Kinézetre teljesen normális, bár néha összerándul, felugrik, és soha, de soha nem veszi le a gyerekéről a szemét. Ő az ötödik a #zanyatípusokból.
Ő a Para-anyu.
(Ezek a karakterek – bár megtörtént események alapján kerültek megformálásra – karikatúrák. Mindegyikből van mindannyiunkban egy kicsi. Ha túl komolyan veszed magad, kérlek, ne olvasgass.)
A Para-anyu
Para-anyu mindent szeret túlbiztosítani.
Már amikor hazajöttek a kórházból rögtön két légzésfigyelőt telepített a kiságyba, és a csöppség egy teljesen bababiztos hajlékba érkezett.
Minden lezárva, lekerítve, rögzítve, eldugaszolva.
A család többi tagja még azt is kibírta, hogy a wc-zárat a felszerelést követő 24 órában nem bolygatták, „a tökéletes tartás érdekében”, és erre a napra mindenki uralta folyadék-háztartását.
Legalábbis Para-anyu ebben a hitben él, de Apuka szerencséjére akkor még nem volt telepítve a merevlemezre mindent rögzítő kamerarendszer a kézmosónál.
Para-anyu gyermeke óvodás koráig meg van róla győződve,
hogy a neve „Nem Szabad!”,
és alap, hogy viseli a könyök- és térvédőket, valamint a sisakot.
Bármerre mennek, „Piszkos”, „Bacis”, „Ne nyúlj hozzá!” halálsikolyoktól visszhangzik a környék, és csak úgy kattog a befékezett gyerekhám.
Csóri kis szerencsétlen azt hiszi, hogy minden és mindenki az ő elpusztítására képes és kész.
…És rémlik valami mondás, hogy amitől rettegsz, az megtalál.
A kisPara lesz az első, aki a legrecésebb cipőjével fog belelépni az ordas nagy kutyaszarba, ő esik bele nyitott szemmel és szájjal a kétséges tisztaságú a homokozóba, őt találja be az ovi legfőbb gengsztere a kis Brúderamadeusz, őt fogja megharapni a te fiad hörcsöge, amikor végre átengedik játszani.
…És persze másnap próbálj meg nem röhögni, amikor könyékig be van kötözve a csepp, tűhegynyi seb miatt.
Para-anyu hiába takarít otthon kihypózott domestosszal, a csúnya gonosz bacilusok így is megtalálják a kiszolgáltatott dedet.
Ötévesen a nyolcadik gyermekorvost fogyasztják, mert ezek a mocskok egy idő után nem veszik fel a telefont hajnal fél egykor, hogy a kisPara megint „zöldet fújt”.
Természetesen SZMK tag és elnök, hogy mindig mindenről tudjon és még idejében megvétózzon.
Ha az állatkerti ovis kirándulást nem sikerül, akkor
két autó távolságból követi a buszt, és napszemcsiben, kalapban
lopózik a csoport után, néha elsziszegi magát, hogy „ne nyúlj oda!”
Para-anyu minden este úgy fekszik le, hogy „remélem, ma sem érte semmilyen neurózis a kisParát” – mikor ez ügyben megnyugszik egy picit, akkor meg olyan horderejű kérdéseken kezd el aggódni, hogy „mintha az egyik orrluka nagyobb lenne, mint a másik, jaj Istenem, most mi lesz?”
Minden születésnap annak az évfordulója, hogy
megint egy évig életben tudta tartani a gyermeket.
Zsúr azért nincs, mert így rögtön kimarad egy életveszélyes nap: nem pattanhat ki az ugrálóvárból, nem lesz szívritmuszavara a bohóctól, nem nyelheti félre a tortát a nevetéstől.
KisParának lesz először mobilja, hogy Anyuka bárhol és bármikor le tudja csekkolni és ő lesz az, akit szülője még 20 évesen is elfuvaroz a randira.
Szegény-szegény kisPara…
