Felelős férjként, segítőkészen elmagyaráztam. Így kezdődött.

De kezdem az elején.

Reggelente jómagam mindig időben kész voltam. Kivasalva, borotválkozva, rohanás nélkül, állandó, tervezhető rutin mellett.

Megfigyeltem azonban, hogy miközben komótosan elkészülök, minden kapkodás nélkül, a feleségem koordinálatlanul rohangál a lakásban.

Tanulmányoztam a főbb érintési pontokat.

Kávéfőző, gyerek, ruhásszekrény, másik gyerek, ruhásszekrény,

konyha, étkezőasztal, konyha, kávéfőző, szekrény, másik szekrény, fürdőszoba,

konyha, iskolatáskák, előszoba, a gyerekek tetszőleges érintésével.

Mozgása látszólag nélkülözött minden tervezettséget, ráadásul nem egyszer előfordult, hogy ő készült el legutoljára.

Figyelemmel kísértem egy ideig a reggelek alakulását, majd, egy napon előálltam a javaslatommal, miszerint átgondolt, szisztematikus sorrend betartásával a reggeli készülődés ideje jelentősen lecsökkenthető lenne.

Miközben részletekbe menően, érvekkel alátámasztva, a lépésenként megtakarítható időintervallumokat is megjelölve felvezettem javaslatomat, a feleségem időnként felcsillanó szemmel, türelmesen hallgatott.

Emiatt is azt gondolom, hogy összeszedett prezentációm igen jól sikerült.

Egy hipotézis bizonyítékot kíván, hát kijelöltünk egy reggelt, amikor bemutattam, mire gondolok.

A dolgok terv szerint mentek, mondhatni, mint a karikacsapás, és az indulás tervezett ideje előtt nyolc perccel mindenki elkészült.

Azóta a dolgok a reggeleket illetően kissé megváltoztak nálunk.

A feleségem komótosan elkészül, míg én tovább tökéletesíthetem az ésszerű reggeli készülődést. Időközben arra is fény derült, hogy a koordinálatlan mozgásért többnyire a reggelente váratlanul felmerülő események okolhatók.

Itt tartunk most. Arra jutottam, hogy nyolc perc oda-vissza, az még nem a világ vége…

Van rá esély, hogy egy újabb prezentációban ezt majd meg is említem a feleségemnek. 

Olvasói levél