You are currently viewing Szülő vagyok. Nehéz napokon ezt tervezgetem

Szülő vagyok. Nehéz napokon ezt tervezgetem

  • Olvasási idő:olvasási idő: 5 perc
  • Bejegyzés kategória:#nevess
  • Ezen hozzászólások közzététele: 0 hozzászólás

Vannak olyan napok, amikor a Gyermekem, Szememfénye, Egyszembogaram, Életemértelme semmi mást nem tud mondani nekem, csak azt, hogy ,,Nem”.

Máskor rongybabát játszik a kocsi mellett és az óvodáig kell vonszolnom magam után nyilvánosan, miközben sarkai két mély barázdát húznak a sárban.

Ilyenkor, hogy ép eszemnél maradjak (és ne dobjam le teljesen a láncot), tervezgetek arra az időre, amikor ő felnőtt lesz, én viszont már bármilyen dolgomra ráfoghatom, hogy ,,Idős vagyok már és bogaras, nézd el nekem, ha furcsaságokat csinálok!”.

Igen, azt hiszem, ez jó kifogás lehet.

Nem, nem fogom ezeket az ötleteket megvalósítani.

Valószínűleg.

(Na jó, tényleg nem, de akkor is, OLYAN JÓL ESIK elmélázni rajta!) 

 Tehát.

Étterembe hívatom meg magam a gyerekekkel, kikérem a legdrágább menüt, összeturkálom és otthagyom. Aztán kikérem a legdrágább desszertet is, összeturkálom (vagy ledobom a földre, még nem döntöttem el) és beleeszek az ő sütijükbe. Vagy csak azt is összeturkálom és leejtem a földre.

Akárhova visznek autóval, kérdezgetni fogom, mikor érünk oda. A válasz után két perccel újra megkérdezem, majd bekapcsoltatom velük a rádiót, de az az adó nem fog tetszeni. A következő sem.

Elmegyek hozzájuk látogatóba, kérek egy almát, beleharapok és kiteszem azt az ünnepi asztalra. Nem engedem elpakolni, mondván: még megeszem – de nem eszem meg, természetesen. Ehelyett kérek hat másikat is, beleharapok és szépen odateszem az első mellé.

A felmosás utáni legelső pillanatban végigcsoszogok sáros, kinti cipőben a szobán.

Miközben telefonálnak valakivel, folyamatosan beszélni fogok hozzájuk,

egyre közelebbről és emelkedő hangerővel, amíg le nem teszik.

Ha letették és megkérdezik, mi újság, azt felelem:

ja, semmi – és elcsoszogok.

Csapkodni fogom az ajtókat és a kocsiajtót is. Nagyon.

Számukra fontos egyén jelenlétében nagyon szépen fogok viselkedni, majd, amikor elaltattam a gyanakvásukat, gyorsan elmondok egyet a vállalhatatlanul égő történetekből, melyet tudok róluk.

Nem nyúlok az ételhez, melyet kimondottan az én határozott kérésemre főztek meg. Esetleg de, megeszem: és kérek még egy nagy adagot, amit viszont érintetlenül otthagyok.

Bárhova megyünk, ottfelejtek valamit (ha valamiről többször is megkérdezik, hogy ugye nálam van, ugye nem hagyom ott, akkor természetesen pont azt), de szigorúan csak hazaérve szólok róla, hogy vissza kéne menni érte.

Ha bemennek a mosdóba, a csukott ajtón át beszélgetni fogok velük

és időnként rákérdezek, hogy még mennyi idő.

A boltban látványosan ott fogok ácsingózni valami iszonyú drága dolog előtt, mindaddig, amíg meg nem veszik nekem. A blokk kidobása utáni perctől pedig soha, még csak hozzá sem nyúlok, mintha nem is létezne.

Fontosabb használati tárgyakat és igazolványokat random helyekre bedugdosok náluk, majd, miközben ők azt vadul keresik, őszinte szemekkel fogom közölni, hogy én biztosan nem tettem el, azt sem tudom, hogy néz ki. Amikor megtalálják, akkor pedig felsóhajtok csendesen, hogy: ,,Ja, téényleg…”.

Ha sietve kell elindulnunk otthonról, háromszor visszaküldöm őket valamiért

és amikor már végképp késésben vagyunk, közlöm, hogy

pisilnem kell.

A gyümölcsös süteményből otthagyom a tányéron a piskótát és a gyümölcsöt. Megszegetlen torta széléről leeszem a marcipánt.

Két mozdulattal úgy elállítom náluk a távirányítót, hogy

a szerelőnek is jó napja lesz, mire rájön a megoldásra.

Végül pedig, a legfontosabb:

sűrűn fogom alkalmazni a ,,Te vagy a legjobb gyerek a világon!!” frázist, melyet kritikus pillanatokban, egy szoros ölelés kíséretében, csillogó szemekkel adok elő.

GYH

 

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?