Ő az, aki a játszótéren soha nem fogja megjegyezni a nevedet. Azt tudja, hogy tegnap is beszélgettetek, de fogalma sincs, miről – halványlila gőze nincs a környezetéről.
Elvarázsolt Anyu a tizenegyedik a #zanyatípusok sorában.
(Ezek a karakterek – bár megtörtént események alapján kerültek megformálásra – karikatúrák. Mindegyikből van mindannyiunkban egy kicsi. Ha túl komolyan veszed magad, kérlek, ne olvasgass.)
Az Elvarázsolt Anyu
Őt elnézve egyszerűen nem tudod eldönteni, hogy miként képes és kész minden nap életben maradni, plusz bónuszként gyereket nevelni, hiszen a való világra vetett gyújtópontja vélhetően kisebb, mint a hangya orrán lévő mitesszer.
Beazonosítani a viselkedése alapján tudod.
Látszólag teljesen normálisan elmélázik az őt foglalkoztató elméleti problémán,aminek gyakorlati értéke, a legjobb esetben ebben az évezredben sem kamatoztatható…
Majd villámcsapásszerűen visszatér a jelenbe, és figyelő szurikátapózba vágja magát, egyszerre minden érzékszervét bevetve adatot gyűjt, hogy visszaszerezze a kontrollt.
Látod, ahogy szimatol („szottyadt tornacipőszag, közel lehetnek az öltözők”),
fülel („Marika néni, megint leszakították a gyerekek a WC-papír tartót”),
megnyalja a szája szélét (cserepes),
pupilláival vadul igyekszik fókuszálni („ez a hely olyan, mint az iskola aulája”),
végül megtapogatja magát (és én is tényleg itt vagyok!).
Majd ismét egy kis zavar támad az Erőben: „De most hozom, vagy viszem a gyereket?” és újra elmélyed a fejben vetített Shakespeare szonettekben, amit éppen eredeti nyelvről fordít ógörögre magában. Esetleg azon agyal, hogy „ha annak idején keresztezik a Raphus cucullatust (a dodót – a szerk.) a közönséges házityúkkal, akkor az nem halt volna ki?”.
No, de nem mindig ilyen magasröptű: ,,Az Alien: Covenant-ban vajon milyen gyatra pszichológiai tesztet használhattak, amikor kiválasztották az űrhajó személyzetét?”
A való életben tulajdonképpen szótlannak tűnik, hiszen fejben rengeteg dolgot kell(ene) koordinálnia.
Befejezésül figyeljük meg, hogyan vezet:
– Hányadika van? Úristen, már tizedike! Lemaradtam megint a menza befizetésről! Nem igaz, hogy ezt mindig elfelejtem!…
Ja, basszus! Július van, nincs suli! – megpördül, megtekinti az üres gyereküléseket.
– De akkor hol vannak a gyerekeeeek?…
Uffffp. Anyámnál!…
Jól van, szuszá, szuszá…
– Szóval, hol is tartottam? Áh, igen… Vajon ma megtalálom a választ a kvantummechanika alapvető dilemmájára, azaz vajh érvényesül-e a determinizmus a mikrovilág folyamataiban? Ezen el kell merengenem rendesen…
– De vezeteeeek! – satufék – Eh, még jó, hogy tényleg nincsenek itt a gyerekek… – megfordul – mert ugye nincsenek itt a gyerekek???? … Vissza a kvantummechanikához!
Kezére réved:
– „Minek van rajtam sál meg kesztyű? Legalább az évszakot eltalálhattam volna!”