You are currently viewing Móricz Zsigmond: Aki úr, az úr!

Móricz Zsigmond: Aki úr, az úr!

  • Olvasási idő:olvasási idő: 5 perc
  • Bejegyzés kategória:#egyésmás / #kult
  • Ezen hozzászólások közzététele: 0 hozzászólás

A főhadnagy úr irdatlan soká nézegette a Pesten frissen vásárolt térképet; elővette a finom kis távolságmérő műszerét is, ezt is most vette, s lemérte a térképről – ahogy a szakácsnő a derelyemetszővel vágja a tésztát – az összes megtett és megteendő utakat.

Mivel azonban, sajnos, az étkezőkocsit a magyar határon hagyták, s most dél van, és a kupéban már mindenki elvégezte az ebédet a tenyerén, ő is fanyar és fess arcot vág, és kiszól az ajtón:

– Cserepes!

– Tessék, főhadnagy úr.

– Van kenyere?

– Igenis, főhadnagy úr.

– Tiszta?

Cserepes erre már nem tud válaszolni. Még az ő egyszerű elméjében olyatén gondolat nem fordult meg, hogy a kenyér tiszta vagy nem tiszta is tud lenni.

A főhadnagy úr kegyesen int, hogy csak hozza, s ő maga nagy, szarvasbőr kesztyűs kezével belenyúl a zsúfolásig tömött utazóbőröndbe, és kivesz egy dobozka szardíniát.

Bontja, bontja, bontogatja lassan, finoman, teljes megvetéssel, mint egy úr, aki soha még maga nem bontott fel egy konzervet. Jó isten, kétheti szabadságon volt; egészen idegennek érzi magát e barbár munkában. Micsoda ebédeket evett ő otthon!

Cserepes ott áll a nyitott ajtóban egy rengeteg, egy csodálatos nagy, „édesanyám sütötte” kenyér utolsó harmadával. Fehér az a kenyér, és lyukacsos és ruganyos, kívánatos, és akkora, hogy a kis lengyel gyorsvonat fülkéjének az ajtaja eltátja rá a száját, amekkora. S Cserepes, a szép barna magyar fiú, hűségesen, szótlanul áll, vár, vár, s a főhadnagy úr végképp nem tudja felbontani azt a ronda konzervet.

– Késsel is fel lehet nyesni, főhadnagy úr!

A főhadnagy szép fiatal homlokán megmozdul két ránc. Nem szereti, ha köhög a bolha.

S annál jobban bosszantja, mert ő is arra gondolt már. De most úgy fog feltűnni, hogy egy kutyamosó okosabb nála…

Mikor felfaragta a cudar konzerv fedelét, így szólt:

– Na!

Cserepes odatartja a kenyeret.

– Mi ez?

Lefaragja. Aztán leszeli a felső réteget. Aztán ezt odaadja Cserepes kezébe. Aztán szel magának egy karéjt, kicsit, vékonyat, finomat. A nagykenyér szinte megcsóválja a fejét.

Cserepes állva marad, áll, vár. A nagy pilist átveszi a másik kezébe, mert ez elfáradt.

A főhadnagy úr nagyjából elfogyasztja a szardíniát. Rengeteg morzsát hullat szét. Csak úgy pereg a fehér kenyérmorzsa. Kinn madarak dideregnek a kegyetlen gácsországi télben.

– Még eszik, főhadnagy úr?

– Előbb még mást eszek!

S viharállott, nagy fekete táskájából egy kis doboz húskonzervet vesz. Újabb negyedóra, míg a késének konzervnyitó ágával felvágja. Frissen borotvált, finom, fiatal arca mintha festett volna, s fent piros, a lágy hajlású pofacsontokon, ahogy az operett kórusban festik az arcot.

Már nem boldogul, kibontja a kesztyűből a kezét. Nagy, puha, fehér kezei, kövér, szép kezei vannak, jól manikűrözve, hegyesre nyesve. Cserepes, mint egy agár, nézi a száj mozgását, s abban a pillanatban már mozdul a kenyérrel, míg a gazdája csak negyed pillanat múlva nyúl érte.

Újabb pici karéj, és sok morzsa.

A tél-túl kikapart dobozt odaveti, hogy meg ne érintse a szolgája kezét.

– Van dió?

– Igen. Vegyek ki?

– Na. Ha könnyen hozzájutsz.

– Igen.

Cserepes szédületes buzgósággal és páratlan ügyesen bont; csörög a dió, s jó két marékkal nyújt bé az ajtón.

– Nem kell olyan sok!

S kettesével válogat, kettő, négy, hat, nyolcat.

– Nem kell több a főhadnagy úrnak?

– Nem.

– Ideteszem mind.

S ő hagyja, mint egy igen elkényeztetett úrnő.

– Csak hagyd, Cserepes – szólt vékonyan, és hagyja, hogy lerakja.

– Na…, ne oda, kérlek!

Kiböki a kabát öblét, hogy abba rakja, ne a pamlagra a diót…

Még megiszik két pohár meleg teát a barna, finom bőrbe vont palackjából, és lassan eszegeti a diót.

A mellén három vitézségi éremnek a tartószalagja van… A medáliákat viselni is…, az nem elég finom dolog…

Galícia, 1915

(kezdőkép: Első világháború 1914. / Forrás: Fortepan – Fábián Sámuel)

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?