You are currently viewing A nő és a férfi – A vásárlás

A nő és a férfi – A vásárlás

  • Olvasási idő:olvasási idő: 9 perc
  • Bejegyzés kategória:#nőésférfi
  • Ezen hozzászólások közzététele: 0 hozzászólás

Hogy lát egy adott helyzetet egy nő és egy férfi? Miket gondolnak, miken aggódnak?


Nagyon nem ugyanazon? Nos, nagyon nem ugyanazon.

Új sorozatunk mai témája a vásárlás: Finy Petra és Haász János erről ír – női és férfi szemmel.

 

A nő és a vásárlás

Gyógyshopping

Örökre megvettél a tekintetteddel, mely óvott és mindenhová elkísért, és olyan evidens szeretettel sündörgött mellettem, mint egy kölyökkutya.

Hűséges tekinteted helyett veszek egy plüsst, az ajtó mellé állítom, őrizze ő a múltat, kövesse hideg, műanyag-tekintetével lépteim, gyötrelmeim, s vigyorogjon csak bambán, mintha mi sem történt volna.

Örökre megvettél az illatoddal, melytől elakadt a lélegzetem, és mindig csak aprókat szippantottam belőle, spórolósan, darabkáit pedig lepréselve eltettem emlékbe a polcra.

Illatod helyett veszek egy parfümöt, melynek kíméletlen, sűrű illatába belefulladhatnak az emlékek, és a szaga olyan erős, hogy lepofozza a polcról az összes hülye relikviát, mely a letűnt időket idézi.

Örökre megvettél a hangoddal, melytől libabőrös lettem,

még a lelkem is,

és akárhogy küzdöttem ellene, hallatán egy parányi mosoly fészkelt a szájam szegletébe, hogy teleénekelje vidámságával az egész tudatom.

Hangod helyett veszek egy hangszórót, mely annyi decibellel dübörög, hogy basszusa még a felhőkre is komor redőket von, és most már mindig szívemben mennydörög.

Örökre megvettél a mondataiddal, azokkal a gyönyörű mondatokkal, melyek úgy hömpölyögtek, mint tavaszi mederben a frissen magára talált patak, ahogy fénylő hullámait próbálgatja. Vagy nem is patakok voltak azok a mondatok. Inkább türkiz égen suhanó fehér vásznak, melyek bátrak, és bármilyen ádáz szélnek nekitámadnak.

Mondataid helyett is vettem néhányat akciósan, igazán jó áron, csak annyira ócskák voltak, hogy az első kimondásnál szétszakadtak. Persze, néztem volna meg jobban, hol készültek, és melyik tudatban tették őket gyártósorra!

Örökre megvettél a gondolataiddal,

azokkal a szépen csavarozott gondolatokkal,

melyek úgy fonták be az elmét, mint patkolt dísztojást a fémveret. Egyben tartották a bensőmet, feldíszítették a perceket, mintha az élet csupa gyertyafény lenne és végtelen ünneplés.

Kár, hogy gondolatok sehol sem voltak a boltban, mert épp kifogytak belőlük, így a fejemben még mindig a te gondolataid lapulnak, és szerintem ott is maradnak, mert úgy tűnik, valaki túl mélyre kalapálta őket.

Finy Petra

 

A férfi és a vásárlás

A vásárlós meló

Olyasféle párnázott ajtón lépsz be, amilyet az ember csak a hetvenes évek vidékén tud elképzelni.

Szűk, áporodott levegőjű, rém rendetlen iroda fogad, meglepő ez a puritán módon berendezett kis előszoba után. Az íróasztalon néhány kávéscsésze és bögre, színes reklámkatalógusok, apró asztali ventilátor és rengeteg papír, mögötte széles arcú, barna bőrű, enyhén izzadó férfi. Tömött bajusz, a hullámos, bár kissé már őszülő hajra tolt vastag keretes napszemüveg, széles, húsos orr, apró, ravaszkás szemek. Nem is szól, csak int, hogy ülj le.

Két műbőr fotel áll az asztal előtt, az egyiken felhalmozott papírok, a másikon csak egy üres műanyag tányér, némi beleszáradt mustárral. A tányért tanácstalanul megfogva leülsz. A férfi rád néz, szúrós hangon a nevedet mondja.

Bólintasz. Arra nem fecsérli az időt, energiát, hogy bemutatkozzon, igaz, az ajtón már láttad a nevét, vagyis a szinte nevét: Küllőssy Ká, majd innen folyamatossági hiány mutatkozott a névtáblán.

– Miért gondolja, hogy alkalmas az állásra? – nem cicózik sokat a bevezetéssel.
– Nézze, az volt a hirdetésben, hogy a kereskedelemben jártas, jó megfigyelőképességgel rendelkező és türelmes…
– Ne fárasszon, tudom, mi volt benne, én adtam fel. Ja, és dobja már le azt a tányért!

Hogy hova, azt nem mondja, a másik fotelen lévő papírkupac tetejére teszed.

– Szóval miért gondolja, hogy alkalmas az állásra?
– Kereskedelmi szakközépben végeztem. Mondhatni, a családi házból hoztam a szakmát, 16 éves korom óta segédkeztem a szüleim vegyeskereskedésében, a nagynéném…
– Ezzel se fárasszon, a jelentkezését is olvastam, kereskedelmi főiskolára jár, elkötelezett, blablabla. De tudja, hogy én milyen embert keresek?
– Természetesen pont olyat, mint én – próbálsz hozzá lazán mosolyogni. Hiába.
– Ja, ja, persze. Mind ezt mondja – nagyot nyög a végén. – Milyen az ajtón a névtáblám? És hány kép lóg az ajtó mellett a falon?
– Fekete, aranyozott betűkkel. Az egyik á-n lekopott az ékezet – szerencsére a fősulin hozzászoktál, hogy néha teljesen értelmetlen kérdésekre kell válaszolnod. – A falon két kép lóg, egy meg neki van támasztva, de…

Elhallgatsz.

– De?
– Semmi de. Diszkréció. Ez is ott van a hirdetésben.

Hátradől a székében, szinte elfekszik benne. Egy kis ideig még pókerarccal néz, aztán olyan szélesen kezd vigyorogni, mintha középen elrepedt volna a feje.

– Nem is rossz – bólint végül. Összecsapja a tenyerét, ismét előredől. – A diszkréció, az tényleg fontos. Tudja, a mi cégünknél… Várjon.

A fiókjába nyúl, elővesz egy papírt, Titoktartási nyilatkozat, ez van felül.
– Ezt alá kell írnia, ha mégsem áll munkába nálunk, akkor sem beszélhet arról, amit most elmondok.

Már csak kíváncsiságból is belemész. Miután aláírtad, visszasüllyeszti ugyanabba a fiókba.

– Nos, fiam, a nagynénje butikjában biztosan számtalanszor látta, amikor a ruhák látványától vérszagot kapott tigrisként megvadult asszonyok szakmányban próbálgatják a ruhákat, percenként libbennek ki a próbafülkéből, hogy „ez hogy tetszik, drágám”, meg hogy „és ez milyen, szívem?”, meg hogy „ez jól áll, aranyom?”. És a férj, élettárs, a szerető férfi ilyenkor épp csak felpillant a mobiljából, rosszabb esetben egy óvatos ásítást elnyomva, és olyanokat mond, hogy „gyönyörű vagy”, meg hogy „ez még jobb, mint az előző”, meg hogy „ez eddig a legjobb”.

Bólintasz, mert ez tényleg elég mindennapos.

– És az ilyen vásárlásoknak mi a vége? A feleség előbb-utóbb rájön, amit amúgy is mindig tudott, hogy a férjének csak nyűg az egész, hogy azt se tudná megmondani, milyen ruháról mondott véleményt, se a színre, se a fazonra nem emlékszik. Ebből aztán vita lesz, összeveszés, harag és sértődés, a jókedvű vásárlás helyett mogorva hazavonulás, ami nem jó se a férjnek, se a feleségnek, se a kereskedőnek. És itt jövünk mi a képbe!

Ismét bólintasz, úgy érzed magad, mintha bólogató kutya lennél egy ütött-kopott Dacia kalaptartóján.

– Szakértelmet adunk a vásárláshoz! Szakértelmet és figyelmet! Olyan valakit, mondhatni, egy több mint testőrt, aki nemcsak elkíséri a nőt, hanem ott is van vele. Aki figyel rá és a részletekre, értelmes véleményt mond, tudja, hogy az előbbi zöld után ez a türkiz árnyalatú jobban kiemeli-e a szemét vagy épp kevésbé. Odafigyelés, udvariasság, mértéktartó kedvesség – ez a mi munkánk, fiatalember! Hogy a nők, az asszonyok a férjeikkel való kínlódás után megtapasztalják milyen az igazi vásárlási élmény! Egy férfival!

A vége már-már olyan, mintha egy óriásplakát szövegét diktálná egy kétségbeesett junior sales-esnek. Nem csoda, hogy belelkesedsz: felállsz a székből, és kezet nyújtasz neki.

Akkor még nem tudod, hogy az első kuponnapokig fogod bírni ezt a munkát.

Haász János

 

 

Tetszett? Oszd meg mással is!

Vélemény, hozzászólás?