„Odakinn sík jeget simogat ilyenkor a szél
s havat kuporgat lágyan az égnek fölső polcán”
Radnóti Miklós: Téli jelentés
Odakinn sík jeget simogat ilyenkor a szél
s havat kuporgat lágyan az égnek fölső polcán;
most hallgatja melegedő fülekkel a polgár,
hogy csipog nála mégis, jófajta kályhai szén.
Zsíros nyakát karolja át a hempergő meleg
s teli fenékkel üli őt vezéri hatalom;
bácsik, nénik s pókok kussolnak lógva a falon
és vigyázzba állnak előtte a régi telek.
De szőr ijed borzasra szép hasán, mert ácsorgó
proli feje búbjáról didergő bolha pattan
s koppintja szobája falát a kis daganattal,
mit néki kívánt föl így a lenti napramorgó.
Ugrik, hogy mentse méla dolgait, amíg lehet;
kenyeret talál, ráharap és a nyála csepeg,
de fogai közt a kenyér undorral csicsereg,
kiköpi hát: s hízlal az most ím finom legyeket.
Oda a pihés nyugalom, hogy rágná a kórság,
sóhajtja és vacakokat fut dugni, hiába!
át a kövér falakon már lassan a szobába
bévonul a tájról az illő, téli komolyság.
