Imádok rendezkedni az íróasztal fiókjaiban, csodás gyöngyszemeket szoktam találni. Most éppen ezt a szép levelet, amihez egy régebbi történetet kapcsolódik:
Nem is olyan régen írt nekem az önkormányzat. Melyben meg is szólítottak, mint ,,Tisztelt Eb tartó!”-t.
Meghatódtam.
Azonban a levél folytatódott és kiderült, hogy helyszíni ellenőrzésük során megállapították, hogy az ingatlanon kutyát/kutyákat tartok. Majd nyomatékosan felhívták a figyelmem a bejelentési kötelezettségre, chipezésre, bírságokra, mitökömre. Aláírás: blablabla, címzetes főjegyző.
Ebben az esetben jól jön egy edzőcipő, hogy az ember elsuhanjon benne az önkanyarba, és nem árt ilyenkor egy PMS sem, hogy megduplázza a meglévő vehemenciát.
Odaértemkor tájékoztattak arról, hogy nincs ügyfélfogadás. Mikor csevegni kezdtem, hirtelen mégis lett, pedig csak azzal az emberkével akartam dumcsizni, aki lefolytatta a helyszíni szemlét,
hogy legyen már oly kedves, fáradjon ki velem az ingatlanomra és mutassa meg a kutyát/kutyákat, mert püspöklila gőzöm sincs az ottlétükről
és még éhen vesznek szegények.
Végül előkerült egy hölgy és állítása szerint azért dobatta be, a vele együtt korzózó illetékes a levelet, mert nagy a kertünk. Nos. A kertünk tényleg nagy – mondtam.
Így, ha vártak volna még egy kicsit a ház mögül kidübörgött volna a bivalycsorda.
Besöpörtem a komplett ügyfélszolgálat, a levél kézbesítője és a jegyző bocsánatkérését, majd hazaballagtam.
A postás ugyanekkor teljesítette műszakját az utcánkban. A környék összes kutyája őrjöngve ugatta. Hm. Lehet, hogy az önkormányzatnak alkalmaznia kéne őt eb összeíróként?
Amikor belibbentem a kapunkon, üdvözölt a macskám. Kicsit gyanakodva néztem rá, hiszen, mindenre képes…
Majd leesett!
– Fogadjunk te csináltál valamit! Mondd: vau!
