Para-anyuval már mindannyian találkozhattunk, de vajon a most következő anyatípust ismeritek-e?
Ő az Igénytelen-anyu.
(Ezek a karakterek – bár megtörtént események alapján kerültek megformálásra – karikatúrák. Ha túl komolyan veszed magad, kérlek, ne olvasgass.)
Az Igénytelen-anyu
Igénytelen-anyu kőkemény. Csimbókokban lóg a haja, a melle, és a bagó is a szájából.
Bár azért erősen látszik rajta, hogy nem ma kezdte, már jóval a gyerekszülés előtt nagy rutinra tett szert antinőségben, körvonalai hajdanán is Barba papáéval vetekedtek.
Öltözékének alapvető utcai darabjai: a legalább három helyen lebüfizett piros, cuppanós póló, a minimum két helyen (per szár) kitérdesedett lila mackógatya (vasár- és ünnepnapokon rózsaszín), továbbá magasnyomású mosóval sem eltávolítható retek a sarkán, amit remekül meg lehet figyelni a nyitott, aligtalpú neonzöld szandáljában.
És meg is figyelem, enyhén eltátott szájjal, erősen fókuszálva sem akarok hinni a szememnek.
Direkt lassan vonul be a játszótérre, szemmel láthatóan igényesen válogat, hogy
ki méltó arra, hogy szóba elegyedjen vele.
Leplezetlen bámulásom szemkontaktnak ítéli meg: unottan bólint és közeledik.
Igyekszem uralni a pánikot. Szerencsére el tudom magam foglalni: a szaga hamarabb odaért, mint ő, így annak támasztom a nyuszimotort.
És jobbomra ül. Nem akarok arra a pletykára gondolni, hogy azért volt náluk fél napig a védőnő, mert odaragadt….
– Szia Adrikám! Hogy vagy? – kérdezi, egy oviba járnak a gyerekek – borsódzik a hátam.
Szerencsére rögtön meg is válaszolja, hogy ő hogy van, de nem is baj, hogy nem kell beszélni, mert némán könnyebb szájon át lélegezni.
Mindent megtudok a környéken mindenkiről: jóban-rosszban stílusban, Szulejmánon szocializálódott világuralomra törő arroganciával.
Diszkréten öklendezek.
Próbálok balról levegőt venni, a friss oxigénhez jutva eszembe ötlik, hogy pont tegnap délután tiltottam le őt a Facebookon, mert nemcsak összerondította az idővonalamat, de tökéletes baromfiként telekotkodált minden posztot a közös csoportjainkban, az összes érdemi beszélgetést ellehetetlenítve, ami nem róla, a családjáról vagy a megéléseiről szólt…
Most is ugyanúgy érzem magam: szennyez. És ekkor fedezem fel a gyerekeit: ugyanebben a ruhában lehetnek egy hete.
Igénytelen anyu már az ovit szidja, a szülőket, és indirekt módon a többi jelenlévőt.
Közben a gyerekei túl közel értek az enyémhez.
Meneküljünk!
Hogy Dettolba pácoljam magam délutánra…
