Máig rejtély övezi 11 napos eltűnését – Agatha Christie, a krimi királynője

Olyan halhatatlan szereplőket teremtett nekünk, mint amilyen Hercule Poirot és Miss Marple. Agatha Christie neve eggyé vált a krimivel és a rejtélyes történetekkel.

Évtizedeken keresztül termelte az izgalmasabbnál izgalmasabb regényeket, novellákat és még színpadi darabokat is írt. Kevesen tudják a páratlan képességekkel és fantáziával megáldott írónőről, hogy 11 napra rejtélyes körülmények között eltűnt, mint aki saját regényének kellős közepébe csöppent.

Agatha Mary Clarissa Miller 1890. szeptember 15-én született egy gazdag felső középosztálybeli családba, Torquayban, Devonban. Ő volt a legfiatalabb a három gyermek közül. Apja, Frederick Alvah Miller amerikai, míg édesanyja, Clarissa Margaret angol származású.

Agatha kicsi kora óta falánk olvasó volt.

Mivel sokáig otthoni oktatásban részesült, hamar megtanulta az alapvető készségeket, mint az írás, olvasás, számtan és zenét is tanítottak neki.

1901-re apja egészségi állapota megromlott és az év novemberében elhunyt. Christie később azt mondta: apja 11 éves korában bekövetkezett halála gyermekkorának végét jelentette.

A család anyagi helyzete ugyancsak megromlott, ezért el kellett költözniük egy rövid időre. Testvérei szétszéledtek, így Agatha egyedül élt Ashfielden, édesanyjával. 1902-ben visszatértek Torquayba, ahol a lány iskolába kezdett járni, de nehezen tudott alkalmazkodni a fegyelmezett légkörhöz. 1905-ben édesanyja Párizsba küldte, ahol ráébredt: nincs elég temperamentuma és tehetsége ahhoz, hogy professzionális koncertzongorista vagy operaénekes váljon belőle.

Tanulmányai befejezése után visszatért Angliába. Édesanyja megbetegedett, ezért 1907–1908 közötti a telet Egyiptom meleg éghajlatán töltötték, amely akkoriban a gazdag britek rendszeres turisztikai célpontja volt. Visszatérve Nagy-Britanniába, folytatta társadalmi tevékenységét, és színházi darabokat kezdett írni. 18 éves korában írta első novelláját, “A szépség házát”.

Ugyanebben az időben Christie elkezdett első regényén dolgozni, a  Snow Upon the Desert-en Monosyllaba álnéven. Csalódott volt, amikor a hat kiadó, akikkel kapcsolatba lépett, elutasította a művet.

1912 októberében ismerkedett meg Archibald Christie-vel. A pár hamar egymásba szeretett és 1914 karácsony estéjén össze is házasodtak Bristolban.

Christie még mielőtt meglelte volna a főműfaját,
hat romantikus regényt írt.

Ezeket a regényeket Mary Westmacott néven tették közzé. Viszont mindig is rajongott a detektívregényekért, nagy hatással voltak rá Arthur Conan Doyle korai Sherlock Holmes történetei.

1916-ban írta meg első detektívregényét, A titokzatos stylesi esetet ezzel életre keltve sokunk kedvencét, Hercule Poirot-t, a volt belga rendőrt, helyes kis bajuszával. Christie-t a Torquayban élő belga menekültek és katonák inspirálták, akiket önkéntes ápolónőként kezelt az első világháború idején. Évekkel később, a második világháború idején, a londoni University College Hospital gyógyszertári asszisztenseként dolgozott a háborúban, ami szintén ihletforrás lett számára.

Mivel hat könyvkiadó is visszautasította, csak 1920-ban került publikálásra első regénye. Időközben megszülte első és egyetlen gyermekét, Rosalind Margaret Clarissát 1919 augusztusában.

 

Christie édesanyja, Clarissa Miller 1926. áprilisában halt meg. Kivételesen közel álltak egymáshoz, és a veszteség mély depresszióba taszította az írónőt. Egyesek szerint ez is hozzájárulhatott a híres eltűnéséhez.

1926 augusztusában Archie bejelentette, hogy válni szeretne, mert beleszeretett Nancy Neele-be. December 3-án volt egy nagyobb veszekedésük, ami után Christie késő este eltűnt az otthonukból. Másnap reggel a kocsiját, Newlands Cornerben fedezték fel, lejárt vezetői engedéllyel és ruhákkal. Több mint ezer rendőr, 15 000 önkéntes és több repülőgép kereste. Sir Arthur Conan Doyle még egy spirituális társaságnak is átadta a művésznő egyik kesztyűjét, hátha majd paranormális úton bukkannak a nyomára. A kiterjedt vadászat ellenére még 11 napig nem találták meg. 1926. december 14 -én bukkantak rá a harrogate-i Swan Hydropathic Hotelben, ahol Mrs. Tressa Neele néven (férje szeretőjének vezetékneve) jelentkezett be.

Két orvos szerint amnéziában szenvedett. Más vélemények szerint így akarta megszégyeníteni férjét. Megint más valaki szerint idegösszeomlást kapott és bár tudatában volt tetteinek, de nem volt ura az érzelmeinek.

Végül 1928 októberében – Christie kezdeményezésére – elváltak, és Archie egy héttel később feleségül vette Nancy Neele-t, de lányukat Agatha nevelte tovább.

1930 februárjában a Közel-Keleten tett útja során ismerkedett meg a nála 13 évvel fiatalabb Max Mallowan régésszel. Szeptemberben már össze is házasodtak és kapcsolatuk Christie 1976 -ban bekövetkezett haláláig tartott. Gyakran kísérte el Mallowant régészeti expedícióira, és a vele való utazásai is hozzájárultak számos Közel -Keleten játszódó regényéhez.

1934 -ben Winterbrookban vettek házat és ez volt a főlakóhelyük életük végéig, ahol Christie sokat írt. 1951 és 1976 között a helyi amatőr drámai társaság elnöke volt, de más elismerésekben is részesült: 1950 -ben a Királyi Irodalmi Társaság tagjává választották, 1956-ban pedig kitüntették a Brit Birodalom Érdemrendjével.

Férjét a régészeti munkásságért 1968-ban lovaggá ütötték, ő pedig 1971-ben elnyerte a Dame Commander of the British Empire, azaz a brit birodalom lovagja cím női megfelelőjét.

1971 és 1974 között Christie egészségi állapota romlani kezdett, de folytatta az írást. Utolsó regénye a Sors-rejtekajtó 1973-ban jelent meg. Christie körülbelül ebben az időben kezdett szenvedni az Alzheimer-kórtól vagy legalábbis a demenciától.

Christie békésen halt meg otthonában 1976. január 12-én, 85 éves korában természetes okok miatt. Mallowan 1977-ben újra megnősült, de rá egy évre elhunyt és Christie mellé temették a St. Mary temetőben, Cholsey-ben.

Wadolowski-Balogh Orsolya

(képek forrása: Pinterest)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük