A megtörtént eseményeken alapuló történelmi regény a II. világháborúban tevékenykedő női titkos ügynökökről New York Times-bestseller lett.

Pam Jenoff: Elvesztek Párizsban (The Lost Girls of Paris)

Fordította: Török Krisztina

1946, Manhattan: Grace Healey egy hétköznap reggel munkába igyekezvén átvág a New York-i Grand Central pályaudvar nagycsarnokán, és belebotlik egy gazdátlan bőröndbe. Kíváncsiságtól hajtva belekukkant, és egy borítéknyi fényképet talál benne. A tucatnyi női portré annyira megragadja, hogy a csomagot zsebre vágva sietve visszatuszkolja a bőröndöt a pad alá, és már szalad is a dolgára.

Hamarosan megtudja, hogy a bőrönd tulajdonosa Eleanor Trigg volt, aki a második világháború alatt az angol titkosszolgálatnál női ügynökök hálózatát szervezte. Az ügynöknőket a megszállt Európában vetették be futárként és rádiósként, közülük azonban tizenketten soha nem tértek haza, sorsukat homály fedi. Grace megpróbálja felgöngyölíteni ezeknek a nőknek a történetét. Nyomozása egy Marie nevű ifjú anyához vezet, aki veszélyes franciaországi küldetése során a barátság, hűség és árulás útvesztőjében maga is kis híján odaveszett.

Pam Jenoff regénye a második világháborúban tevékenykedő női titkos ügynökök köreibe repíti az olvasót. A valós eseményekre épülő történetben feltárul előttünk ezeknek a merész és hősies nőknek a háborúban betöltött fontos szerepe, miközben a szerző magával ragadóan mesél bátorságról, testvériségről és a legnagyobb vészben tanúsított túlélő erőről is.

„Megtörtént eseményeken alapuló regény, ami három bátor, mindenre elszánt nő történetét mutatja be a második világháború egyik kevésbé ismert fejezetét taglalva.”
(Martha Hall Kelly, az Orgonalányok New York Times bestseller-szerzője)

„Alapos kutatásokon alapuló, magával ragadó történet. Lenyűgöző mese ismeretlen nőkről és lányokról, akik segítettek megnyerni a háborút.”
(Lisa Wingate, az Elrabolt életek New York Times bestseller-szerzője)

„Egy lebilincselő rejtély és egy elbűvölő hősnő avatja letehetetlen olvasmánnyá az Elvesztek Párizsbant.”
(Kate Quinn, az Alice hálózata New York Times bestseller-szerzője)

 

Pam Jenoff

Számos nagy sikerű történelmi regény szerzője. A George Washington Egyetemen szerzett bachelor diplomát nemzetközi kapcsolatok szakon, majd a Cambridge-en kapta meg a master diplomáját történelem szakon. Később a Pennsylvania Egyetemen jogászként végzett. Jenoff regényeit a Pentagonnál töltött ideje alatt szerzett élmények és tapasztalatok, valamint a Külügyminisztériumban végzett diplomata munkája ihleti, többek közt az utóbbi intézmény képviseletében ő felelt Lengyelországban a Holokauszt megemlékezésével kapcsolatos ügyekért amerikai oldalról. Jelenleg a férjével és három gyermekükkel Philadelphia mellett laknak, ahol az írás mellett jogot tanít.

Részlet a kötetből

„A bőrönd eltűnt.

Grace mozdulatlanul állt a Grand Central előcsarnokában a pad előtt, ahol reggel a bőröndöt hagyta, körülötte áramlott, hömpölygött a délutáni tömeg. Egy pillanatra azt gondolta, hogy talán csak képzelte az egészet. De a fényképek, amelyeket abból a bőröndből emelt el még reggel, ott voltak a kezében. Vagyis akkor valaki elvitte vagy arrébb rakta, míg ő munkában volt.

Önmagában nem is lett volna abban semmi meglepő, hogy a bőrönd már nincs a pad alatt. Elvégre órák teltek el azóta, hogy itt látta. Miért is ne jöhetett volna érte a gazdája? Csakhogy így a fényképek rejtélye és az egész ügy még izgalmasabbá vált. A képekre nézett, és eszébe jutott, hogy milyen rémesen kezdte érezni magát, amiért elvette őket.

– Elnézést – szólított le egy mellette elhaladó hordárt.
– Igen, asszonyom? – kapta a kezét vörös kis fejfedőjéhez készségesen a férfi.
– Egy bőröndöt keresek.
– Ha a csomagmegőrzőben van, szívesen elhozom magának. – A kezét nyújtotta. – Elkérhetem a cédulát?
– Nem, nem így értettem. Nem a sajátomról van szó. Reggel volt itt egy bőrönd, ez alatt a pad alatt – mutatta. – Azt szeretném kideríteni, hová lett. Barna bőr, írás volt az oldalán.
– Ha nem a magáé, akkor miért keresi? – meredt rá értetlenül a hordár.
Jó kérdés, konstatálta magában Grace, és már majdnem megemlítette a fényképeket, de aztán mégis jobbnak látta hallgatni róluk.
– Csak a gazdáját szeretném megtalálni – mondta végül.
– Cédula nélkül nem segíthetek. Esetleg kérdezze a talált tárgyaknál – javasolta a hordár.

A talált tárgyak egy szinttel lejjebb volt, egy dohos kis zugban, világokra a fenti nyüzsgéstől. Ősz pofaszakállas, mellényes, simléderes sapkás öregember üldögélt a pult mögött, és újságot olvasott.

– Egy bőröndöt keresek. Barna, az oldalán írás van, krétával – mondta Grace.
– Mikor veszítette el? – forgatta a szája sarkába a kialudt szivarvéget az öreg.
– Ma.

A férfi a hátsó helyiségbe ment, hallatszott, ahogy pakolászik, majd a fejét ingatva tért vissza.

– Semmi.
– Biztos benne? – próbált Grace a válla felett bekukkantani a hátul terjengő félhomályba, hogy lássa az elkallódott gazdátlan táskákat és bőröndöket.
– Ja – rántott elő az öreg egy vaskos nyilvántartást a pult alól. Fellapozta. – Amit ide behoznak, azt ebbe feljegyezzük. Az elmúlt nap során nem érkezett bőrönd.

Grace azon tűnődött, akkor vajon miért ment hátra előbb személyesen megnézni.
– Gyakran veszítenek el az emberek ilyen nagy tárgyakat? Bőröndöket?
– Meglepődne, mi mindent hagynak el a népek – bólogatott a férfi. – Táskákat, dobozokat. Biciklit. Még kutyákat is.
– És minden itt végzi?
– A kutyákat kivéve. Azokat a városi menhelyre viszik. Ha meghagyja a nevét és az adatait, értesítjük, amint valaki behozná a táskáját – tette még hozzá.
– Grace Flemming – adta meg gondolkodás nélkül a lánykori nevét. Egy pillanatra elszégyellte magát. Máris kitörölte volna Tomot az életéből, mintha a házasságuk meg sem történt volna?

Gyorsan beírta a penzió címét a nyilvántartásba a megfelelő helyre. Aztán sarkon fordult, és visszament a lépcsőn a földszinti előcsarnokba. Még egyszer elsétált a padhoz, és jól megnézte a bőrönd helyét. Talán a gazdája jött vissza érte. Bűntudat hasított belé, ahogy elképzelte, mint nyitja fel a táskát a nő, és keresi benne hiába a fényképeit.

Grace bizonytalanul szorongatta az elárvult képeket. Esetleg leadhatná őket a talált tárgyaknál. Elvégre nem az övé, és akkor lezárhatja ezt az egészet. De valami miatt fontosnak érezte őket. Az ő felelőssége, hogy kikerültek a bőröndből, és most a tulajdonos miatta nem érti, mi történhetett velük. Az is lehet, hogy kiborult, amiért elvesztek. Szóval mivel Grace vette el a kis csomagot, az ő felelőssége visszajuttatni a gazdájához.

De hogyan? A bőröndnek nyoma veszett, nem tudja, kié, vagy ki vitte magával. Pontosabban, javította ki magát, egy név állt az oldalán, az a krétával odafirkált egyetlen szó. Trigg, idézte fel magában. Az is az eszébe jutott, hogy a fényképeken vízjel látható: O’Neill’s, London. A bőrönd Angliából érkezett. Vagy legalábbis a képek. Talán a brit konzulátusra kellene bevinnie.

Ám a nagy óra a csarnok közepén már fél ötöt mutatott, kezdett ritkulni a munkából igyekvők tömege. A konzulátus is bizonyára bezárt már. Grace hirtelen rettenetesen fáradtnak érezte magát. Haza akart menni a penzióba, a saját szobájába, ahol közel két napja nem járt, beülni egy kád forró vízbe, és elfelejteni az egészet.

A gyomra is korgott. Elindult az állomásról az utca túloldalán lévő kávézó felé. Ruth’s, így hívták, bár az ajtó felett a neonfelirat th-ja kiégett. Ma este semmi fellengzős steakvacsora. Igazából le kellene végre állnia ezzel, hogy folyton házon kívül étkezik, keresnie valami rendes boltot, ahol bevásárol, és a penzió konyháján főzni, hogy félre is tehessen valamennyit. A takarékosság korábban sohasem jellemezte a mindennapjait, az elmúlt hónapokban itt a nagyvárosban kellett lassan beletanulnia, ha ki akart jönni a kis fizetéséből a magas költségek mellett.

A szinte teljesen üres pulthoz ült.

– Egy grillezett sajtos szendvicset kérek, és egy Pepsit – szólt oda a szőke felszolgálónőnek, miután gondolatban összegezte a pénztárcája tartalmát, és konstatálta, hogy futja rá.

Míg a pincérnő kiengedte az üdítőjét a gépből, Grace tekintete a pult feletti tévéképernyőre tévedt. Épp a főpályaudvar képe úszott be elé, arról a nőről beszéltek, akit aznap reggel halálra gázoltak az épület előtt.

– Hangosítsa fel – szólalt meg hirtelen még az elemi udvariasságról is megfeledkezve.
– A baleset reggel kilenc óra tíz perckor történt – mondta épp a hírolvasó. Alig néhány perccel azelőtt, hogy ő odaért.

Majd egy női arc villant a képernyőn, hátrafogott sötét haj, komor vonások.
– Az áldozat brit állampolgár, Eleanor Triggnek hívták.
Grace ledermedt. Ugyanaz a név, amit a bőröndre írtak. A balesetben meghalt nő fényképeit emelte el.”

A kötet 35% kedvezménnyel előrendelhető, március 23-ától pedig kapható a könyvesboltokban!