Új telefonom van. Pedig akarta a fene.
Az előző, sajnos, egy leesést követő halk sóhajjal abbahagyta a működést.
Pedig úgy megszoktuk már egymást!
Sötétben, kómásan is tudtam, hogy mit kell rajta nyomni. S ő engedelmesen, kedvesen megtette nekem, amit kérek.
Mit nekem, hogy már kopott és karcos volt (mondhatni: égő), hogy egy helyen a telefontok is celluxal volt összeragasztva rajta és egy bénázós, gyertyás incidens nyomán a kijelző egy helyen, hát, ööö… mondjuk úgy, hogy nem jelzett ki maradéktalanul.
De én imádtam őt.
Én. Imádtam. Őt.
És ez mindaddig fel sem tűnt igazán, amíg kezeim közé nem kaparinthattam ezt az új, modern csodát.
Ami egy sunyi kis bunkó! Már elnézést.
Ez a telefon nem akar engem. Vagy akar, de csak azért, mert szórakozik velem, röhög, szinte hallom!
Már maga az ,,aktiválás” nevű procedúra sem ment zökkenőmentesen, nemhogy a beállítások testreszabása… Ezidáig még azt sem sikerült normálisan beállítanom, hogy ne legyen reménytelenül eldugva a beállítások gomb, ami azért sokat számítana, valljuk be.
És a jelszavak. Valaki mondja meg őket, mert ÉN biztosan nem tudok ilyenekről!
A tuti biztos jokeremet, a jelszom1-et (milyen elmés, tudom) próbáltam mindenhová, ahova csak ilyet kér – hát nem kell neki.
Esetleg valaki, valami tipp? Vagyis több tipp kellene, mert ez az okos nem ám csak egy jelszót kér, hanem vagy hatot.
Tőlem, ugye. Hát nincs, bocs.
Van viszont egy csomó ikon s jelzés, ami kell a francnak.
Nincs viszont semmi, ami nekem kéne, de úgy most, azonnal.
Belefacsarodik a szívem, ha a régi kis vacakra gondolok: mennyi dolgom volt rajta és minden ott, ahol meg is találtam…
Remélhetőleg a telefonos srácok még át tudják bűvölni ezeket az újba.
De minek is..? Ameddig a bekapcsolás, vagy az internetelérés, hovatovább a telefonálás, a fényképezés vagy egy ártatlan SMS megírása is többismeretlenes egyenlet nehézségű, némi laza integrálással leöblítve, addig mindenféle extrákon nem járhat az eszem.
De kitartó leszek.
Összebarátkozunk.
Biztosan, mert nincs más lehetőség, muszáj lesz.
Már csak azért is, mert hallom, ahogy vihog:
minden egyes próbálkozásommal egyre kárörvendőbben vihog rajtam.
Nem baj, majd abbahagyja, ha ráhúzom azt a neon pink tokot, amit hirtelen találtam rá. Egyből megtanulja majd, ki a főnök a háznál!
Ha meg addig hófehérre is őszülök tőle… Végül is, arra van a hajfesték, nem igaz?
