Nem elég, hogy nekünk nőknek autót kell venni, még arról is gondoskodnunk kell, hogy megfelelő abroncsot válasszunk, ha eljön az ideje.
Sok nő bele sem gondol abba, hogy mennyire fontos, hogy az autója jó kerekeken guruljon, így most adok pár tippet arra, hogyan tudod megtalálni a Nagy Ő-t az abroncsok között.
Az abroncsok a járműved egyik legfontosabb kiegészítői biztonsági szempontból.
Nagyon fontos, hogy megfelelően karban legyenek tartva, hogy rendszeresen ellenőrizd őket, és ha úgy van, akkor cseréld is ki, ha már elhasználódtak. Elsőre félelmetesnek és bonyolultnak tűnhet, hiszen női szemmel az összes abroncs kb. ugyanúgy néz ki: kerek, gumiból van, vannak rajta bemélyedések, és különböző cégek gyártják őket. Laikusként a Michelin, a Hankook, a Yokohama, vagy a Vredestein nem mond sokat, de nem is kell jobban megismerned őket, hiszen enélkül is tudsz majd megfelelően választani.
Az első és legfontosabb dolog, amivel tisztában kell lenned, hogy mekkora méretű gumi kell az autódra. Szerencsére a korábbi abroncsodon fel vannak tüntetve számok, csak jó tudni, hogy vajon mit is jelentenek. Például, ha az alábbi számot látod, a következőképpen kell értelmezned: 195/ 55 R 16 87 V
195: 195 mm széles futófelülettel rendelkezik
55: a 195 mm 55%-a gumi magassága
R: Radiál gumiabroncs. Vannak radiál és diagonál abroncsok. A diagonál abroncsok esetében a szövetszálak a gumiabroncs peremén kezdődnek és átlósan jutnak el a másik peremig, radiál esetében pedig sugárirányban helyezkednek el rajta. Mindkettőnek van előnye és hátránya, nem véletlenül gyártanak mindkettőből a piacra.
16: 16’’ átmérőjű felnire passzolnak az abroncsok
87: Terhelési index/kerék, ebben az esetben 545 kg
V: sebesség (maximális), V esetében 240 km/h
Ugye, hogy így sokkal átláthatóbb a dolog? Így már te is kicsit tájékozottabban indulsz neki a vásárlásnak.
A cikk folytatásáért kattints ide >>>
JRR
AnyaVerda
(kezdőkép: Unsplash)