Vincent Van Gogh 1853. március 30-án született Hollandiában.
Méltán nevezik a posztimpresszionizmus legnagyobb alakjának, hiszen egyedi stílusával olyat alkotott, amelynek köszönhetően a mai napig a világ talán legismertebb festőművészeként tartják számon.
,,Piszkos és nehéz foglalkozásom van: a festés, és ha nem az lennék, aki vagyok, nem festenék, de mert az vagyok, sokszor élvezettel dolgozom, és a ködös jövőben olyan képek megfestésének lehetőségét látom, amelyekben bizonyos fiatalság és frissesség lesz, még ha én magam el is vesztem már a fiatalságomat.”
A hányattatott sorsú művész családjában is jelen volt a művészet, hiszen nagybátyjai műkereskedelemmel foglalkoztak, így lett lehetősége galériákban dolgozni, és rajzolással, majd később festészettel foglalkozni.
A szüleivel való viszonya nem alakult szerencsésen, egyetlen támogatója – érzelmi és anyagi szempontból is – Theo bátyja volt.
Hosszú éveken át tartó levelezésük már-már ikonikus, amelyből összesen 650 darab levél maradt fenn. Ezek a levelek hagyták hátra a legtöbb információt Van Gogh életéről, és alapjául szolgáltak például a Loving Vincent című animációs film elkészítésének is.
„…Ahelyett, hogy pontosan visszaadnám azt, ami a szemem előtt van, önkényesebben használom a színt, hogy teljes nyomatékkal önmagam fejezzem ki.”
Az éjjeli kávézó a művész éjszakai festészetének egy remek darabja. A képen az arles-i kávézó kivilágított terasza látható, vendégekkel, könnyed esti hangulattal, a háttérben pedig egy kis utcával. A művész ezt a festményt sosem szignózta.
A festményről és annak készítési módjáról, technikájáról részletesen beszámolt egyik bátyjához írt levelében. Külön hangsúlyt kaptak a vastagon felhordott élénk és vidám színek, melyekre nagyon büszke volt a művész.
Van Gogh talán legismertebb képe a Napraforgók, melynek színei, pontosabban az élénk és dinamikus sárga szín, őt magát is annyira lenyűgözte, hogy ezután minden Arles-ban készített festményénél felhasználta.
A kép a saint-remy-i szanatóriumban készült, a művész utolsó festményei között szerepel. Képével – akárcsak a többi alkotásával – érzelmeit, az emberi létet és fájdalmat akarta megmutatni.
A Napraforgók után másik ismert festménye a Csillagos éj, amit számos formában (táska, póló és egyéb kiegészítők) láthattunk újra az utóbbi években. A kép a szabad ég alatt készült éjszaka, a művész állítólag gyertyákat erősített szalmakalapjára, hogy a festékek színeit láthassa.
Van Gogh 1886 és 1888 közötti fő tematikája az önarckép volt. Sok kép látott ezekben az években napvilágot, gyakran teljesen eltérően ábrázolta önmagát, volt, hogy ecsettel és festőállvánnyal, volt, hogy pipával a szájában, vagy a védjegyévé vált szalmakalapban.
A művész számára a ciprusok a természet legtökéletesebb építményeit jelentették és fontos szerepet foglaltak el panteista világképében.
Az alkotás a festő összeomlása után készült ugyancsak a szanatóriumban, amelyen egy végletekig elgyötört ember arcképét láthatjuk, szemben a korábbi önarcképeivel.
Dr. Paul-Ferdinand Gachet Vincent orvosa és ápolója volt. A kép a művész szanatóriumi kezelése alatt készül, nem sokkal halála előtt.
Van Gogh-ot lenyűgözte a provence-i táj, imádta megörökíteni a természet adottságait és kincseit. Játszott a színekkel, a hangulatokkal és a csak rá jellemző ecsetvonásokkal.
„A szívemnek egy darabját teszem a rajzaimba, úgy akarok rajzolni, hogy az emberek felfigyeljenek rá.”
A művész betegségét, mentális problémáit sosem tudták pontosan meghatározni. Sok feltevés született már mániákus depresszióról, bipoláris zavarról, skizofréniáról, álmatlanságról, hangulatingadozásokról.
Egyes levelekből kiderült, hogy látásproblémái is voltak,
kutatók szerint az akkor még gyógyíthatatlan zöldhályogban szenvedett,
amely magyarázat lehet az egyre sötétülő képeire, és a csillagokat körülvevő fényudvar vonalvezetéseire is.
Halála a mai napig tisztázatlan, egyesek szerint öngyilkossága napján járt szemészorvosánál, akinek a diagnózisa – miszerint hamarosan teljesen megvakul – lehetett a színek iránt őrülten rajongó művész számára a halálos ítélet.
„Mindig úgy érzem magam, mint az utazó, aki valahová tart, egy cél felé.”
Julia
képek és forrás: wikipédia
