„Párizs királynője lettél!”– e szavakkal méltatta szerelmét Alain Delon. De Romy Schneider nemcsak a franciák kedvence volt, hanem egész Németország is odáig volt érte.
Sissi szerepe halhatatlanná tette a gyönyörű és tehetséges színésznőt, akinek sajnos nem adatott meg könnyű, gondtalan élet. Hiába volt sikeres a karrierjében, a magánéletét gyakran totális csődnek érezte.
Schneider Rosemarie Magdalena Albach néven született 1938. szeptember 23-án Bécsben, Magda Schneider és Wolf Albach-Retty színészek lányaként. Négy héttel Romy születése után a szülei a németországi Schönau am Königssee-be mentek, ahol ő és később testvére, Wolf-Dieter a nagyszüleikkel éltek. Szülei színészi elkötelezettségük miatt nagyon ritkán voltak jelen a gyerekek életében, és 1945-ben el is váltak.
Romy már iskolás éveiben felfedezte színészi szenvedélyét, ezért gyakran volt színpadon a Goldenstein bentlakásos iskola színházi előadásain. 1952. június 10 -i naplóbejegyzésében ezt írta:
„Ha rajtam múlna, azonnal színésznővé válnék. …
Valahányszor egy szép filmet látok,
az első gondolataim az ötletről szólnak:
hogy színésznő legyek.”
Első filmszerepét 1953-ban, 15 éves korában kapta az Amikor a fehér orgona újra virágzikban. Rá egy évre már a fiatal Viktória királynőt alakította a Viktória – Egy királylány gyermekkora című osztrák filmben. Ugródeszkáját a csillagok közé az 1955-ös című romantikus életrajzi film jelentette, a Sissi és annak folytatásai.
Schneider a későbbi Christine forgatásán ismerkedett meg és szeretett bele a francia színészbe, Alain Delonba. Elhagyta érte Németországot, hogy csatlakozzon hozzá Párizsban, és 1959-ben bejelentették eljegyzésüket.
„Húszéves voltam, és életemben először
olyan szerelmes, hogy Párizs nekem Delon volt.”
A döntése persze nagy port kavart, mivel a család és szakma elvárta, hogy Sissi ott maradjon, „ahová tartozik”. Új élete kezdetben jól alakult és lassan felkeltette az olyan filmrendezők érdeklődését, mint például Orson Welles és Luchino Visconti. Az utóbbi bevezette őt a színház világába, ahol nagyszerűen megállja a helyét.
Ahogy a színészpár fiatal karrierje felfelé ívelt, a magánéletben eltávolodtak egymástól. A munka terén túlságosan hasonlónak bizonyultak, de a személyiségük viszont különbözött. Ennek eredménye az lett, hogy 1964-ben Delon egy búcsúlevelet hagyott és a gyermekét váró szeretőjét, Nathalie Barthélemyt választotta.
Ennek ellenére a válás után jó barátok maradtak egész életükben. Továbbra is együtt dolgoztak olyan filmekben, mint amilyen A medence és Trockij meggyilkolása.
A színésznő élete során gyakran élt át negatív időszakokat. A karrierje szinte szüntelenül ragyogott, de a magánéletét tekintve sokszor volt padlón. Az egyik nagy problémája az volt, hogy nem tudott beszélni a gondjairól, érzéseiről, a depressziójáról, és csak levelekben, feljegyzésekben nyílhatott meg. Egyedüli vigasza a munkája volt, így továbbdolgozott, leginkább Claude Sautet rendezővel. Első közös munkájuk, Az élet dolgai, ami valóságos ikonná tette Franciaországban.
Miután véget ért a Delonnal való házassága, 1966 júliusában feleségül ment a 13 évvel idősebb Harry Meyen berlini színházigazgatóhoz. 1970-ben a sztárt szerepajánlatokkal halmozták el.
Imádta a munkáját, de lelkiismeret-furdalás gyötörte,
hogy nem tölt elég időt a családjával,
ugyanis időközben megszületett első közös gyermekük, David Christopher. Ismét bekövetkezett az eltávolodás, így ennek a házasságnak is válás lett a vége. A későbbiekben az sem segített a depresszióján, hogy saját magát okolta Meyen öngyilkosságáért.
De legalább 1974-es A szeretet a legfontosabb c. filmnek köszönhetően elnyerte első César-díját, ami mondhatni az Oscar franciaországi megfelelője. Ezt a teljesítményt öt évvel később megismételte az Egyszerű eset filmmel.
1975-ben harmadszorra is megházasodott. A szerencsés Daniel Biasini volt, a titkára, de ennek is válás lett a vége 1981-ben. Ebből a házasságból született Sarah Magdalena, aki később anyja nyomdokaiba lépett. A színésznő ismét mélyponton volt:
„Negyvenkét éves vagyok. Híres és boldogtalan.
Nem volt időm élni. A szerelemben és a boldogságban mindig csalatkoztam.
Egyre kevesebbet alszom. Tudom, össze kell szednem magam
a gyerekeimért, őértük a végsőkig harcolni fogok.”
Akkoriban már alkoholproblémákkal küzdött és fia kedvéért elutazott a quiberoni szanatóriumba, ahol a híres 1981-es nagy interjút készítette vele a Stern magazin riportere.
De mire kilábalt volna a depresszióból, újabb megrázó tragédia érte. Elvesztette 14 éves fiát, David miután megkísérelte megmászni mostohaapja szülei otthonának kerítését, súlyosan megsérült, túl sok vért vesztett és meghalt.
„Eltemettem az apát, eltemettem a fiát.
Ha létezik Isten, úgy nagyon kegyetlenül bánt velem.”
Utolsó filmje az 1982-es A Sant Souci-i járókelő volt, de lelkileg már képtelen volt talpra állni.
1982. május 29 -én holtan találták párizsi lakásában. Megállt a szíve. Az is kiderült, hogy a szívmegállását a gyenge szíve okozta, amelyet hónapokkal korábban végzett veseműtét okozott. Nem sokkal később Delon elintézte, hogy Davidet ugyanabba a sírba temessék, így most együtt pihennek a Boissy-sans-Avoir-i temetőben.
Wadolowski-Balogh Orsolya
(képek forrása: Pinterest)
