Lemondott a fia neveléséről, hogy mindenki más gyermekének segíthessen – Maria Montessori

Maria Montessori olasz orvos, oktató, feminista és úttörő volt, akit a gyerekek természetes tanulási módjára építő oktatási módszereiért ismertek el.

Ám a Montessori-módszer megalkotójának a legkevésbé sem volt könnyű útja a sikerig, de minden egyes izzadságcseppje megtérült, akire nyugodtan tekinthetünk a fejlett pedagógia nagyanyjaként.

Maria Montessori 1870. augusztus 31-én született az olaszországi Chiaravalle városában. Apja egy állami kézben lévő iparág pénzügyi vezetője volt. Anyja olyan családban nőtt fel, amely nagyra értékelte az oktatást, jól iskolázott és lelkes olvasó volt, ami szokatlan volt az akkori olasz nők számára. Ugyanez a tudásszomj jelent meg az ifjú Mariában, és számos tanulmányi területen elmélyült, mielőtt létrehozta a nevét viselő oktatási módszert.

Maria korai gyermekkorától kezdve Rómában élt, így a könyvtárak, múzeumok és kiváló iskolák paradicsomában nőtt fel.

Kiváló diák volt, magabiztos, ambiciózus, és nem akarta korlátozni a nőkkel szemben támasztott hagyományos elvárásokat.

13 évesen beiratkozott egy fiúkból álló műszaki intézetbe, hogy felkészüljön a mérnöki pályára. Idővel azonban meggondolta magát, és úgy döntött, hogy inkább orvos lesz. Ezért jelentkezett a Római Egyetem orvosi képzésére, de elutasították. Nem adta fel a célját, és további tanfolyamokon vett részt, hogy képezze magát. Nagy erőfeszítések árán, de bejutott, és egy kicsit szélesebbre tárta az ajtót a leendő nők előtt a területen. Igaz, ehhez XIII. Leó pápa engedélyére is szüksége volt, mivel a nők nem léphettek be csakúgy az orvosi egyetemre. Emellett végig azt kapta a férfi kollégáitól: semmi keresnivalója ott.

Amikor 1896-ban elvégezte az orvosi egyetemet, Maria Olaszország első női orvosai közé tartozott.

A konvenciókkal, normákkal és elvárásokkal való szembeszegülés kellett ahhoz, hogy sikeresen eljusson erre a szigorú, férfiak által uralt területre, óriási erőt, elhivatottságot és kitartást igényelt. Keményen dolgozott a nemi alapú diszkrimináció ellen, támogatta a fogyatékkal élő gyermekeket, és lényegében azon fáradozott, hogy leszámoljon a nemek, és képességek közötti megkülönböztetéssel, aminek lényegében ő maga is áldozatul esett.

Már csak azért is, mert viszonya volt egy kollégájával, Giuseppe Montesanóval, és az 1800-s évek végén megszületett a fiúk, Mario. Nem házasodtak össze, és éltek boldog családi életet, sőt: a férfi valaki mást vett el.

Maria arra kényszerült, hogy a rokonaihoz vigye a fiát, aki 15 évig abban a tudatban élt, hogy az anyja a nagynénje.

Erre azért is lett szükség, mert esélye sem lett volna egyedülálló anyaként érvényesülni. De miután fia megtudta az igazat, megbocsátott anyjának, és felnőttként az asszisztense lett, és egész életében támogatta anyját, valamint népszerűsítette munkáját.

Még az orvosi gyakorlata a pszichiátriára is összpontosított, később azonbna felkeltette érdeklődését az oktatás, ezért pedagógiai órákra járt, és elmélyült a neveléselméletben. Tanulmányai arra késztették, hogy megfigyelje és megkérdőjelezze az értelmi és fejlődési fogyatékos gyermekek tanításának uralkodó módszereit.

Ezeknek a módszerek tökéletesítésére 1900-ban adódott lehetőség, amikor egy új gyógypedagógusképző intézet társigazgatójává nevezték ki. Maria tudományosan közelítette meg a feladatot, így figyelhetett, kísérletezett, hogy megtudja, mely tanítási módszerek működnek a legjobban. A gyerekek közül sokan nem várt eredményeket értek el, és a programot sikeresnek nyilvánították.

1907. január 6-án megnyitotta az első Montessori iskolát – a Casa dei Bambinit, vagyis a Gyermekek Házát, San Lorenzóban, Róma szegény belvárosi kerületében. A tanulók 3-7 éves fiatalok voltak, akiket magukra hagytak, amíg szüleik elmentek dolgozni. A gyerekek eleinte rakoncátlanok voltak, de hamarosan nagy érdeklődést mutattak a fejtörővel való munka, az ételek elkészítésének megtanulása és a Maria által tervezett tananyagok iránt. Megfigyelte, hogyan szívták magukba a gyerekek a tudást a környezetükből, lényegében önmagukat tanítva.

A tudományos megfigyelések és a kisgyermekekkel végzett korábbi munkái során szerzett tapasztalatok felhasználásával Maria olyan tananyagokat és tantermi környezetet tervezett, amely elősegíti a gyerekek természetes tanulási vágyát, és szabadságot biztosít számukra, hogy saját tananyagot válasszanak.

Sokak meglepetésére a Maria programjain szereplő gyerekek jól fejlődtek, koncentrációt, odafigyelést és spontán önfegyelmet tanúsítottak.

A „Montessori-módszer” felkeltette a neves pedagógusok, újságírók és közéleti személyiségek figyelmét.

1910-re Montessori iskolák egész Nyugat-Európában megtalálhatók voltak, és szerte a világon létesültek, beleértve az Egyesült Államokat is, ahol 1911-ben megnyílt az első Montessori iskola a New York állambeli Tarrytownban. Hazánkban 1992. május 12-én alapították az első Montessori egyesületet.

A következő években és élete hátralévő részében Maria annak szentelte magát, hogy továbbfejlessze gyermekközpontú megközelítését az oktatásban. Számos előadást tartott, cikkeket és könyveket írt, és kidolgozott egy programot a tanároknak a Montessori-módszerre való felkészítésére.

Erőfeszítései és követői munkája révén a Montessori-oktatás világszerte elterjedt.

Maria közszereplőként is erőteljesen kampányolt a nők jogaiért. Gyakran írt és beszélt arról, hogy nagyobb lehetőségekre van szükség a nők számára, és Olaszországban és azon túl is vezető feminista hangként ismerték el.

Maria Montessori a viharos időkben is követte eszméit. A háború és a politikai felfordulás átélése arra ösztönözte őt, hogy a béke oktatását a Montessori-tantervbe vegye. De keveset tehetett azért, hogy bármit is tegyen a világ eseményeivel szemben. 1940-ben Indiában utazott, amikor Olaszország és Nagy-Britannia között kitört az ellenségeskedés, és a háború hátralévő részében száműzetésben kellett élnie, mivel hazájában nem tűrték meg az eszméit, nevelési módszereit. Ott megragadta az alkalmat, hogy tanárokat képezzen a módszerére.

A háború végén visszatért Európába, utolsó éveit Amszterdamban töltötte. Számtalan nemzetközi kongresszust tartott, közben népszerűsítette módszereit, elveit, és többször is felterjesztették a Nobel-békedíjra. Végül 1952. május 6-án, békésen halt meg, egy barátja kertjében. Fia pedig tovább vitte örökségét, ahogy az a sok gyerek, pedagógus és szülő is, akik nyitottak voltak a módszerére.

 

Wadolowski-Balogh Orsolya

(képek: Pinterest)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.