Sosem felejtem el a pillanatot, amikor ezt a táblát fotóztam és elneveztem „ágyún balettozni tilos”-nak. És sosem fogom elfelejteni azt a rákövetkező öt percet, amikor valaki a tiltás ellenére mégis megpróbálta.
De lépten-nyomon döbbenet ér, hogy az ember – így, csupa kisbetűvel – mire képes és kész, ha nyaralni megy.
A legdurvább élményeim között szerepel egy közeli ország mesébe illő kis szigetének kellős közepén álló templomocska kívánságharagja, ami mellé öt nyelven ki volt írva, hogy „csak 3 kongatás személyenként”. Ehhez képest volt, aki úgy lengett a kötelén, mint Tarzan. Egyértelműen más földrészről érkezett az illető, de sokkolt, hogy mennyire nem tiszteli a helyi vallást és kultúrát.
Sokáig csak nevettem azokon a táblákon is, melyek arra kérik a turistákat, hogy ne vigyenek el emlékbe darabokat a több ezer éves építményekből vagy ne faragják bele a nevüket. De ma már a modern kor embere annyi kárt okozott sok helyen, hogy pár évvel később összekaristolt plexi mögött tekinthettem meg a korábban szabadon álló templomokat vagy extra őrizet alatt például a Colosseumot.
A múzeumokban kihelyezett „vakuval ne fotózz” táblák sorát rengetegen figyelmen kívül hagyják. Pedig ez nem vicc, ahol ilyet látunk, fényérzékeny alkotások vannak kiállítva; és milyen jó lenne ha még sokan megnézhetnék utánunk.
Ugyanitt nem kell síri csendben végigvonulni, de a terem akusztikáját artikulátlan ordítás bevetésével tesztelni szintén soknak éreztem.
Ha egy kiállítás interaktív, akkor azt egyértelműen tudtunkra adják. Ha mégsem az, akkor egyértelműen TILOS a kiállítási tárgyakhoz nyúlkálni. Igen, még akkor is, ha a szomszéd faluból a Judit nénire hasonlít balról a második a múmia.
És nem árt tájékozódni úticélunk helyi szokásairól. De mindenhol oltári bunkó dolog letilolni a svédasztalt, bikiniben menni templomot látogatni, görögnek törököt, olasznak maffiát emlegetni.
De tudom, mindenki elbűvölően tiszteletreméltóan viselkedik nyaralás közben.
Ja, és senki nem szemetel.
Soha, sehol.
Hát ugye milyen nagyszerű nyaralni menni?
