“Elégedett édes Isten,
füstöl, mint egy ósdi kályha.
Nagyot nyújtózik, és aztán
hit előtte, füst utána.”
Haász János: Isteni slukk
Ott ült Isten Lánchídra tett,
Alagútba lógó lábbal,
és töprengett, mit kezdjen a
neki teremtett világgal.
Bal kézzel egy cigit sodort,
ügyetlen kis mozdulattal,
látszott rajta, könnyebb lenne
feláldozni most tavasszal
megint azt az egyszülöttet,
akivel már megpróbálta.
Végül mégis megsodorta,
füstkarikát fúj szájtátva.
Elégedett édes Isten,
füstöl, mint egy ósdi kályha.
Nagyot nyújtózik, és aztán
hit előtte, füst utána.
Visszatér az égi trónra,
véget ért a cigiszünet,
de lábába nyilall néha
a kezdődő érszűkület.
Felköhög keserű slájmot,
sóhajt cigisdobozt nézve:
istentelen világ lesz itt,
ha nem úszom meg ezt élve.
