Nemet mondott Hitlernek és ágyába fogadta Greta Garbót – Marlene Dietrich, a legbátrabb díva

Marlene Dietrich túlmutat egy tipikus filmcsillagon, olyan volt, mint egy ragyogó, örvénylő fekete lyuk, aki hatása alá vont mindent és mindenkit.

Nemcsak korának szexszimbóluma és kiemelkedő tehetsége volt, hanem egy merész asszony, aki nem félt nemet mondani Hitlernek és nyíltan vállalni náciellenességét, miközben háborús kötvényeket árult a fronton. Ugyan a szerelmi életét nem vállalta nyíltan, de tudvalevő milyen forró kapcsolatokat ápolt azonos nemű társaival a „varróköréből”.

Marie Magdalene “Marlene” Dietrich 1901. december 27-én született a Schönebergben. Édesanyja, Wilhelmina Elisabeth Josefine jómódú berlini családból származott. Apja, Louis Erich Otto Dietrich rendőr hadnagy volt.  Körülbelül 11 évesen egyesítette az első két nevét, így alkotta meg a “Marlene” nevet. Fiatal lányként hegedülni tanult, de érdeklődött a színház és a költészet iránt is. Ám egy csuklósérülés miatt füstbe ment az álma, hogy koncerthegedűs legyen.

Pályafutása kezdetén kóruslány volt egy szórakoztató műsorban, idővel pedig a színházakban dolgozott, majd kisebb szerepeket is kapott drámákban. Filmes debütálására az 1923-as The Little Napoleon című filmben került sor. Ugyanebben az évben ismerkedett meg leendő férjével, Rudolf Sieberrel rendezőasszisztenssel a Tragedy of Love forgatásán. Májusban már össze is házasodtak és rá egy évre megszületett egyetlen lányuk, Maria Elisabeth Sieber.

A színésznő rendkívüli sokoldalú volt,
ugyanis folyékonyan beszélt németül, angolul és franciául,
sőt: még bokszolni is járt Sabri Mahir török ​​edzőhöz.

Illetve volt egy magánéleti titka: biszexuális volt és óriási szexuális étvággyal rendelkezett. Már házassága előtt is előszeretettel látogatta Berlin melegbárjait. Később pedig a házassága sem tartotta vissza attól, hogy gazdag és színes nemi életet éljen férfiakkal vagy éppen nőkkel. Sőt, még nevet is adott elfoglaltságának: varrókör. Ezzel a kifejezéssel illette a titkos leszbikus és biszexuális kapcsolatait a színésznőkkel.

A pletykák szerint Edit Piaffal sem csak jó barátság volt közöttük,
de akivel egészen biztosan meghitt kapcsolata volt, az Greta Garbo.

Az 1925-ös német The Joyless Street című némafilm forgatásán találtak egymásra, de rövid életűnek bizonyult a viszonyuk. Bár nem ismert különválásuk pontosok oka, de közrejátszott Dietrich irigysége is, mivel féltékeny volt Garbo karrierjére. Mindenesetre a kis afférjuk rendesen rányomta a bélyeget az életükre. Hosszú éveken át levegőnek nézték egymást, bár a későbbiekben Dietrich gyakran tett nyilvánosan csípős megjegyzéseket Garbóra, akit a melegbárokban is igyekezett lejáratni. Ami pedig a legszebb, hogy közvetetten, de kapcsolatban maradtak, mivel számos közös szeretőjük volt, többek között Mercedes da Acosta a spanyol-amerikai írónő is.

Hamarosan már Marlene sem panaszkodhatott, mivel 1929-ben kapta meg a szerepet, ami megváltoztatta életét: Lola Lola karaktere A kék angyalban akkora nemzetközi sikert hozott neki, hogy az Egyesült Államokba költözött, ahol szerződést kapott a Paramount Pictures Studionál. Ott Josef von Sternberg filmrendező karolta fel, akivel hat filmet készítettek együtt és a férfi úgy formálta Marlenét, hogy egy elbűvölő és titokzatos femme fatale-t lássanak benne. Legnagyobb sikereiként a Marokkóban – amiért Oscar-jelölést kapott  – a Shanghai Expresst és a Szőke Vénuszt tartják számon.

A díváról köztudott volt határozott politikai meggyőződése, amit soha nem is rejtett véka alá. Az 1930-as évek végén

alapítványt hozott létre, hogy segítse a zsidókat és a
másként gondolkodókat Németországból menekülni.

Egyszer egy interjúban elárulta, hogy Londonban a náci párt tisztviselői felkeresték, és jövedelmező szerződéseket ajánlottak neki, ha beleegyezik, hogy visszatérjen Németországba, mint a Harmadik Birodalom legkiválóbb filmsztárja, ám ő bátran elutasította ajánlatukat.

Mi több, 1939-ben amerikai állampolgár lett, és lemondott német állampolgárságáról. 1941 decemberében az Egyesült Államok belépett a második világháborúba, és Dietrich az egyik első közéleti személyiség lett, aki segített háborús kötvények eladásában. Állítólag több háborús kötvényt adott el, mint bármely más sztár.

1947-ben megkapta a legnagyobb civil személynek adható amerikai katonai kitüntetést (Medal of Freedom),
a tengerentúli csapatok szórakoztatásában nyújtott rendkívüli teljesítményéért a háború alatt.
Elmondása szerint egész életében erre volt a legbüszkébb.

Utolsó jelentős filmszerepe az Ítélet Nürnbergben volt, majd az 1950-es évek elejétől a 1970-es évek közepéig Dietrich szinte kizárólag kabaréművészként dolgozott. Időközben viszont az egészségi állapota is megromlott. Legyőzte a méhnyakrákot, és egy színpadi esése után annyira megsérült a bal combja, hogy a seb begyógyulásához bőrátültetésre volt szüksége. Ekkor már az alkohol és fájdalomcsillapítók rabja lett.

Majd jobb lábának eltörése vetett véget a karrierjének 1975-ben.  A rá következő év is tragédiát hozott neki, ugyanis elhunyt a férje rákban. Miután végleg letette a lantot, visszavonult a párizsi lakásába és élete utolsó 13 évét többnyire ágyhoz kötve töltötte. Ellenben termékeny levélíró és telefonáló lett belőle és még az önéletrajza is megjelent 1979-ben Nehmt nur mein Leben címmel.

Végül a filmcsillag 1992. május 6-án hunyt el veseelégtelenségben 90 éves korában. Az volt a kívánsága, hogy szülőhelyén családja közelében temessék el.

Wadolowski-Balogh Orsolya

(képek forrása: Pinterest)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük