Nyaralok, hunyorogva-vigyorogva szemlélem, hogy az élet szép, és persze hallok mindent, többek között a mögöttem lévő napágyak sorából is egy karcos hangot. Folyamatosan nyomja.

„Nézd meg azt a tehenet, csak úgy leffeg a narancsbőr a seggén!”

Elvonul előttünk egy nagykalapos-bikinis bombanő, Kleopátra, ha élne rögtön sírva fakadna, olyan szép a bőre. Szemöldököm felugrik a napszemüveg fölé.

„Ennek meg lóg a hasa, hát undorító mondhatom és fel meri venni ezt a fürdőruhát!”

Egy édesanya három gyerekét terelgeti, pici pocakja kifogástalan. Az enyémet viszont kezdem behúzni.

„Ilyen kunkori lábujjakkal, hogy lehet élni?”

Szépre pedikűrözött láb, pirosra festett tökéletes körmökkel, a világ legtutibb magassarkú farmerpapucsában egyensúlyozva libben el előttünk.

De a wellness legfőbb kritikusa nem kímél egyetlen nőt sem, aki arra jár.

A fiatalos hatvanasból „trottyos öregasszony” lesz, a divatos nagymama „ráncos vénség”, a molett „víziló” és „girhes liba” a vékony. De az kap igazán, aki sportos, némi izommal, többek közt: „gusztustalanul férfias”. Felhúzom a lábam a földről, mert félek, idefolyik a pasas epeömlése.

„Na, Anyukám! Mindjárt jövök!” – a megszólított nem válaszol, gondolom már régen szép csendben véget vetett az életének, például lenyelte a saját nyelvét, vagy ráharapott egy, a fogába épített ciánkapszulára. Ámde! Recseg-ropog a napozóágy mögöttem.

Alig bírok magammal! Rögvest meglátom az igényesség szobrát! A testet öltött magyar Henry Cavill-t! Akinek tökéletessége kiverné a szememet, ha nem lenne rajtam a napszemcsi.

De!

„Bocsáss meg Henry!” – lehelem, mert elém libben Mr. Kritika. Vakít a fény, így a fejét nem tudom rögvest kivenni – bár göndörödő fül-orr- és arcszőrzetén táncot jár a Nap – de rögtön elalélok attól, hogy nagyobb a melle, mint az enyém. Köldökkráterében egy komplett győri édes, és a hasa…maradjunk annyiban, hogy „öcsit” évek óta nem láthatta, még akkor sem, ha peckesen kihúzza magát – és mindegy, hogy ki teszi ezt, Mr. Tökély vagy „öcsi” vagy mind a ketten egyszerre.

Pipaszár lábaival méteres nagyterpeszben közlekedik, hogy a szellőzés – vagy a lengetés? – megfelelő legyen. Karjait dobálva masírozik, és mivel ez komoly erőfeszítésébe kerül hm… lágy puki száll a szélben….

Ettől már totálisan sokkolódom, így a „Doktor Úr! Tükröt a betegnek!”  felkiáltást már csak veletek, utólag osztom meg.

Legéndi Adrienn