A Carrie Anyu…
…avagy, hogyan írunk mi.
Első körben: mindenhol.
Nekem minimum öt történet fut egyszerre fejemben – ebből az egyik biztos egy párhuzamos valóságban játszódik: bűbájosan mosolygok ebben és thrillert adok elő a másikban – majd amikor eljön az ideje, akkor szépen leírom.
Ilyenkor egy fura érzés kerít hatalmába, nevezhetjük ihletnek,
már amennyiben az eszelős tekintetű írásvágy az.
Ha jön, akkor menni kell; olyan, mint a „kis dolog”, nem lehet sokáig visszatartani.
Ezért azonnal le kell írni az egészet, vagy egy kis vázlatot, vagy legalább pár kulcsmondatot – mindezt annak a függvényében, hogy éppen hol vagyok.
A legegyszerűbb a telefon, mert az többnyire kéznél van, és vadul írhat bele az ember bárhol, bármikor. (Milyen anya az ilyen, még a játszótéren is a telefont nyomkodja, nem figyel arra a szerencsétlen gyerekre!) Pffff….
Vannak azonban olyan helyzetek, amikor illetlenség elővenni a mobilt, ilyenkor jó, ha van kéznél egy toll és akár egy szalvétára is le lehet hirtelen firkantani a lényeget pár szóban. Nekem így született meg egy fogadáson az alábbi jegyzet: macskasz@r a cipőben. Szép, nagy, minden irányból jól olvasható gyöngybetűkkel.
Aztán, amikor rendesen le tudok ülni írni, mert a harmatos rózsabimbók,
vagy Sanyi a kátyú, vagy egy pink banyatank véglegesen és könnyfakasztóan megihletett,
akkor beáll a ,,Dömötör arc”.
Se hall, se lát.
Ilyenkor az a legrettenetesebb, amikor a lendület megtörik és nincs meg egy szó, ami igazán odavaló, nem erőltetett, könnyed, pont illik és pont illő (vagy illetlen).
Lezuhanyzom. Semmi.
Jógázok egyet a gép előtt, mint egy beteg elefánt. Semmi.
Mélabambán bámulom a plafont. Semmi.
Futok egy kört a kertben. Semmi.
Belenézek a Napba. Hiba volt, csak tovább aszalódik az agyam. Totál semmi.
Rágyújtanék, de évekkel ezelőtt leszoktam. Semmi.
Oké, akkor elrohanok a kisboltba, sok gyömölcsöt ígértem uzsonnára.
Amikor odaérek, akkor bezzeg eszembe jut az a nyavalyás szó. De hova írjam le?
Se telefon, se semmi nincs nálam, csak a pénz meg egy szakadjmeg szatyor… Van egy toll a dzseki zsebében. De most kell felírnom azonnal valahová AZT a szót, mert elfelejtem százfelé álló aggyal. És felírom, gondolkodás nélkül. Egy lisztre. Finomlisztre méghozzá, amit több éve száműztem a háztartásból.
Kit érdekel? A lisztet most rögtön meg kell vennem a PONT odaillő szó miatt. Egy nappal később család kétpofára fogyasztja a classic palancsintát és boldog, hogy amnesztiát kaptak a finomított termékek.
Még nem tudják, hogy csak ez egy kivételes alkalom. Ezen a héten…
