

Mickey Haller mobil irodájával, egy Lincolnnal járja a Los Angeles-i bíróságokat. A dörzsölt ügyvéd bármilyen klienset elvállal, aki megfizeti, legyen szó csalókról, drogkereskedőkről, részeg sofőrökről. Számára a törvény nem bűnről és ártatlanságról, hanem a manipulációról és a lehető legjobb alkukról szól.

A folyamatosan anyagi gondokkal küzdő Haller úgy érzi, hogy megfogta az isten lábát, amikor egy gazdag ingatlankereskedő őt választja védőnek. A férfit egy prostituált megverésével és megerőszakolásának kísérletével vádolják, állítása szerint azonban csapdába csalták.

Zsíros honorárium, könnyű ügy: úgy tűnik, Haller végre révbe ért. Egészen addig, amíg egy hozzá közel álló személy gyilkosság áldozata nem lesz, és rá kell döbbennie, hogy most nem a szürke különböző árnyalataival néz szembe, hanem a színtiszta gonosszal…

Tess Stimson: Az enyém, vagy a tiéd sem

Azt mondják, mindig a feleség a tettes. De melyik?

Tess Stimson Az enyém, vagy a tiéd sem című krimije kihagyhatatlan választás a Gillian Flynn-féle Holtodiglan rajongóinak. Bár a könyv fizikailag nem szolgál menedékként az állandó nyári hőség elől, a történet feszültsége és a cselekmény visszatérő motívuma, a gyakori eső örömteli hűsölést nyújthat számunkra.

„Az Enyém, vagy a tiéd sem című könyvet szinte felfaltam a jól kidolgozott karaktereivel, azok valósághűen ábrázolt, összetett viszonyrendszerével és könyörtelenül fordulatos cselekményével. Ráadásul Tess Stimson gyönyörűen ír.” – Debbie Howellst

„Végigszáguldottam ezt a gyilkos háromszögről szóló mesét. Feszült, fordulatos, és a vége – egyszerűen hú!” – Jackie Kabler

„Az enyém, vagy a tiéd sem egyszerűen fantasztikus – összetett, izgalmas és zseniális, lenyűgöző jellemábrázolással. Imádtam!” – Alex Lake

Louise-t egy másik nőért hagyta el a férje, Andrew, és most végig kell néznie, ahogy a férfi új családot alapít. Az a bizonyos másik nő most a felesége – de Louise nem hagyja, hogy az új feleség, Caz elbitorolja azt a férfit és azt az életet, ami egykor az övé volt.

Miközben a bosszúszomjas Louise mind mélyebbre ás Caz múltjában, a két nő kényszeredetten udvarias viszonya elmérgesedik. Azonban elkeseredett küzdelmük közepette egyre több minden derül ki arról a férfiról is, akihez mindketten hozzámentek.

És amikor Andrew-t meggyilkolják egy családi összejövetelen, mind az új, mind a régi feleség ott áll a holttest felett…

Jack Jordan: Értük bármit

Van, hogy kísért a múlt. És van, hogy végezni akar veled.

Jack Jordant az Értük bármit sötét, fordulatos története és magával ragadó stílusa egy csapásra a legkedveltebb kortárs thrillerírók közé emelte, aki a regény eredeti megjelenése idején még csak húszas évei elején járt. A regény a fullasztó forróságból kiszakítva bennünket kissé nyomasztó hangulatával messze űzi belőlünk a nyári napokat. Fordulatos krimi-thriller, amely tökéletesen bemutatja, miként tud utánunk nyúlni a múlt – arról nem is beszélve, hogy mi történik akkor, ha esetleg végezni is akar velünk.

Egy anya bármire hajlandó a gyermekéért. Egy gyilkos szintén bármit megtenne a sajátjáért.

Louise Leighton élete egyetlen végzetes éjszakán darabjaira hullik. Férje megcsalja, méghozzá Louise húgával, és az asszony hamarosan mindent elveszít: férjét, otthonát, kényelmes életét. De azt álmában sem gondolta, hogy még a lányát is elveszítheti.

A tizennyolc éves Brooke Leightonnak nyoma veszett. Louise-on és a londoni rendőrségen múlik, hogy megtalálják. Lehetséges, hogy Brooke elszökött? Vagy talán elrabolták? És segítheti-e Louise a nyomozást anélkül, hogy említést tenne arról az éjszakáról, amikor az összes problémája kezdődött?

Ha szóba hozza azt az éjszakát, azzal egy szörnyűséges bűntény elkövetésének gyanújába keveri a lányát. De ha nem teszi, lehet, hogy sosem találja meg Brooke-ot; ha pedig valaki elrabolta őt, talán Louise-ért is el fog jönni.

Stephanie Wrobel: Ez fájni fog

A Bölcsesség Erdejében te is megtalálod önmagad… vagy a végzeted!

Natalie Collins már fél éve nem hallott a húga felől. Amikor utoljára beszéltek, Kit élete nem állt másból, mint unalmas munkanapokból, kötelező „boldog órákból” és halott édesanyja siratásából. A fiatal nő biztos volt benne, hogy az élet ennél sokkal többet tartogat számára. Majd rátalált a Bölcsesség Erdejére.

Egy magánkézben lévő kis szigeten a Bölcsesség Erdejének vendégei hat hónapos képzésen vesznek részt, és ezalatt tilos kapcsolatba lépniük a külvilággal. A szigorú szabályok nyomós okkal születtek: a vendégek így összpontosíthatnak igazán a valódi bátorságra, így válhatnak teljesen önmagukká. Natalie nem támogatta az ötletet, de Kitnek elege lett nővére cinizmusából, és útnak eredt a szigetre.

Hat hónappal később Natalie e-mailt kap egy a Bölcsesség Erdejéhez köthető címről: Tudjuk, mit csinált. Ön akarja elmondani a húgának, vagy ránk bízza? A pánikba esett Natalie a szigetre rohan, hogy tisztázza magát a húga előtt, és hazavigye őt. Ám könnyen lehet, hogy a titkaikat féltékenyen őrző testvérpár egyik tagja sem hagyja el többé a Bölcsesség Erdejét…

Stephanie Wrobel, a Bocsáss meg, Rose Gold! szerzőjének új regénye vérfagyasztó thriller a családi kötelékek között megbúvó sötétségről.

„Tökéletes tempójú, rendkívül felkavaró és hibátlanul sötét olvasmány” (Ashley Audrain, A szív sötétje szerzője)

A kötetek az Alexandra Kiadó gondozásában jelentek meg, ide kattintva tudod megrendelni őket.

(kezdőkép: Unsplash)

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?